Idézet

"Azt hiszem, rengeteg módja van annak, hogy egy szülő alkalmatlanná tegye a gyerekét az életre. Az egyik legpokolibb az, ha nem nézünk szembe az adottságainkkal és a tényekkel. Illúzióba ringatni egy gyereket csak azért, mert mi magunk nem vagyunk képesek elviselni a bizonyosság terhét, jelentős bűn."

Azok a fránya betűk...

Van rá esély, hogy Lili diszlexiás. Tanítónéni vetette fel egy hete, de nem lepett meg vele. Már az óvodában is "jelzett" a tesztje, meg ismerem a gyereket, észrevettük, hogy még mindig problémái vannak a hangzódifferenciálással - amit állítólag már nem kéne, időnként megcserél szótagokat írás vagy olvasás közben, kihagy betűket írásban, lassan, hibákkal olvas (bár azonnal érzi, hogy hibás, és korrigálja), kicsi a szókincse, elvan párszáz alapszóval, ez is így van, mióta világ a világ. Ami számomra, a betűk és könyvek nagy barátjaként aggasztó, hogy nem vagy nehezen érti, amit olvas. Annyira koncentrál arra, hogy felolvassa a betűket, hogy az értelmére már nincs energiája figyelni. Valószínűleg ez lesz az én egyik leckém az élettől, hogy kaptam egy olyan gyereket, akiknek viszont -egyelőre - a betűk nem barátai.
Nem vészes a történet, fejlődik és boldogul, a hiátusokat eddig simán kompenzálja IQ-ból, de egyértelmű, hogy ez hosszútávon fárasztó.
Úgyhogy most mindenki megnyugtatására megyünk a nevtanba, ahol majd felmérik. A tanítónéni szemmel láthatóan megnyugodott attól, hogy megtalálta Lilinek a megfelelő skatulyát. Eddig szinte idegesítette, hogy van némi szakadék Lili intellektusa és személyisége (rendkívül figyelmes, precíz, szabálykövető), valamint az iskolai teljesítménye (hullámzó, a füzetei, munkái "rondák") között.
Én meg abban bízom, hogy kapunk módszertani tanácsokat ahhoz, hogy segítsük neki. Természetesen azóta búvárkodom az interneten, beszereztünk dyslexiás fejlesztő anyagokat, de nekem ez nem szakmám, nem látom át egészében a dolgokat, így komplexen egyedül nem tudom fejleszteni.
Biztos jön majd a klasszikus, "de hát miért lett ilyen?" kérdés, de az okok feltárása engem csak annyiban érdekel,amennyiben ez segít neki a fejlődésben. Ha nem segít, leszarom, hogy az apai örökség (Sanyi dyslexiás, az összes felnőttkori maradványtünettel rendelkezik, csak a mi időnkben ezt elintézték azzal, hogy "lusta" vagy neki ellenkezőleg azzal, hogy "gyorsabb az esze a szeménél" - ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ :D), vagy az elhúzódó szülés okozta-e, vagy fejlődési rendellenesség. Mondanám, hogy ennél nagyobb bajunk sose legyen, de szarul hangzana.



Nekem is lecke ez, meg kell tanulnom, hogy Lili nem a "teher alatt nő a pálma" típus, annak ellenére, hogy iszonyatos akarat és megfelelni akarás van benne. Ő nem azt, és nem úgy látja a betűket, ahogy én, számára az olvasás nem élvezet, hanem kihívás, ő nyomás alatt nem fog jobban teljesíteni.
Talán azt is el kell fogadnom majd, hogy A kőszívű ember fiait hangoskönyvben fogja meghallgatni (bár már van egy elméletem a hangoskönyv és a könyv együttműködéséről :D) nem elolvasni. Hogy nem lesz nyelvtannáci, mint az anyja, és nem ugrik át némi sznobériából olyan lakáshirdetést, aminek a szövegében helyesírási hiba van :D. Hogy nem olyan szakmát kell választania, ahol az olvasott szöveg értelmezése a feladat. Szóval lehet nem lesz jogász, lektor, irodalmár. :D
Újratanuljuk egymást.
Amúgy ettől valamelyest én is megnyugodtam. Mert nem buta, nem azért olvas az egyik napon hibátlanul, folyékonyan, a másik napon meg drámai mekegéssel, mert lusta, nem figyel, nem érdekli, hanem mert rossz napja van. És attól nem lesz jobb, ha erőltetem, aznap hagynom kell, hogy mást csináljon, mert nem lesz attól jobb az olvasása, ha 10-szer olvastatom el vele.
Meg mondom, nagy baj nincs, összességében jól teljesít, de látszik már, hogy van valami zavar az erőben, és talán ha idejében elkapjuk, akkor megkap minden segítséget ahhoz, hogy emiatt ne legyenek nagyobb nehézségei, mint amik egyébként  is adódnak.
Most úgy tűnik tanítónéni is partner abban, hogy neki kellő módon segítsen neki időnként, reméljük így is marad.