Boldogság

Minden kedves blogolvasónak kívánunk boldog ünnepet, és élete legjobb évét 2012-re!
Legújabb klipünk

Takony

Takony egy idő van errefelé, nagyon úgy néz ki, hogy az idei december érdeklődés hiányában elmarad, ellenben két november van. Köszönhetően ennek az időjárásnak, Lili és Zalán megint betegek, pedig rájuk ez nem jellemző, max. 1-1 felső légúti klasszikusok jut egy télre, most egy hónapon belül másodszor dőlnek ki.
Lilinél előrehaladottabb a dolog, de ő jól disszimulált, Zalán viszont tegnap még teljesen jól volt, ma reggel meg telehányta a markát slejmmel. (Bocsi.....)
Viszont Zalán végre nem üvöltött a dokinál, nyitotta a száját, sóhajtozott, majd kikövetelte a matricát.
Én meg természetesen megint bemutattam egy Szent István-áldozatot a patikában.

Mondóka a la Zazi

Ecc-pecc, kimehetsz, holnap után bejöhetsz. Cérnára, cinegére, ugorj cica az egérre; fuss. Jött egy busz, kiesett a Rocktenors :-))))

Gyaur Barbie :-)

Úgy néz ki, hogy a gyerek (egyelőre) ateista. :-)
Naponta többször felvilágosít arról, hogy a Jézuska egy mese, a karácsonyi ajándékokat igazából az anyukák vásárolják, és becsomagolják, és eldugják.
Ezzel szemben a Mikulást, a húsvéti nyulat meg a Fogtündért simán elhiszi. :-) 

Hogy mennyire és miben különböző a két gyerek, azt jól mutatja a nemrég lezajlott párbeszéd.

Lilivel iskolaelőkészítős feladatlapokkal szórakoztunk (bár némelyik olyan bonyolult, hogy helyből egyetemi felkészítőnek tűnik, lásd a "melyik madár költöző?" című feladatot, ahol én már a madarak felismerésénél kihívásokkal küzdöttem :-D).

Pereceket vontunk ki perecekből (megy neki, szó se róla, de ha már előkészítőn kivonni kell, mi lesz elsőben: logaritmus?), az eredményt le kellett rajzolni. Mire Lili:
-Ne mááár, én nem tudok perecet rajzolniiiii. Ezt még nem tanultuk az oviban.
Erre Zalán lelkesen:
-Majd én, én tudok! Hogy kell? :-)

Egyébként méltatlanul kimaradt a megemlékezésből, hogy a Mikulás elvitte Zalán alvós cumiját is. Két napig még pityergett este érte, de meg lehetett vigasztalni; tegnap viszont már szóba sem hozta. Ebben is különböznek persze: Lili magától kidobta őket a kukába, Zalántól viszont ki kellett csalni. Nem volt vészes persze, mert csak itthon és csak éjszaka cumizott már több, mint egy éve, már a bölcsibe se hordtuk; na de épp itt volt az ideje.

Neeeem, nem tűntem el

ÁÁÁ, dehogy. ;-) Csak alig jut időm a bármire.
Új feladatkört kaptam a kórházban - a régi pénzért. Szeretem, bár keményebb, de közvetlen kapcsolatban vagyok a betegekkel. Egyelőre még kb. alsegédhelyettesi pozícióban működöm, de lesz ez máshogy is a későbbiekben. Némi tudásom és tapasztalatom van a dologban, de konkrét szakmai képzettségem nincs, így ha minden jól megy szeptembertől újra főiskolás leszek, hogy ezt is megszerezzem. Gyakorlatilag mentálhigiénés, egészségnevelő, szociális foglalkoztató munkát végzek.

A bent történtek kapcsán rájöttem, hogy mi a legnagyobb előnye a gyeses létformának a dolgozó anya létformával szemben: kikerülheted azokat az embereket, akiket akarsz. Ha lefáraszt az egyik anyuka a játszótéren - beszélgetsz másikkal. Ha idegel a kisboltos - mész másikba. Ha töketlen a gyerekorvos - keresel másikat. És így tovább. Ez az, amit nem tudok megtenni a munkahelyemen. Persze, tudom, kereshetnék másikat, de hagyjuk az önmegvalósító könyvek hurráoptimizmusát, és vegyünk elő egy közhelyet: ez Borsod megye. Meg a világgazdasági válság akárhanyadik felvonása, itt és most mindent meg kell becsülni.
Úgyhogy időnként bármennyire is szeretnék hollywoodi módon végigvonulni a kolléganőim között, és mindenkinek kiosztani egy jelzőt, majd utoljára bevágni magam mögött a bejárati ajtót, felelősséggel nem tehetem. Pedig lassan  utálok oda bejárni.
Piszok szar az általános hangulat, frontvonalak és lövészárkok alakultak ki az új főnök érkezésével, és én vagyok az egyik célpont. Ráadásul úgy, hogy csak a hátam mögött köpködnek, áskálódnak a becses kolléganők, egy mondta a szemembe, hogy mi baja, de az annyira abszurd és bizarr volt, hogy igazából értelmezhetetlen számomra.
Amúgy igazából nem is érdekel, meg nagyjából tudom: mozgalomban kellene velük utálnom az új főnököt, meg az egyik kolléganőt, akivel most közvetlenül együtt dolgozom, de utóbbit tudom kezelni, a főnökömet meg kifejezetten bírom. Hogy ők miért utálják, erre azt hiszem nincs magyarázat, max. az, hogy nem a régi. A régi  egy 36 éves, kifejezetten macsó habitusú pasas volt, akik kalálában imádtak, és aki férfinyelven kommunikált a férfidominanciához szokott nőkkel. A mostani egy nő, aki igazából nem is vezető alkat, és a maga finom eszközeivel próbál beilleszkedni.
Óvodás és gusztustalan szinteken zajlik az egész történet, tiszta szappanopera. Van benne ármány, szarkavarás a négyzeten, pletykák, rágalmak, hazugságok, sértettség a köbön....

A múlt héten az életünk során ránkszórt összes átok beérett. Először az anyósomat ütötték le fényes nappal az utcán, úgy, hogy az arccsontja és a térde is szilánkosra tört. Hozta a formáját, szóval ebből is káosz kerekedett, mely az Ózd-Miskolc vonalon zajlott, onnan ide, innen oda szállították, közben a Sanyival rendszeresen elkerülték egymást; némiképp ennek köszönhetően Sanyi összetörte apámék autóját. Ő szerencsére karcolás nélkül megúszta, de apám problémakezelése hagy némi kívánnivalót maga után.
Közben anyós is hozta a szokásos önfejű cirkuszokat, napokig nem tudták megoperálni, mert hol megadta a műtéti beleegyezést, hol visszavonta. Közben készült egy koponya CT is róla, ami azért egy-két kérdésre választ adott. Többek között arra, hogy a vizsgálatkor észlelt zavartsága nem a trauma következménye, hanem megint igazam volt :-P: rohamléptekben dementálódik, van agykérgi sorvadása, meszesedése, agylágyulása, szóval szó nem lehet arról, hogy a továbbiakban is egyedül éljen. Már most is nehezen látja el magát, de a későbbiekben ez csak rosszabb lesz. Úgyhogy próbáljuk az ő sorsát is rendezni.

Szerencsére a gyerekek jól vannak, van némi hiszti és feleselés, de belefér, még ha abban a pillanatban meg is ölnek vele.
Lilinek kiesett az első foga, rém boldog tőle. :-)