In memoriam

Nem, nem halt meg senki, csak valami. A mi osztályunk. Ahogy szokták mondani, tragikus hirtelenséggel.
Rebesgették persze, hogy vannak tervek, de ezek mindig csak pletykák voltak, soha nem az autentikus embertől hallottuk. Aztán egy hete egyre több jel utalt arra, hogy mégsem pletyka, majd kedden reggel 8-kor a kórházvezetés bejelentette, hogy július 1-től "felsőbb döntés" értelmében a pszichiátriai rehabilitáció, mint feladat helyet cserél a stroke akut ellátással. Ami azt jelenti, hogy másik kórház, és fogalmuk sincs, hogy mikor, milyen formában él tovább. Valamit tudhatnak, mert rögtön elhangzott, hogy mindenkinek ajánlanak munkát a kórház berkein belül.
Első körben szinte megkönnyebbültünk, hogy végre valami konkrétat tudunk. Aztán tegnap a betegek összehívták a személyzetet, köszönetet mondtak, dalt írtak, sírtak, sírtunk mi is. Mint amikor a temetésen a haragos rokonok békét kötnek, úgy kötöttünk mi is hallgatólagosan békét a kollégákkal, hiszen ugyanaz a veszteségünk. Vagyunk 5-6-an, akik minden nap bent vagyunk, igazából mi visszük el a balhét, mi érezzük közvetlen módon ennek a döntésnek leginkább a súlyát, mi látjuk a betegek reakcióit. Ki kell ürítenünk az osztályt jövő keddre, úgyhogy jelenleg ezerrel zárójelentéseket írunk, közben dobozolunk, leltározunk - nem tudjuk kinek. Mondhatnám: nem tudjuk minek.
Túl azon, hogy tudjuk, hogy ez egy ilyen világ, és hálásak vagyunk azért, hogy nem kerülünk utcára, mint sokan mások egy ilyen döntés eredményeképpen, mindannyiunkat megvisel az, hogy azok alól az emberek alól húztak ki egy védőhálót, akik szinte csak ránk számíthattak. Mert onnan fentről ez csak átszervezés, de innen lentről ezek emberi életek.
Ők fogalmazták meg: itt gyógyultak; tanultak (önállóan) élni; itt elfogadták őket olyannak, amilyenek; itt minden értük volt, ha haragudtunk is, értük, és nem ellenük; itt úgy érezték, hogy fontosak, hasznosak; sokak számára olyan volt ide járni, mint egy munkahelyre. Ezt vették el tőlük. Ha beindul is újra a nappali ellátás, akkor a város másik végében, ami a vidékről járóknak időben és anyagiakban is jelentős többletet jelent. (Az már csak a hab a tortán, hogy a kórház, ahová az osztály telepítették egy gettó közepén van.) De sokan vállalnák ezt is, viszont egyelőre felelőtlenség lenne nekik bármit megígérni, mert mi sem tudjuk, hogy mi lesz.

Iskolaügyek

Na szóval az van,hogy Lili szeptembertől iskolás. Hánytunk, vetettünk, de a "trenden" kívül- miszerint minél később menjen iskolába a gyerek -semmi nem szólt amellett, hogy maradjon még óvodában. Nem is akart. A logopédus is "kirúgta" már, szóval ez sem lehet visszatartó tényező. (Apukám kérdezte tőle, hogy jár-e még logopédushoz, mire flegmán közölte: "róka, egér" - kb. "hülye vagy, nem hallod, hogy már tudom a r-t?!"- hangsúllyal.:-))
A lakásunktól kettő percre van egy iskola, ami tökéletesen megfelel az elvárásainknak, így nem is keresgéltünk tovább. Iskolaotthonos, angol-magyar kéttannyelvű oktatással, szimpatikus tanítónénikkel. Az osztálylétszám elég magas (jelenleg 32),de amikor lehetőségük van rá, és előnyösebb a kisebb létszám, akkor bontják az osztályt. Az angol órák eleve két csoportban mennek,akkor is, ha 18 gyerek van egy osztályban. Abból lesz napi 1, illetve az ének, rajz és testnevelés első perctől angolul zajlik majd. Aztán majd a természetismeret és a történelem egy része lesz angol. (Ezen egy anyu ki is akadt, hogy HAZÁNK természetrajzát és HAZÁNK történelmét miért IDEGEN nyelven tanulják?! Tanítónénik nagyon ügyesen kezelték a kérdést, a válaszban az is benne volt, hogy nem kötelező ide jönni, ez van, akinek tetszik, azt szeretettel várják, akinek nem, az keressen az igényeinek megfelelő iskolát, biztos van. )
Annak ellenére, hogy bevallottan magasak az elvárások, nekem nem tűnik versenyistállónak, különösen figyelnek arra, hogy családias legyen a légkör (évfolyamonként egy osztállyal nem is olyan nehéz:-D).
Az osztálya kb. fele az ovis csoportja lesz, a tanítónénik egy részét is ismerik már, mert járnak át az óvodába angol és néptánc foglalkozásokat tartani. Tavasszal volt több "ismerkedős" rendezvény, nyílt napok, játszóházak, szépen átvezetik őket az iskolába, tényleg.
Közben az óvoda már nagyon ki akarja őket tenni, május elején egyben lenyomták az anyák napja - évzáró - ballagás kombót, ami után már nem is kötelező jönni. :-S. A tavalyi ballagásból kiindulva - két vers + egy ceruza - felvetettem a ballagási buli ötletét, hogy legalább valami élménnyel gazdagodva menjenek el a gyerekek az óvodából. Pár lelkes szülővel megszerveztük, készítettünk díszeket, játékokat, szerveztünk versenyeket, zenét. A gyerekek igazán jól érezték magukat, sőt a szülők többsége is, aki meg nem, azt nemes egyszerűséggel leszarom. :-) Nem a finnyogókról szólt.
Liliék május utolsó két hetében úszni jártak, ennek eredményeképpen a mellúszást már tudja, simán beugrik a medencébe.
Most pedig mennem kell, mert kikelt a dinó a tojásból, és meg kell néznem. :-))Feltétlen.