Nem volt ez egy jó nyár, igen rossz passzban kerültünk össze Lilivel. Neki az ovis nyüzsgés után kevés volt az itthoni inger, látványosan unatkozott, én még piszkosul le vagyok merülve. Nem ki, le. Sokszor automatán működök már egy ideje, etetek, altatok, főzök-mosok-takarítok, de belefáradtam 5 év itthonlétbe. Nem érzem ettől szar anyának magam, egyszerűen szükségem van másfajta ingerre, Mindamellett készséggel elismerem, hogy vannak, akiket ez az állapot teljesen kielégít, de én már nem tudok a szőnyegen hasalva, kacagva kisautókat tologatni meg testőr Barbie-ként lelkesedni napi 24 órában még évekig.
Hiába próbáltam Lilivel játszani, nem volt benne partner, nyígott-nyafogott, variált folyton - engem meg jól felhúzott vele. Nem volt türelme rajzolni, színezni, gyurmázni, építeni, másrészt Zalán mindig mást akart. Időnként már a tévé elé is leültettem volna őket, csak ne azt lássam, hogy 86 telepakolt táskával a vállán-kezében ül (saját elmondása szerint játszik), de abban sem jutottunk kompromisszumra. Zalán egyfolytában Thomast akart nézni, a Barbie-tól visított, Lili meg méltányolható módon nem akart folyton Thomast nézni. Így valamelyik ordított.
Lilinél iszonyatos dackorszak zajlott a nyáron és időnként enyhe pánikban gondolunk arra, hogy ez nem korszak nála, hanem jellemvonás. Dacos és hisztis alkat. Jelzem lenne kitől örökölni....
Egyfolytában ment volna valamerre, amiben nem is a cél volt a lényeg nekik, hanem az úton lét. Időnként több kilométert gyalogoltunk egy nap, és még ez sem volt elég ahhoz, hogy Lili elaludjon a fáradtságtól. Minden erejével azon volt, hogy ébren maradjon, nehogy történjen valami fontos addig, amiről lemarad. Nagyon szivacs lett az utóbbi időben, hallgat, figyel, kombinál, kommentál.
Szóval el nem aludt, de jól elfáradt, és sokszor négy órától már tiszta pszichó volt az egész helyzet. Nyígott, nyafogott, semmi nem volt jó. Elismerem, kevés volt az inger, én meg momentán nem tudtam megoldani, hogy egyszerre elégítsem ki egy 1,5 -2 éves meg egy 4,5 éves eltérő szükségleteit. Biztos lehet, de nekem most nem sikerült.
És igen, időnként piszok szarul éreztem magam, hogy már megint kiabálok; persze szóltam 15-ször szépen, meg se hallotta. Rengeteget fegyelmeztem - ő persze ellenállt, de nagyon elszaladt volna vele a ló, éreztük, hogy most "fogni" kell. Így is nagy harcok voltak.
Ehhez képest az oviban el vannak tőle ájulva, hogy milyen precíz, alapos, kezdeményező, feladatorientált...:-)
Nem lesz egyszerű dolgunk egymással, már látom. :-) Fogunk még harcolni.
Közben a nyáron az is világossá vált, hogy nemhogy jól terhelhető a gyerek, hanem igényli is, hogy folyton dolga, feladata legyen.Úgy tűnik különösen fogékony a zenére, mozgásra, de egyelőre úgy gondoljuk, hogy hallgassa, aztán ha 2-3 év múlva is így lesz, akkor talán tanuljon is zenét. Nem célunk, hogy zenész legyen belőle, egyszerűen tanuljon meg egy hangszeren úgy játszani, hogy élvezet legyen neki. Persze, ha ő is akarja. Piszok jó füle van egyébként - bár időnként úgy tűnik, hogy alkalmi süket :-)).
