2010. szeptember 28., kedd

"Nem rossz, csak eleven"


Eszter, a fodrászom a múltkor megjegyezte, hogy vannak ősz hajszálaim. Tuti Zalán miatt. :-) Ritka eleven egy kölyök, napok óta nem csak őszülök tőle, hanem csomókban hullik is a hajam. Egyszerűen olyan, mint egy kobold: rosszalkodik, és élvezi. Semmin nem kacag olyan jóízűen, mint a saját csínyein.
A mai nap egyik csúcspontja kétségtelenül az volt, amikor épp a wc-n ültem, ő meg becsattogott hozzám két tojással. Akkor vette ki a hűtőből. Utána már csak azt kellett megoldanom, hogy felálljak két tojással a kezemben. Sanyi szerint inkább örüljek annak, hogy nem hozott még kettőt lelkesen, amikor az elsőket ideadta.
Este pocsoltak a kádban, kb. negyedszer töröltem fel, amikor is antiősanyaként közöltem, hogy legközelebb lekaszabolom a fejét a felmosónyéllel annak a gyerekemnek, amelyik kipocsol. Lili nem aludt, fáradt, nyűgös, elkezdett nyafogni, hogy "nekem neeeeeem, neeeem is én voltam". Mire Zalán ránéz, "de, te is" és pocsol tovább. Ilyenkor mit lehet tenni? Takarásban rádőltem a felmosó nyelére és igyekeztem hangtalanul röhögni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése