Óvodáról, bölcsődéről

Nem vagyok túlzottam érzelmeskedős típus, helyzetekből adódó meghatottság nálam nem játszik, szóval én  nem bőgök az anyák napján, esküvőkön.
Ennek ellenére képes vagyok bőgni egy jól sikerült dalon, életem első operájával úgy jártam, mint a Julia Roberts a Pretty womanben - bár azóta sem járok operába:-).
De ha nagyon ki vagyok akadva, és "ki kéne, hogy jöjjön", akkor van egy kombó, ami mindig megrígat: egy dal+egy vers(nem, nem a youtube-on "olvasok" Radnótit, de most találtam, és klassz. Nekem elég a Bori noteszből bármi. Radnótiból írtam a szakdolgozatom :-))

Ennek ellenére tegnap mégis összeszorult a torkom az örömtől. Pedig a világ leghétköznapibb dolgát mondta Gabi néni. Mégpedig azt, hogy Zalán annyira mélyen és jóízűen alszik, az óvodában, mint nagyon kevesen.
Tényleg úgy tud aludni, hogy műteni lehetne közben, ezért volt nekem nagyon furcsa az, hogy a bölcsiben mindig azt mondták, hogy nagyon éberen alszik, keveset, hamar ébred.
Ezzel szemben az oviban mélyen, jóízűen. Ennél nagyobb bizonyíték nekem nem kell arról, hogy Zalán végre jól érzi magát ott, ahol van.
Persze vannak más jelek is. Régen azt kérdezgette, hogy mikor nem kell bölcsibe menni, most azt kérdezi, hogy "holnap is megyek oviba?". Reggelente nem csendes, és csendesül el egyre jobban, ahogy közeledünk a megfelelő intézményhez, hanem jár a szája, vidáman jön-megy, játszik, készülődik.  A bölcsiről minden infot harapófogóval kellett kihúzni belőle, vagy egyenesen azt mondta, hogy "most nem akarok beszélni", az ovis élményeit magától meséli.

Jó ez így. Megnyugtató.
Féltem kicsit, hogy rossz lesz neki a váltás, az új óvónénik a régi megszokottak helyett, de első perctől bizalommal van irántuk. Az is furcsa, hogy egyáltalán nem emlegeti a bölcsődét, soha meg nem kérdezi, hogy hol van Zsuzsa, vagy Marika. Nem érdekli, most már látom, hogy nem kötődött hozzájuk egy picit sem. És azt is be kell látnom, hogy ők sem kötődtek hozzá. Csütörtökön bementünk elköszönni, és bár előző nap jeleztük érkezésünk, Zsuzsa már elment, Marika is elmenőben volt, csak épp elkaptuk. Átadtuk a virágot, feszengve beszélgettünk pár percet, és kész. Nem hiányzik, de Zsuzsa helyében én felhívtam volna magamat :-)), hogy köszönöm szépen a virágot, bár elkerültük egymást, de blablabla. Ennyi se. Ezek után kicsit sajnálom is azt az x forintot, amit a csokrokra költöttem, és nem a gyerekeimre.
Soha nem volt titok, nekem sem volt bizalmam hozzájuk, nyígtam itt eleget miattuk.
Tartottam az óvónőktől is kicsit, hogy Gabi néni  too much lesz neki. Amikor az ember néha-néha összefut vele, akkor azt érzi, hogy igen, ezt a gömbölyű, mosolygós nagyifazont kérné óvónéninek, és ha lehet örökre. Aztán nap mint nap egy kicsit sok. Sok a "kedveském", az állandó harsogó jókedv, és tartottam attól, hogy Zalánnak is sok lesz. Nem szereti, ha valaki nyomul rá, jobban szereti a visszafogottabb ismerkedést. De nagyon jól megvan Gabi nénivel. Ennek ellenére, ha megkérdezzük, hogy ki a kedvenc óvónénije (jó, ettől finomabban szoktuk, de ez a lényege), akkor Zita nénit mondja. Akitől az anyukák meg tartanak, mert marha szigorúnak tűnik. Bár szerintem nem csak annak tűnik, az :-)) De ez nem feltétlenül hátrány, a legtöbb gyerek nemcsak jól tűri, hanem igényli is a szabályokat, és díjazza a következetességet. Zalán legalábbis tuti. :-)
Meg hát a nyitása sem volt rossz. Kijött a gyerekhez, bemutatkozott neki, elmondta, hogy ő fog rá vigyázni itt az oviban, együtt megkeresték a jelét, felakasztották a zsákot, megnézték a wc-t, mosdót, helyére tették a törölközőt, mjad Zalán adott egy puszit és bementek. Első nap, sírás nélkül.
Zita néni engem is megvett.