2011. április 9., szombat

Eredmény

Na, az megvolt anélkül, hogy megbeszéltük volna, hogy
1.ők nem is értik, hogy nekünk mi bajunk van, mert
2. ők semmiben sem érzik magukat hibásnak. Mindkettő szó szerint elhangzott.
Mikor hétfőn kijött belőlem az állat, érdekes módon Marika kedd reggeltől sokkal kommunikatívabb lett, a gyerekkel nem közölte, hogy nem érdekelsz, hanem hallottam, hogy tőle telhető módon megpróbálta megnyugtatni. Sőt levették a Zalánról a pelenkát, mert milyen ügyes. És Zalán se üvölt azóta. Ezt azzal magyarázták, hogy Zalán keddtől 360 (Sic!!!!) fordulatot vett, pedig ők nem állnak máshogy hozzá, de sokkal nyitottabb, kommunikatívabb lett 24 óra alatt. Ismerem a gyereket, láttam már különféle helyzetekben, tudom, hogy mindenkihez úgy viszonyul, ahogy hozzá viszonyulnak.
Egyébként az tök természetes, hogy a saját gondozónőjét a gyerek jobban szereti. Az igen, de az nem, hogy a másik láttan 3 hónap bölcsibejárás után ordítani kezd. Ja, hát, hogy a gyerek miket idézget otthon Marikától, arra közölte: én ilyen vagyok. :-O Én meg ilyen, bazzeg...
Magyarán meg akarták magyarázni, hogy ők mintértékűen viselkednek, ha nem, abban mindig más a hibás, a vezetőnő és védőnő, sőt a háziorvosunk is belekeveredett a történetbe, mert mindenki hibás, csak ők nem. Nem ők egrecíroztatnak minket, hanem a vezetőnő a hülye, vagy a háziorvos nem tud megfelelő igazolást kiadni. És mi túlreagálunk dolgokat, mondták elnéző mosollyal. Meg ha problémánk van, beszéljünk meg, hát vagyunk olyan viszonyban. És hát nyugodtan veszekedhetünk is akár. Mert persze ők nem hibásak.
Én csak röhögtem, leszarom. Annyit remélem levettek a történetből, hogy nem fogok mindent szó nélkül hagyni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése