2009. október 22.

13:55-kor egy éve lesz annak, hogy Zalán megszületett. Ennek örömére tegnap elindult. Eddig is lépegetett egyet-kettőt, de tegnaptól jelentős távokat küzd le két lábon, és élvezi. Egyúttal képes kanyarodni, sőt megfordulni is. :-) Mint az olajozott villám.

Október címszavakban

Valamelyik mindig taknyos. Most épp mindkettő. De ettől függetlenül Lili jól bírja az ovit, eddig még egy napot se hiányzott. Hétfőn néptánc van, kedden angol, csütörtökön torna, így szinte mindig van valami, ami feldobja. Idén szeret oviba járni. Valami dalt is költött, hogy ő már középsős és ott alszik az oviban. Jó, ez utóbbi enyhe költői túlzás, szerintem a napok nagy részében fekszik, időnként elszunyókál. De az tuti, hogy nem alszik 1-től 3-ig.
Tegnap levelet írt a Mikulásnak, borítékba tettük, meg is címezte. Amennyire utál rajzolni, annyira szeret "írni". Színezni se szeret, nincs hozzá türelme. Sanyival beszélgettünk arról, hoyg ha így marad - persze még van 3 éve -, akkor ő nem lesz az a típus, aki "beseggeli" az anyagot. Szereti a foglalkoztatós füzeteket, számítógépes programokat, a logikai készsége döbbenetes. Ellenben a színezős, színkeresős feladatok nem érdeklik - a színeket se tudja biztonsággal, de látom rajta, hogy azért, mert nem is vesz erőt magán, hogy megjegyezze. Nem érdekli. Rózsaszín, narancssárga, citromsárga, lila, ciklámen (igen!) az megy, de hogy kék vagy zöld, vagy piros - nem érdekli. Halványan röhögök magamban, hogy kvázi a kedvenc színeit ismeri, a többivel nem is foglalkozik.
A számítógépen is játszik egy ovisoknak való fejlesztő játékot (brrr, fejlesztő), időnként gutaütést kapok attól, hogy nem hagyja, hogy végigmondja mi a feladat, hanem elkezd csinálni valamit, amiről úgy gondolja, hogy azt kell.
Szóval alapvetően türelmetlen, nem egy szöszmötölős fajta. Bármit csinálunk, nem tud benne igazán elmerülni, sokszor az érdekli, hogy mi a következő lépés. Persze ez előny is, hátrány is, de kicsi még ahhoz, hogy ebből bármilyen következtetést levonjunk.
Amúgy ovisLili meg itthoniLili tiszta Jekyll és Hyde. Óvónénik hülyére dicsérik, hogy precíz, szófogadó, nyugodt.... Itthon meg kibújik belőle a sárkány. Na persze még mindig jobb, mint ha itthon "viselkedne" és az oviban lazulna el.

3 nap, és apróság 1 éves lesz. Elvileg a mai napon kellett volna születnie. Róla majd az ominózus napra tervezek egy összefoglalót.

Foglalkozások

Sep 30, '09 5:10 AM for everyone

Lili szerint:
számítózós =informatikus
csipognéni = pénztáros

Egy kis vidéki romantika Bencével

Sep 29, '09 2:15 AM for everyone

Logikus

Sep 25, '09 6:21 AM for everyone

Sokszor főzök krémlevest. Ha nincs maradék fagyasztott alaplé, akkor leveskockát szoktam beletenni.
Ennek ellenére nem értettem, amikor Lili azt kérdezte:
-Ez kockaleves?
Pedig logikus: ami húsból főtt, az húsleves, ami zöldségekből, az zöldségleves, ami leveskockából az a kockaleves.

Tiszteletem

Sep 17, '09 7:36 AM for everyone

"A kötelék mely igaz családot összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.(Richard Bach)


Hiszem azt, hogy időnként egy-egy vers, dal, két sor egy regényből akkor találja meg az embert, amikor szüksége van rá. Számos ilyen volt már az életemben. Ez a mondat is betalált.
Pár perce egy ismerőssel beszélgettem, és megint elszomorodtam azon, hogy anyák hogyan képesek mérgezni a saját gyerekük életét kizárólag önzőségből. Soha nem értettem, és remélem soha nem fogom megérteni azokat az embereket, akik szeretetet, tiszteletet, gondoskodást követelnek a gyermekeiktől azon az elven, hogy ők adtak neki életet/felnevelték/taníttatták/gondoskodtak róla/ápolták, ha beteg volt.
Kérdem én: ez nem természetes? Hogy valakiről, akit én akartam, gondoskodom csak és kizárólag szeretetből? És nem tükör-e az nekem, mint szülőnek, ha a gyerekemtől a viszonzás nem természetes, hanem ki kell kényszerítenem, zsarolnom, követelnem? Vagy nem várok-e tőle sokat? Miért várom el tőle, hogy az én igényeimhez idomulva forgassa fel az életét? Nem tudhatom hogy fogok 60-70 évesen vélekedni erről, de most úgy gondolom, hogy ha a gyerekem nem lesz rám kíváncsi, akkor ideje mélyen magamba néznem. Valami kismama könyvben olvastam ezt, és minden betűjével egyetértek:A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben kell nevelni és szabadságban kell elbocsátani.
Tudni kell tisztelni a gyermekemben az önálló embert, az "én szartalak a világra"-érvtől világéletemben kinyílt a bicska a zsebemben. A gyerekem nem egy pipa az életemben elvégzendő feladatok listáján, nem a térbeli és időbeli meghosszabbításom. Nem szolgám, nem uram - társam kell, hogy legyen. Egy olyan társam, akit egész közös életünkben szeretettel nevelek, majd amikor már megneveltem, akkor szárnyára bocsátom. Nem irányítom, nevelem. És nem kötök rá sem érzelmi, sem anyagi, sem lelkiismereti pórázt, amivel időről időre visszaránthatom, ellenőrizhetem, hanem bízom abban, hogy megtaláljuk az új helyünket egymás életében.
Nehéz, biztosan.
Irtózatosan könnyű szeretni egy totyogót, aki odabukdácsol hozzád és átöleli a nyakadat. Neki még mi vagyunk az egész világ. Aztán jönnek a "nem"-ek, a "nemszeretem" barátok, zenekarok, filmek, az "én nem így csináltam volna, fiam", meg "csak meg akarlak óvni a hibáktól, kislányom". De felelős szülőként az a dolgom, hogy felkészítsem az önálló életre, ehhez hozzátartozik az is, hogy döntéseket kell hoznia, és a döntések következményével is neki kell boldogulnia. Akkor is, ha hibázott, akkor is, ha rosszul döntött. Nem intézhetek helyette egy idő után el mindent, nem mondhatom meg mit csináljon, meg kell tanulnia a döntés felelősségét. Tudnunk kell külön életet élni, amiben nem vagyunk semmilyen formában egymásra utalva, és csakis a szeretet a kötelék köztünk. Ha ezt ki kell kényszerítenem, akkor valahol nagyot hibáztam.
Nem szeretném, ha bármikor is előkerülne a tekintély szava , mint utolsó érv, hogy "azért, mert én vagyok az anyád, és én azt mondtam".
És tűzzel-vassal irtom a tabukat, a "nem beszélünk róla" -történeteket, a csontvázakat a szekrényben. Ami az egész családot érinti, az a család minden tagjára vonatkozik, független ez életkortól, vagy attól, hogy ő a gyerek. Rá tartozik, ha nehézségeink vannak, rá tartozik ha hibáztam; én nem féltem az image-met, nekem nem kell a tévedhetetlen, jobban tudó szülő mítosza, nem félek attól, hogy elveszítem a gyerekem tiszteletét és szeretetét attól, ha megtudja, hogy én is ember vagyok. A tekintély meg nem kell. Szeretetkapcsolatban nem. Nincs rá szükségem a társamtól, a gyerekemtől, a barátomtól. Voltam pedagógus, voltam vezető:ott szükség van némi tekintélyre, de ez csak egy bizonyos érzelmi távolságból működik. Érzelmi távolságra meg semmi szükség egy általam családnak nevezett kapcsolatban.

Tudnék még erről napokat beszélni, de a lényeget már elmondtam. Tulajdonképpen a címben.

Anyu meg a körömcipő

Sep 16, '09 9:45 AM for everyone

A múlt héten fodrászhoz mentem.
Gondoltam adjunk az érzésnek, hogy gyerek nélkül vagyok és magassarkú cipőt húztam. Kis túlzással négy éve nem volt ilyen a lábamon.
Odafelé elvitt Sanyi autóval, lefelé úgy gondoltam sétálok a belvárosig; élvezem, hogy egyik irányba se rángatnak, nem kell tátott szájjal csuklós buszokat bámulnom meg "előre nézz már" mantráznom.
Nos hát Sanyi telefonja, hogy haza is tud vinni, úgy jött, mint deus ex machina, mert már félúton éreztem, hogy a bal kisujjamon lett egy vízhólyag. Mikor megpihentem az anyósülésen, rájöttem, hogy a másik kisujjam is necces. Rutinos exkörömcipősként lehúzni nem mertem, mert tudtam, hogy akkor egy hétig tuti nem tudom visszahúzni, és a lakásig meg kéne őriznem az image-met.
Itthon örömmel konstatáltam, hogy lábanként 3 (kisujj, nagyujj, sarok), azaz összesen 6 db vízhólyagot sikerült beszereznem a durván 1-1,5 kilométeres sétám alatt. De nem ám kisipariakat... Akkora volt mindegyik, mint egy pofásabb mogyorószem. Azóta papucsban járok.

Dirty Dancing és barátság

Sep 15, '09 1:19 PM for everyone

Férjeink mondogatták még évekkel ezelőtt, hogy abból fognak meggazdagodni, hogy kiadják a levelezésünket Enivel. Tény és való, jobbára a virtuális térben zajlik a kommunikációnk, jönnek-mennek a bitek köztünk. Beszélünk mindenről, nem csak büfiről, zöld kakiról, beteg vesékről, óvodáról; sőt ezekről igazán nem is, ellenben beszélünk minden másról.

Nem vagyunk egyformák, nagyon nem. Sok mindenről máshogy gondolkodunk, arról azonban egyformán, hogy nem nyomjuk le egymás torkán a saját véleményünket, hanem maximálisan elfogadva a másikét megmutatunk egy újabb aspektust. Én cinikus vagyok és józan, míg Eni érzelmekkel túltelített, kissé romantikus-drámai alkat. Én véresre karmolom magam Robert Redford minden egyes filmjén - ő telesírja a lavórt közben.

Hülyéskedtünk azon, hogy egyszer írunk egy regényt, ketten, csak e-mailekből. Na, Cecila Ahern lenyúlta az ötletünket. Nem, nem a számomra kissé kiforratlan, bár a kritikusok által magasztalt P.S. I love You-val, hanem az Ahol a szivárvány véget ér című könyvével.
A P.S: I love you-ból szerintem klasszisokkal jobb a film, a forgatókönyvíró gondolkodásmódja sokkal közelebb áll hozzám, mint az írónőé. Ugyanazt mondja, csak máshogy. Épp az a nyelvi-gondolati érettség van meg a filmben, ami nekem a regényben fekete pont. Nem 23 (annyi volt, Eni?) évesen kellett volna ezt megírnia, bár az alapötlete zseniális.

Eni mai postja ezt az ötletünket juttatta eszembe, mert van hozzáfűznivalóm, csak ehhez kell olvasni őt is.
Szóval elment Patrick Swayze.A Dirty Dancer.. Szerintem az én korosztályomnak alapélmény. Emlékszem, bölcsészkaron volt egy csoporttársam, aki hermeneutikai és egyéb irodalomelméleti nézetekkel akarta alátámasztani, hogy mitől is zseniális a film, mert cikinek érezte "csak úgy" rajongani érte. Persze, ott volt a Ghost is, sírtunk (én cinikusan, Eni biztos zokogott) amikor felcsendült az Unchained melody. Emlékszem, egyszer szakíthatnékom volt,és megnéztem a Ghostot. Elképzeltem, milyen lenne az adott férfi nélkül, és lettem róla. Így aztán engem dobtak, mert ő nem nézte meg a Ghostot.

De Patrick Swayze nekem a Dirty Dancing. Igen Eni, én is németül láttam először, ill. német felirattal angolul, reszketős VHS-en. Aztán láttam magyarul. Aztán megvettem DVD-n új szikronnal. Nekem mítoszromboló. Na persze az első szinkront fejből mondom, hisz ezerszer láttam, a mostani csalódás. Ugyanígy a Van, aki forrón szereti. Szintén reszketős VHS-en, Várady Hédivel, Bodrogi Gyulával (talán), mikor újra láttam, új szikronnal, már nem ugyanaz volt.
Nem 89 volt- amúgy milyen ovi?! Nyolcadikos voltam, Baby. Szerintem hozzám már gimiben jutott el. Imádtam. De nekem nem a She's like a wind a Dirty Dancing. Mondom, hogy különbözünk.
Nekem ez a Dirty Dancing
A különbözőségünk ellenére persze alapvetően hasonlóan gondolkodunk az élethez alapvetően szükséges dolgokról, őszinteségről, bizalomról, toleranciáról, megértésről, elfogadásról. Értjük egymást, akkor is, ha nem értünk egyet. Barátok vagyunk. Nem barátnők, pláne nem barinők, barátok. Aki akkor is a barátom marad, ha máshogy dönt, mint én tettem volna, ha mást mond, mást gondol. Mert ő nem én. A barátokban szerintem nem a klónunkat kell keresnünk, hanem a kiegészítésünket.
Asszem. De hogy jutottam el ide Patrick Swayze-től?

Ezek a mai gyerekek

Sep 15, '09 3:56 AM for everyone

Anyám szokta mondani:ezek a mai gyerekek már nem olyanok, mint a régiek. Na ja, Lili 3,5 évesen tökéletesen képes egy számítógép beindítására, a saját profiljának, majd a Paintnek az elindítására. Internetezik is, a múltkor valami washingtoni könyvtárból szedtem ki.
Zalánnak mostanában vannak felismerhető tevékenységei:integet, puszit dob, kisautót tologat, szerel, de az utóbbi napok legnagyobb derültségét az váltotta ki, amikor rájöttünk, hogy telefonál. Időnként telefont, gyakrabban kisautót, elefántot a tarkójára tesz és hablatyol hosszú percekig.

Lili keze

Sep 12, '09 1:11 PM for everyone

hüvelykujj - mutató ujj - középsőS ujj - gyűrűujj - kicsi ujj

Amikor kifogyok az érvekből

Sep 12, '09 8:50 AM for everyone

Lili rosszalkodik. Nem fogad szót, szemtelenkedik, visszabeszél. Egész nap "nevelem", délután kettőkor elhagyja a számat egy "mi vagy te?!" -kérdés. A válasz meglepő:"Én egy állat vagyok".
Nagyon igyekeztem nem röhögni, és biztosítottam rólam, hogy ő nem állat, hanem egy kislány, aki momentán elszomorít azzal, hogy nem fogad szót.


Majonézes kenyeret eszik. Megkérem rá, hogy ne adjon Zalánnak belőle. Persze rögtön jön a evergreen kérdés:Miéééért?
-Mert tojás van benne, és azt Zalán még nem ehet.
-A majonézben nincs tojás.
-De van Lilike, hidd el, hogy én tudom.
-Jó, de én meg nem hiszem el - vágja rá.

Szót fogad

Sep 10, '09 5:45 AM for everyone

(A Tuc keksztől a gyerek tök nyugodt, így ráérek írni ...)

Lili az utóbbi időmben az agyamra ment a minden anya által ismert, kissé fejhangon elnyújtott, némiképp számonkérő és sürgető "anyaaaaaaaaaaa"-val. Egy idő után mondtam neki, hogy ne anyázzon már folyton, mert tényleg 1 percenként nyomta kb. átlagban.
Gyerek megértette, ugyanazzal a hangsúllyal: "anyuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu"

Bírtam egy darabig, aztán mondtam, hogy nem kell kiabálni percenként, se anyát, se anyut, hallom elsőre is, fogok menni, ne ismételgesse addig míg odaérek.
Megint megértette, egy hete: "Edinaaaaaaaaaaaaa".

Tucc valamit, amit végre megenne a gyerek?

Sep 10, '09 5:23 AM for everyone

Figyelmeztetés! Védőnők, gyerekorvosok, öko-bio-és szuperanyuk a következő bejegyzést ne olvassák, mert a lelkiviláguk megzavarására alkalmas képi és verbális elemeket tartalmaz!
(Avagy:Én szóltam...)

Gyerekem - a kisebbik- 1,5 óra (ó, igen) alvás után jelezte, hogy éhes. Megkínáltam kiflivel (tudom, bio köleskásával kellett volna, ami lelkigondozott vízzel főtt), körberöhögött, és mutatott a nálunk csak Noémikeksszé avanzsált, egyébként is hülye nevű Tuc kekszre.

Petőfi Noémi hozta ezt be a játszótéri köztudatba, azóta ez a Noémikeksz nekik, mint ahogy a Nimm2 Soft cukorka meg a Noémicukor.

Szóval az én gyerekem sonkás (hahahahaha, ami sonkát az láthatott) Tuc kekszet eszik. Most tart a harmadiknál, előtte nyomott egy kis anyatejet - és boldog. Dumál, vigyorog és Tuc (Tuc barát lenne a névadó a Robin Hood-ból? De azt 'ták'-nak ejtik.)kekszet eszik. Délben spagettit kap.

Má'megintelegemvan

Sep 10, '09 4:16 AM for everyone

Komolyan mondom az agyamra megy, hogy Zalán periodikusan zizi. Ha folyton az lenne, jobban bírnám. De nem. 1 hónapig tündér, eszik, mint a parancsolat; alszik nagyokat; játszik, kacag - és mire eltespedek a jólétben, orrba vág egy kiadós "rossz időszak". Bár most sokan mondják, hogy nyűgös, hisztis, sokszor ébredős, étvágytalan a gyerek. Biztos a Plútó seggbe rúgta a Marsot, vagy valami ilyesmi.
Na, de ez nem vigasztal, amikor kb. 10 napja Zalán üvölt. Oké, persze, vannak mentségei: fogzik, taknyos, 10 hónapos, de megbolondulok lassan attól, hogy semmi nem jó neki. Ha nem látom, el sem hiszem, hogy hisztizik. Simán hanyatt vágja magát, ha valami nem úgy van, ahogy ő elképzeli és üvölt.
Reggel ordít, mert csak Lili és apa megy ki az ajtón, mi nem. Nem, nem miattuk sír, ne tessék "de édes"-ezni, azért ordít, mert mi maradunk. A vérében van a csavargás.
Aztán ordít, mert mosogatok, főzök, mosógépet pakolok - ergo nem vele foglalkozok, és amúgy is álmos, de aludni persze nem akar. Ordít, ha lefektetem. Ordít, hogy vegyem ölbe, Ölbeveszem, ordít, hogy tegyem le, Naná, rájött, hogy ha ölben van, altatnám. Aztán azért ordít, hogy vegyem ölbe, de járkáljak vele - ez az ő súlya+a tüdőkapacitásom hiányosságai (allergiás asztma gyógyszer nélkül, mert szoptatok)ismertében rövid távú program. Aztán ordít, mert leteszem. Majd ordít, mert a piros autó nem zenél, csak a lila, de ő azt akarja, hogy a piros zenéljen. Jól oda is vágja a földhöz vagy 30-szor, hátha attól dalra fakad.
Odaadom a lila autót - 10 perc nyugi. Pisi, fogmosás, fésülködés. Aha, túl sokáig van csendben, és a fürdőbe se jött be, tuti rosszat csinál. Naná, hol a nyitott hűtő előtt találom egy üveg borral vagy sütőrummal (tud élni, na)a kezében, hol a kukát pakolja ki, hol az erkélyre menekített cserepek(virágot már kipuszította) tartalmát borítja be a szobába. Elveszem -ó, igen: ordít.
Nagy nehezen elaltatom (itt tartunk most), alszik 20 percet és rázendít. Éhes? Persze.Eszik? Nem. Csak szopna. Egyfolytában. Adnék kaját, kiveri a kezemből. Rászólok, ordít. Teszek még kísérleteket a megetetésére, elfordítja a fejét és ordít. No persze Danoninot meg kukit adhatnék bármikor, de lófütty.
Adok cicit, elvan egy darabig, addig talán jutok is valamire. Elvan egy darabig, értsd: kipakolja a gardróbot, a cipős szekrényt, megeszi a felmosót, kihúzgálja a számítógépből a madzagokat, és kopácsol mindennel a földön, amit talál. Közben kacag.
Délben nem óhajt aludni, ölben is feszít (vágná magát hanyatt), ráhagyom. Negyed négy körül elindulunk Liliért, aztán elalszik a babakocsiban. Így haza se jövünk, megyünk a játszóra, ahol újabban szintén nyíg, ha felébredt - de nem üvölt, haladunk.
Este megyünk boltba -Sanyi akkor ér haza. Sietünk, mert újabban a sötétben is üvölt...
Autótól a házig én hozzam, vagy üvölt. Vagy én hozom, vagy üvölt.
Itthon leteszem, hogy pakoljak, vizet engedjek, vetkőztessem - üvölt. A vízben röhög.
Kivesszük a vízből, pelenkázás, öltözés - üvölt. Kap cicit, feléled, röhög, jön-megy. Egyszer csak elalszik és 4-5 óráig csend van. Aztán persze arra ébredek, hogy üvölt. Kap cicit, de úgy gondolja, hogy már nem is aludna, mászik rám, tép, rúg, nyúz. Miért marad a mi ágyunkban? (Hisztérikus kacaj smiley)Há' mer ha visszateszem a sajátjába, akkor üvölt. És felüvölti Lilit.
Akinek szintén beborult a Jupiter a Szaturnuszba, és a héten bőgve jár óvodába. De amúgy szeret ott lenni, csak odamenni nem szeret. Ha hazajön, akkor nem fogad szót, visszebszél, ha fegyelmezem -ó, igen - ő is üvölt.
Mit csináljak? Őrüljek meg csendben, mint Ophelia, vagy ordítsak én is?
Inkább morgok egy sort, aztán röhögök a nyomoromon. Majd elmúlik. Amúgy meg ettől a strapától fogyok, szóval van benne jó is.

Lili megint megragadja a lényeget

Sep 7, '09 3:36 PM for everyone

Zalán nagyon nyűgös, minden eddigit felülmúlóan. Én is az vagyok, mert tombol az allergiám, és vagy amiatt nem alszom, vagy Zalán miatt.
Az egyik ordítás közepette (le mertem tenni, hogy megágyazzak), pedagógiailag nem túl helyesen rámordultam, hogy fejezze be, mert kivágom az ablakon. Lili meg figyelmeztetett, hogy nem fog menni, mert le van engedve a redőny.
Ebben a pulóverben meg úgy néz ki, mint egy hercegnő. Ő mondta.