Az előző postban leírt öncsonkításaim persze nincsenek hatással a gyerekeim fejlődésére, ők hozzák a saját bevett formájukat.
Zalán ma extrán nyűgös, csak úgy jó minden, ahogy ő elképzeli. Az egyik elképzelése az volt, hogy bújjunk össze, és így nézzük Jessica Fletcher örökbecsű tevékenységét a Gyilkos sorok című opusban. Na most én nem akartam nézni. De kellett. Aztán ordítva-csücsörítve jön utánam, hogy "duduja-duduja". Nem, nem furulyázni akar, szopizni. (Utálom az anyukás szlenget, de miután leírtam azt, hogy "szopni", valahogy nem éreztem helyénvalónak :-D). Aztán ebédkor az volt a baja, hogy nem olyat adok, ami kézzel ehető. Tiltakozása jeléül torkaszakadtából üvölt és krokodilkönnyeket potyogtat. Gondolom a foga jön, mert nyáladzik mint egy bullmasztiff, rág mindent. Erről jut eszembe: Éva mesélte, hogy az egyik lovuk nem eszik, lázas és aggódnak érte. Kihívták az állatorvost, aki megállapította, hogy szegény jószág csak fogzik. :-D Szóval a lovaknak se könnyű. :-)
Lili oviban. Készülnek a Mikulásra, engem is énekeltet egész délután, Hull a pelyhest meg egyebeket.
Készítenék róluk karácsonyi képet, de nem olyan egyszerű. Ehhez van két rénszarvasagancsunk, Lili nem régen a fejére tette, és a következő beszélgetést hallottam a gyerekszobából:
-Szia, én vagyok a szürke patás, hát te ki vagy?
Zalán: brrrghuhuk
Mire Lili: - Á, szia Szőke herceg! :-D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése