2010. február 24., szerda

Dóra

Lili rákattant a Dóra, a kis felfedező vagy hasonló című rajzfilmre. Igazából valahol ez való a kis sajtkukacnak, mert erősen foglalkoztatós mese, némi angol leckével. Arra képtelen, hogy egy rajzfilmet végigüljön és végignézzen (annyira nem is bánom, bár néha jól jönne egy óra nyugi ilyen formában), de eközben feladatokat kap, így leköti. Kerestünk hozzá számítógépes játékot is (valószínűleg az volt korábban, és abból lett a rajzfilm), Lili szereti nagyon. Abban, amivel játszik, ugrándozni kell liánokon, közben számolja, hogy hol tart éppen, így tanult meg mindkét gyerek 10-ig számolni angolul. Igen, mindkettő. :-D Zalán vantyúfí-jét mondjuk beletelt néhány órába felismerni. :-D Aztán a következő feladatban meghatározott színű kövekre kell ugrálnia Dórának - így már a négy alapszínt is tudja Lili angolul. Zalán áll mögötte, és drukkol: ez az! ügyes! :-D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése