Bullying

Többször futottam bele mostanában olyan cikkekbe, amelyek a bullying jelenségével foglalkoznak. (A decemberi Éva magazinban is volt róla egy cikk.) Kevés dolog csapja ki nálam a biztosítékot, de ez nagyon.
Szerintem mindannyian találkoztunk már vele, ha szerencsésebbek vagyunk, nem elszenvedői, hanem szemlélői voltunk a dolognak. Nincs még magyar terminusa - tudomásom szerint, gyakorlatilag a zárt csoportokban megjelenő csúfolódás, megalázás, kiközösítés, szívatás tartozik ide. Természetesen a jelenség széles spektrumon mozog, a csúfololástól kezdve az érzelmi bántalmazáson keresztül a tényleges fizikai erőszakig. Amerikában akkora méreteket öltött már ez a jelenség, hogy nagyon sok államban törvény tiltja és szankcionálja. Persze könnyű lenne elintézni azzal, hogy újabb amerikai hülyeség, de nagyon nem az. Ez egy ronda hatalmi játszma. Legyinteni is könnyű, hogy a mi időnkben is volt ilyen, akár bennünket is csúfoltak, közösítettek ki; apukák mondhatják, hogy a katonaság bezzeg, de túléltük. Nincs a gyerek porcelánból, túléli ő is. Edződik. Az élet nem egyszerű.
Bizonyára mindannyian tudunk felhozni gyerekkorunkból olyan esetet, amikor azt láttuk, hogy valamelyik társunk módszeres csúfolás, szekálás áldozatává vált, ami még jobban elszigetelte a társaitól. Könnyebb esetekben "csak" érzelmi sérüléseket okoz az áldozatnak, önértékelési és viselkedési zavart, de számos pszichoszomatikus betegség háttere is lehet. Legsúlyosabb esetben a megfélemlített áldozat is az agresszió eszközéhez nyúl, és "elborult aggyal" lemészárolja a csúfolódó osztálytársait, vagy kioltja a saját életét. Döbbenetes a szám: Nagy-Britanniában évi 15-20 kamaszkori öngyilkosság mögött a bullying áll.
Ne menjünk messzire: hány olyan hírt olvastunk mostanában, ami arról szólt, hogy egy tinédzsert a társai megaláztak, megvertek , felvették, és feltöltötték egy videómegosztóra?

Attól talán nem tartok, hogy bármelyik gyerekem is elkövetője, értelmi szerzője lesz egy ilyen esetnek, elég "liberális" eszméket szívnak itthon magukba ahhoz, hogy ne zavarja őket, ha valaki más, de mit tehetek majd akkor, ha áldozattá válik?
Lilire gyakorlatilag már most rászállt egy kislány az oviban, aki elszedi a játékait, eldugja!, hazaviszi, próbálja Lilit irányítani. A múltkor centi széles sárréteggel hozta haza a kesztyűjét. Kérdem: mit csinált? Nem ő volt, hanem az említett kislány elvette tőle a kesztyűt, mert neki nem volt, és ő csinálta. Kérdem: miért adtad oda? Mert addig ment utána, míg oda nem adta. Természetesen nem akarom túldimenzionálni a dolgot, egyelőre elintézem azzal, hogy a kislány egy kis erőszakos, irigy liba, és legközelebb ne adja oda, zavarja el. Ne engedjen neki, szálljon szembe vele, majd megunja. Ebben a magasságban úgy gondolom, hogy azt kell Lilinek megtanítanom, hogy ne hagyja magát befolyásolni, tudjon nemet mondani, a saját érdekeit érvényesíteni.
De közben azt is tudom, hogy Lili egyelőre az ilyen agresszióval nem tud mit kezdeni. A játszótéren se verekedett soha egy lapátért, ha elvették, odament és megpróbálta tárgyalásos úton visszaszerezni. Ha a diplomácia csődöt mondott, akkor szólt nekem. :-)

Abban a témában nyilatkozó minden szakértő egyetért, hogy globális szinten kell foglalkozni a kérdéssel, nem lehet sem kizárólag a szülőkre, vagy az iskolára hárítani ennek a megoldását, mint ahogy csoportos feldolgozás nélkül a médiakampányoknak sincs számottevő eredménye.
Természetesen láttunk erről filmeket, amikor a végén a az áldozat "összedi" magát, szembeszáll az agresszorral, és legyőzi, avagy az agresszor felismeri önnön szemét voltát és megváltozik, de a való életben nem vagyok ilyen optimista. Nem szoktam a médiát szidni, mert mindenkinek szabad a választás, hogy FELNŐTTKÉNT a Való Világon szórakozik-e, vagy a Holt költők táraságán, de az általuk priorizált magatartás sem az empátiát erősíti. A gyerek meg azt nézi, amit a szülő, vagy amit a szülő enged. "Beszólásgyűjtemények" vannak az interneten, celebszívatós showkon röhögünk, a villalakók klubokba tömörülve masszívan tesznek egymásnak keresztbe és hasonlók. Szólj be, légy népszerű. De olyat szólj be, hogy alázós legyen, köpni-nyelni ne tudjon, mert akkor te vagy az ász.
Liliék szeretik nézni az America got talent című műsort (a 2010-es évad a Viasaton megy vasánap délelőttönként.). Van benne egy figura, aki a vegasi travi show-kból, a commedia dell arteból, a rokokóból, a glam rockból és még isten tudja miből van összegyúrva. Meleg, operát énekel, és a neten láttam egy riportfilmet vele, ahol arra utal, hogy milyen atrocitások érték tinédzserként, mert más volt. Gondolom ez vezetett ahhoz, hogy a magánéletben egy kifejezetten csendes, visszahúzódó ember benyomását kelti, ám a színpadon gátlástalan, de önirónikus karikatúrája önmagának.
Az ő kapcsán jutottam el a Trevor Project oldalára, ahol ugyan homoszexuális fiatalok beszélnek az őket ért atrocitásokról, a fájdalmaikról, de a történetek döbbenetesek. És bárkivel megtörténhet, szexuális beállítottságtól függetlenül, hogy a kortársak agressziójának áldozata lesz, úgyhogy nagyon nagy a felelősségünk abban a tekintetben, hogy mire neveljük a gyerekeinket, és szól-e, ha áldozattá válik, vagy észrevesszük-e ennek a jeleit, és tudjuk-e kezelni a helyzetet.

Talán ez a legsokatmondóbb produkciója a versenyben: http://www.youtube.com/watch?v=Cf2yI8lXe6w
http://hvg.hu/itthon/20091218_bullying_iskola_eroszak
http://www.itgetsbetter.org/pages/about-it-gets-better-project