- Anya, tudod mi volt az ebéd az oviban? Krumplifőzelék.
- Az jó, mert ma én is azt akartam csinálni, csak meggondoltam magam.
- Na, akkor ezt megúsztam. Ha kétszer ettem volna egy nap, tuti befosok.
2011. június 30., csütörtök
2011. június 15., szerda
Játszótéri esetek
Egyszer, ha öregasszony leszek (bár 14 évesen rohadt öregnek gondoltam a 35 éveseket..) talán megértem....
A "lakótelepünkön" (zöldövezet, vazze') 3 játszótér van egymástól egy-egy házzal elválasztva, ezek közül egy, amit "unióssá" alakítottak. Oda jár a környék apraja-nagyja, tavalyelőtt bekeríteni is sikerült, így már az apraja se szökik ki egy óvatlan pillanatban.
Egyrészt nem értem, hogy egyes szülők miért tekintik nevelésmentes övezetnek a játszóteret, ahol a gyerek úgy ordít, randalírozik, ahogy akar. Egyik ilyen lassez-fair (aka beleszarok) anyuka példul kijelentette, hoyg ő nem azért hozza le a játszótérre a gyereket, hogy "bekorlátozza". Szóval a kettő-ötéves korosztály kaviccsal dobálása és "kisgecizése" egy nyolcévestől neki belefér. Nekem nem.
Másrészt azt se értem, hogy a francért kell egy harmadikost lehozni biciklizni felnőtt biciklivel egy olyan játszótérre, ami kb. a 2-6 éves korosztály igényeit elégíti ki, plusz emiatt tele van apróságokkal, és fizikailag nincs hely a biciklizésre. Ha nagyon el akarják játszani a rendest, akkor annyit mondanak a gyereknek: figyelj ám a kicsikre. Ja, egy versenyző 8 éves figyeljen egy hektikusan irányt változtató 1,5 évesre.
Én tavaly nem egyszer szóltam, hogy ezt rohadtul nem itt kéne, de szarnak rá. Majd fog ő a gyerekkel a parkba menni, ami 100 méterre van, és le se tud ülni... Én speciel a 16 colossal nem engedem Lilit ott biciklizni, mert fel tud úgy gyorsulni vele, hogy nem biztos, hogy meg tud állni egy eléugró 2 éves előtt...
És amitől végképp ki tudok akadni, azok a bagózó nyugdíjas nyanyák. Nem értem, de nem is akarom érteni, hogy amikor van 2 másik árnyékos, padokkal ellátott játszótér a környéken, ahol a kutya se jár, miért kell testületileg levonulni egy szál unoka nélkül 5-en 6-an és BAGÓZNI az egyetlen forgalmas játszótérre. Lehetőleg délután 4 és 6 között, amikor egyébként is tele van. Mivel maguktól nincs ennyi eszük, ezért csőre van töltve a gépemen az önkormányzati rendelet, ami a játszótereken és azok 10 méteres körzetében megtiltja a dohányzást július 1-jétől. Szórólapként fogom nekik osztogatni. Nagybetűvel kinyomtatva, nehogy ne legyen náluk épp szemüveg. :-P
Másrészt azt se értem, hogy kinek jutott eszébe egyáltalán CSIKKTARTÓS kukákat felszerelni egy játszótéren. Láttunk már 1-2 évest, simán odamegy, és kiszedi. Jobbik esetben meg is eszi...
Sokszor túl optimista vagyok, és azt gondolom, hogy az embereknek nincs szükségük írott szabályokra, mert megvan a magukhoz való eszük, de amint a mellékelt ábra mutatja, nincs. :-S

2011. június 12., vasárnap
Válogatott gyerekszáj
Zalán, nekem kell Minnie egérnek lennem, mert ő nő, és én is nő vagyok.
Anya, én úgy megennék egy kaszlikus Magnumot. (klaszikus)
Neeeeeem, Harry Potter nem mesefigura, igaziból élt! Nekem a bohóc mondta az oviban, hogy tőle kapta varázserejét!
Kő, papír, olló, ceruza ragasztó. (lizard, Spock ;-))
Anya, azért kell sietnünk reggel, mert Ramez bácsi szétrúgja a segged, ha elkésel? (említett úr a főnököm, és ebből a szempontból tök jó fej, így nem tudom, honnan vette Lili a seggszétrúgás veszélyét)
Zalán:
Én nem verekedtem, csak meglöktem Szabolcsot, mert bántotta Kornélt! És Kornél még kicsi. (Fél évvel idősebb Zalánnál, bár tényleg alacsonyabb, de ez Prince Kong ismeretében nem meglepő)
ÉÉÉÉÉn vagyok a szörnyűűűű tigris, és megharapom Jankát!Nem nagyon, csak kicsit.
Anya:- Akkor mondd meg, hogy csúnyán viselkedett veled, és szégyellje magát.
Zalán: Jó, megmondom, vagy leköpöm.
És egy ráadás:
Anya: Akkor majd írok a Mikulásnak, hogy rossz gyerek vagy.
Lili: A Facebookon?
Anya: Igen, a Facebookon, és majd lájkolja a Jézuska, a húsvéti nyúl meg a fogtündér is, és lesheted az ajándékot!
2011. június 11., szombat
Élünk még
Bár talán megbékélt a dologgal, mert már egyszer elhagyta a száját az, hogy szeptembertől szeretne járni úszni. Meglátjuk.
Mivel óra nem volt a választható jelek között, így praktikussági okokból a halacskát választottam. Lilié is az. Uniszex, és legalább nem tudom összekeverni:-)))
2011. május 22., vasárnap
Dóra, a mocskosszájú;-)

Gondolom nagyjából mind ismeritek a Dóra, a felfedező című rajzfilmet. Gyakorlatilag egy angol nyelvoktató mese, Lili nagyon szereti.
Ma reggel is azt nézte, amikor felháborodva rámnéz:
-Hallottad mit mondott Dóra!?
-Nem, mit?
-Csúnyát.
-De mit?
-Hát azt, hogy "lóf@szt" - súgja.
Sejtettem, hogy valamit félreértett, úgyhogy figyeltem.
Naná. Csónakkal mentek éppen irtó fontos küldetésükre, és az volt a feladat: ha azt akarják, hogy gyorsabban menjen a csónak, mondják neki: go fast! :-D
2011. május 21., szombat
Nagyszülők
Újra és újra meg kell állapítanom, hogy a szüleim jobb fejek nagyszülőként, mint szülőként voltak. Példának okáért az összes zene, amit hallgattam baromság, zaj, ricsaj volt, halkítsam le, de leginkább kapcsoljam ki, pedig nem trash metálban nyomtam, halálosan kommersz ízlésem volt. :-)
Ma meg leültek a Youtube elé, hogy megnézzék Lilivel a Mizut... És "nem is rossz nóta, olyan fülbemászó". :-)) A Quimby meg kifejezetten tetszik nekik, mert bár Lili időnként kirándul a kommersz tinidiszkóvonalra, azért még mindig Kiss Tibi a No1. nála. :-)

2011. május 19., csütörtök
Vastagon 18-as karika;-)
Nem akarnám Kedves Olvasóimat ily mélyen beavatni az életünkbe, hogy intim szőrtelenítési szokásainkról is képet kapjon, de muszáj megörökítenem Zalán mai kijelentését.
Épp bölcsibe baktattunk reggel, amikor egyszer csak bejelentette:
-Apának van fütyije. Van rajta haj. XD

2011. május 18., szerda
Úszás
Idén érettebbnek gondoltuk, rágta is a fülünket is a korcsolyáért, úszásért, elengedtük. 2 hét Szikszón délelőttönként, 13.000-ért.
Utálja.
Hétfőn délután nem akart mondani semmit az úszásról, voltak, kész. Amúgy meg az orrába ment a víz. Bazz. Sapkája van, szemüvege van, orrcsipeszt már csak nem veszek.
Kedden reggel teljesen el volt anyátlanodva, látszott rajta, hogy bármikor elsírja magát. Kérdeztem mi baj, természetesen semmi. Ismerjük, stresszgombóc minden újdonságtól, megspékelve a teljesítménykényszerrel, ami óvónéniknek persze úgy jön le, hogy "olyaaan ügyes, és aaaannyira igyekszik". Így is fel lehet fogni, csak épp engem q-ra idegel, hogy szorong minden új helyzetben, és állandó megfelelési kényszere van. Meg rágja a körmét. Nyáriszünetben meg nem rágja. :-S
Visszatérve az úszásra: konkrétan rákérdeztem nála, hogy az-e a gond, és persze, hogy az. Szíve szerint nem menne többet, közben meg mégiscsak menni akar, és köztudottan soha nem adja fel. Megtárgyaltuk, hogy attól ne féljen, hogy mély a víz (van tán 70 centi is), mert leér a lába, és az edző bácsi (Johnny bazzeg:-D) is nagyon vigyáz rájuk. Nem mellékesen persze, hogy nem tud úszni, hát azért van ott, korizni, meg biciklizni se tudott először, mégis milyen szépen megtanult. Azért óvónéninek is elmondtam a helyzetet, amire ők azt az egy megoldást látják, hogy dicsérgetik, hogy milyen ügyes és igyekvő... Megint bazzegnocomment.
Délután már jobbnak tűnt a helyzet, mesélte, hogy csillagot is kapott, meg gumicukrot, ennek ellenére ma reggel még az ágyban pityeregni kezdett ébredés után, és gyakorlatilag az azt követő egy órában is ezt tette. Sőt, ma már konkrétan ki is mondta, hogy nem akar menni. Végül abban egyeztünk meg, hogy ezt a hetet, meg a jövő hetet végigjárja, adjon időt magának, hogy megszeresse, és ha akkor sem tetszik neki, akkor nem megy többet. Persze nagyfa.. pénisz vagyok, mert 2 hét a tanfolyam, de nem mondhatom neki, hogy "kifizettük, leúszod, ha belegunnyadsz is."
Ma már nyugodtabb, de szerintem csak azért, mert holnap valami karbantartás miatt nem mennek...:-DD
2011. május 14., szombat
Helyi britniszpírsz
Fülében az Mp4 lejátszó és énekel az ugrókötélbe...Úgy látszik ez örök, csak mi MP4 helyett Sokol rádióra nyomtuk:-))) "Csak az én hangomat hallod egész életedben, egész éjszaka énekelek éééén, hallgatod a furcsa harangomaaat" - ezt énekli.
Naná, a lejátszó lemerült és elhányták valahová az USB csatlakozót. A "furcsa harang" szerintem a Gyűlölöm a vadvirágos rétet-ből van:-))

Évzárók
Lili:
-Azt hiszem meglangyosodott a cipőfűzőm.
Zaza:
-Meg kell mosni a kezem, tiszta játszótér lett. (Ugyanez az indok néhány szennyesbe dobott halálkoszos ruha esetén is, "játszóteres lett". )
-Leebédeltem a pólóm.
Egyébként Kriszta mesélte, hogy a bölcsődében Zalán, Kornél és Janka eltűntek a játéktároló garázs mögé, és amikor előkerültek, Jankán nem volt pelenka. :-)) Sanyi csak abban bízik, hogy Jankaapu bármekkora is, azért Kornél apukájával ketten csak kiütnék, ha verekedésre kerülne a sor. :-D.
Liliéknél túl vagyunk a néptáncos és az angol bemutató órán is. Néptáncon nem igazán tudtam osztani Erika néni lelkesedését, hogy mennyit ügyesedtek a tavalyihoz képest, mert én egy káosznak láttam az egészet... 3 csoport volt együtt és szinte csak az idétlenkedés ment. Úgy látom, hogy mindig a kezdő csoport van külön, a többieket már egyben foglalkoztatják.
Ilyenkor egyébként Sanyival mindig megnyugszunk és önkritikát gyakorolunk, mert Lili bármilyen fegyelmezetlen és kabóca itthon, ilyen helyzetben az egyik legegyüttműködöbb, legfegyelmezettebb. Meg ügyes is. :-) És okos. És szép. És nem vagyunk elfogultak. :-)
Az angol foglalkozáson viszont tényleg látszott a fejlődés, már az utasításokat és a visszajelzéseket is angolul kapták többnyire, nem csak egyes szavakat tanultak meg, hanem konkrét dalokat, mondókákat, sőt a végén a mesét is angolul olvasta a tanító néni. Akit egyébként Lili imád, és ahogy látom, az imádatuk kölcsönös. Meg van egy Tündike nénink, aki szülőből átmenetileg dajkává avanzsált - sejtem, hogy valami gyakorlat lehetett neki, mert csak pár hetet volt velük. Őt szereti még nagyon Lili. Én sose voltam egy rajongó típus, de örülök, hogy látom, hogy Lili végre képes lelkesedni egy pedagógusért. Elvan ő a saját óvónőivel is, de nem érzem úgy, hogy nyomot fognak benne hagyni.
Természetesen az összes párválasztós történetben Kende volt a párja, ki más. :-)
Ja, és megtanult cipőt kötni. Fel is írták a Cipőfűző Dicsőségtáblára az oviban. Hihetetlen módon lehet ilyenekkel motiválni, ezt már megfigyeltem, ebben nem rám ütött, az tuti. :-) Engem az ilyenek sose doppingoltak, a dicsőségtáblák meg címek nem izgatnak. Lili iskolába is azért akar menni, hogy kapjon két csillagot, mint Panna bátyja. :-)

2011. május 9., hétfő
A nő
Megint az évzárók időszakát éljük, és megint megállapítjuk, hogy bár egy büdös banyának tűnik itthon; a többiekhez képest baromi figyelmes, fegyelmezett, feladatorientált. És inkább megfelelni akar, kitűnni, mint l'art pour l'art idétlenkedni.
Anyák napján ügyes cukorborsó volt, ma a néptáncon is általában ritmusban volt,a dalok szövegét is ismerte, és jobbára úgy táncolt, ahogy kellett. :-) Meg hát piszkosul csini volt, erre külön ügyelt. :-))
Pasi
Minden okos táblázat szerint akkora, mint egy közepesen fejlett négy éves, mellékesen egy éves kora óta nem babás, hanem kisfiús (Eni mondta az első szülinapos képei láttán, hogy látja benne az 5 évest, de tényleg) - így egyre többször futok bele kissé lesajnáló tekintetekbe, mert kicsit debil 4 évesnek nézik. :-)Ugyan okos, mint a Nap, de akkor is csak 2,5 éves, és ennek megfelelően reagál és válaszol helyzetekre.
Minap mondom neki: Ölelj már meg! A válasz félvállról érkezik: Már megöleltelek ma.
Fog itt érzelmeskedni, amikor nincs hozzá hangulata...;-)Amikor van, akkor meg ölel, simogat, bújik és mellé felvilágosít: MOST anyás vagyok. Mert amúgy apaistenhit van (komolyan, hogy fogok így anyucipicifiát nevelni belőle?! :-P).
2011. május 1., vasárnap
Összefoglaló
Vagy ilyesmi.Ez a blogolósdi tényleg othon ülő (aka unatkozó) anyukáknak van kitalálva, én vasárnap esténként annak is tudok örülni, hogy lyuk van a ...fülemen, na. Igen, vasárnap. Merthogy egész hétvégén megyek, mint a mérgezett egér, és általában vasárnap este 7-8 óra magasságában fejezem be a vasalást. És hétfőn elpihengetek a melóban. :-) Ott mindig a kedd a húzós, hétfőn lazázunk. Húzós, na jó, viszonyítás kérdése. Most éppen auditálnak minket a jövő héten, úgyhogy volt mit csinálni. Az elődöm-helyettesem egy lusta dög volt, a kollegina meg 23 éves, ahhoz alkalmazkodik, akivel dolgozik... Úgyhogy jó nagy szarkupacot kellett helyrepofozni, és még most se 100%-os. Egyébként meg továbbra sem temet el a munka.
Húsvétot túléltük, Zazókám szűk körben locsolkodott, én nem támogatom a locsolkodásnak nevezett össznépi zsarolósdit, amit egy üveg kibiztosított Krasznaja Moszkvával nyomtak félig (vagy tán egészen az?) részeg szomszédbácsik. Hát meg "nem sajnálom, el ne hervadjon ez a lyány", és folyt a seggemen is. Falusi lány vagyok, semmi pozitív élményem a locsolásról. A fiúk a lóvéra mentek, a bácsik a piára, én meg megúszni akartam. :-)) Szerencsére felénk is kiment már az divatból. Meg vegyespáros anyjaként és megrögzött liberálisként (tudom, gladiátolképző;-)) valahogy nekem hülyén vette volna ki magát az, hogy Zaza kap pénzt, paripát, fegyvert, Lilit meg elgázosítják. Úgyhogy mi a nyugati hagyományt követtük. Jött a nyúl és tojt némi ajándékot: csokitojást, Verdás meg Csingilinges kártyát. Kész. A fűben tojáskeresős balhé volt a bölcsiben, annyira nem hozta őket lázba. Zalán talált egy csokitojást, kibontotta, megette; más meg marékszámra gyűjtögette. :-)Volt állatsimogató is, a vezetőnő szerint azért, mert ezek a "városi gyerekek" még nem láttak állatot csak mesekönyvben. Ezt nyilatkozta a tévének, na, nem én találtam ki. :-) Ja, tessék, akit érdekel, meg is nézheti.
Ma az enyémek találtak vagy 6 csigát egy csomóban, azt kinevezték csigafalunak, és oda betelepítették a környék összes csigáját. Azon röhögtünk Sanyival, hogy csóringer csigák mi munkával mentek el vagy 3 métert, erre a büdös kölykeink visszavitték őket, így kezdhetik elölről. :-)) Anyáméknak tyúkjaik is vannak, azoknak Zalán azzal szokott kedveskedni, hogy letépi anyám széltől is óvott tulipánjait, meg a nefelejcseket, és azzal etetné őket. Persze nem hülyéből vannak, nem eszik meg és ezt Zalán zokon veszi.
Egyébként büdös kutyakölyök mostanában, megkockáztatom, hogy rossz. És élvezi.
Jövő héten anyáknapi műsor, utána megindul a "nyitva van az óvoda, de minek" projekt, úgyhogy vagy én kezdek el szedni valamit, vagy az óvónőknek hozok...
Lili most egész helyén van, bár sokat ellenkezik Zalánnal, de eldönthetetlen, hogy melyik kezdi. Én meg hagyom, hadd játsszák le egymás közt.
2011. április 22., péntek
Vidámak és nem vidámak
Valaki írta a Facebookon, hogy Lili szerelmi sztorija tiszta szappanopera. Pláne, hogy tegnap kiderült, hogy kizárólag a féltékenységből eredő női ármány próbált konkolyt vetni gyermekem virágzó szerelmi életébe. :-) Szó nincs arról, hogy Kende más nőt akarna, sőt kifejezetten bosszantja a "másik nő" nyomulása. :-) Állítólag még meg is verte, csak hagyja békén, de az ifjú hölgy erőszakos, nem adja fel. :-)Egyébként tényleg az. A múltkor szanaszét dobálta a homokot és kavicsot a játszótéren, vüdürszámra borította a kavicsot ahomozóba meg a járdára; megkértem, hogy ne tegye, vagy négyszer. De ő akkor is, és majd rámborítja. :-O 5 éves. Mondtam: nem baj, akkor majd ha befejezte, hozok neki egy seprőt, hogy összetakarítsa, amit szétdobált, hogy más ne essen hasra benne. Akkor majd széttöri rajtam a seprőt. :-O Ritkán verek gyereket, másét soha, de most lett volna igény. Azt hiszem azt javasoltam neki, hogy húzzon el a játszótér másik végébe, ne várja meg, hogy felálljak.
Aztán meg némi kisebbségi konfliktusba is belekeverte Lilit, amikor bőszen "büdöscigányozásra" buzdította a játszótéren, az én hülye gyerekem meg nem is tudta, hogy mit mond, buzgón szajkózta.
Szívem szerint konkrétan eltiltanám ettől a kislánytól egyébként, mert semmi pozitívumot nem kap tőle, de Lili nem elég bunkó ahhoz, hogy elküldje a pitlibe, amikor a kis despota vele akar "barátkozni". És kedves anyukája is marhára tudja egrecíroztatni Zalánt, amikor véletlenül a nagy lapátolásban lehomokozza a másodszülöttjét, de a lánya cigányozását annyival kommentálja, hogy "miért, nem azok? fáj nekik az igazság?". Persze nem face to face, nekem suttogva, amikor megérkezett a 2 méteres férje is hátvédként. Kösz.
Na, és vidámabb dolgok: Zalán nappalra teljesen szobatiszta lett, alvásidőben sincs pelus, és minden előzetes várakozás ellenére gyönyörű sugárban pisili le a fákat. :-)

2011. április 14., csütörtök
Pozitív
Annyit rinyáltam mostanában errefelé, hogy most csupa pozitív dolgot fogok mondani.
Pozitív 1: Egyre nyilvánvalóbb, hogy eljön az a pillanat, amikor vitustáncot járhatok az utolsó pár darab pelenka elégett teteme felett. Zalán ugyanis szinte szobatiszta nappalra, mióta a bölcsiben is hajlandóak belátni. Magyarán ha nincs rajta pelenka, akkor nem pisil bele. Ezzel egyidejűleg - állítólag - 180 fokos fordulatot vett bent, kinyílt, dumál, rosszalkodik, eddig meg ő töltötte be a csendes, szemlélődő gyerek pozícióját. (Miután ma pozitív nap van, nem teszem hozzá, hogy talán máshogy állnak hozzá...) Egyébként van ám jelszó is a pisivészhelyzetre. Nem, nem kék kód; siskamáté. :-) Siskamáté a csoport nagyfiúja, ő lett legelőször szobatiszta, a kód a "wc-be pisilek, mint Siskamáté"-ból rövidült.
Pozitív 2: Lili átesett az 5 éves státuszvizsgálathoz szükséges minden fingatáson, hős volt, de tényleg. Bár "komolyan mondja", hogy "undorító volt", amikor a lámpát"a szemébe nyomták" a látásvizsgálaton, és "tökre" folyt a könnye. Mostanában a "komolyan mondom" a szlogenje. :-)
Pozitív 3: Ma megvolt ez első komoly beszélgetésünk Lilivel a férfi-női kapcsolatokról, a hűség kérdéséről, és fel kellett világosítanom, hogy vannak szarkavaró nők (aka fapina) akik imádnak belerondítani működő kapcsolatokba. :-D Nem röhög, én se röhögtem. :-))
Van egy állati erőszakos, nyomulós, packáztatós kislány a csoportban, akit gyakorlatilag megleckéztetni se nagyon mernek a többiek, mert rögtön beárulja őket, és még ők kapnak büntetést. Pozitív vagyok, nem kommentálom. ;-) Most ez a leányzó azt találta mondani az én lányomnak, hogy A. Kende nagycsoportos már nem a Lili szerelme, hanem az övé. És ez elsőszülöttemnek olyan rosszul esett, hogy könnyeit nyeldesve mesélte a történetet. Meg kellett a szívnek szakadni, komolyan mondom. :-) És mivel elvette tőle a csábító Kendét, így ő úgy döntött, hogy Rafiba lesz szerelmes. Vagy P. Botondba, aki mindig megsimogatja őt. (Kiscsoportban konkrétan verte, de úgy látszik 3 év alatt sokat fejlődött az udvarlási technikája.)
De láttam, hogy ez olyan édes hoteles (nézem és?!:-D) megoldás. Elvitték a paliját, így ő most kénytelen mást választani, de csak a régi kéne.
Úgyhogy letisztáztuk, hogy attól, hogy egy lány azt mondja, hogy az ő szerelme már nem az ő szerelme, az lehet simán csak gonoszkodás is, amivel meg akarja őt bántani, mert irigykedik rá. Az lesz a legjobb, ha magát Kendét kérdezi meg, hogy lecserélte-e ő az új nőre, vagy nem. Illetve felajánlottam, hogy megkérdem én Kende anyukáját erről a nagy drámáról, ő is hozzám fordult, amikor Lili miatt szakítottak a fiatalok. :-)) De Lili szeretné ezt maga intézni. És azzal aludt el, hogy adott kislány hazudik és gonosz, mint a mostoha a Hamupipőkében. Ez van. :-)
És még mondja valaki, hogy a gyerekeknek nincsenek érzelmeik...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)