Morgok...

Sokszor húzom fel magam két tök ellentétes jelenségen.
A szülők (leginkább anyák) egy részének rendes szokásává vált, hogy azzal dicsekszik, hogy a gyerek jóval előrébb jár fejlettségi szinten, mint, ami az ő korában illdomos lenne.
Úgymint:
- a 2 hónaposan már annyit eszik, mint egy fél éves
- a hat hónaposnak már annyi foga van, mint egy egy évesnek
- két évesen annyi verset tud, mint egy középső csoportos
- 5 évesen megtanult olvasni
- elsős létére harmadikosokkal sakkozik
- másodikban negyedikes matek példákat old meg 

Szuper. Minek?  Miért is kell egy gyereknek előrébb járni a koránál? Jó ez bármire is?
Nem időre megy a gyerekkor...
Emlékeim szerint 8-9 éves korukig a készségek és képességek nagyon eltérően fejlődnek a gyerekeknél, kb. ez az az kor, amikor mindegyik ugyanarra képes, csak más úton jutott el oda (ezért van létjogosultsága azoknak az elképzeléseknek, hogy az iskolakötelezettség, - azaz az egységes módszerek és elvárások - valamikor ekkor kezdődjön). Szóval ha egy gyerek 5 évesen olvas- ergo ekkor az átlagból kiugró képességei vannak, az nem garancia arra, hogy 18 évesen felveszik Oxfordba.
Tartok tőle, hogy ezek a szülők később nagyokat fognak csalódni az "átlagos" gyerekük miatt. Pedig ők vannak a legtöbben. Az átlagosok. :)

Ezzel ellentétesen meg  - akár ugyanezen anyák -  azon keseregnek, hogy miért kell iskolába menniük szegénykéknek hat évesen, miért van 8-tól négyig iskola, házi feladat, kötelező olvasmány, túlzott tantervi elvárások, amikor még olyan kicsik? Mindent bevetve igazolják, hogy a 6,5 éves gyerek még nem iskolaérett, maradjon az oviban. Ahol persze unatkozik, mert olyan okos, hogy kevés neki a szellemi kihívás.
Most akkor mi van?
Nem értem.

Ja nem, van egy harmadik jelenség is: a fárasztás. "Muszáj hordani valami edzésre, mert nem fárad el estére, még 9-kor is ugrál." "Végre találtunk egy iskolát, ahol elfárad".
Miért kell elfáradnia estére egy gyereknek?
Van olyan anyuka, aki a 2 éves gyerekét délelőtt végighurcolja a fél városon, hogy délben aludjon, majd amikor délben felkel, újra belevág a fárasztási programba, hogy este aludjon. Persze ebben az egész programban a legjobban anyuka fárad el, és válik egyre ingerültebbé, hogy a gyerek bezzeg még mindig pörög, holott ő hulla a program miatt.

Nem, nem tudom a válaszokat, csak töprengek....


 

Idézet

"Azt hiszem, rengeteg módja van annak, hogy egy szülő alkalmatlanná tegye a gyerekét az életre. Az egyik legpokolibb az, ha nem nézünk szembe az adottságainkkal és a tényekkel. Illúzióba ringatni egy gyereket csak azért, mert mi magunk nem vagyunk képesek elviselni a bizonyosság terhét, jelentős bűn."

Azok a fránya betűk...

Van rá esély, hogy Lili diszlexiás. Tanítónéni vetette fel egy hete, de nem lepett meg vele. Már az óvodában is "jelzett" a tesztje, meg ismerem a gyereket, észrevettük, hogy még mindig problémái vannak a hangzódifferenciálással - amit állítólag már nem kéne, időnként megcserél szótagokat írás vagy olvasás közben, kihagy betűket írásban, lassan, hibákkal olvas (bár azonnal érzi, hogy hibás, és korrigálja), kicsi a szókincse, elvan párszáz alapszóval, ez is így van, mióta világ a világ. Ami számomra, a betűk és könyvek nagy barátjaként aggasztó, hogy nem vagy nehezen érti, amit olvas. Annyira koncentrál arra, hogy felolvassa a betűket, hogy az értelmére már nincs energiája figyelni. Valószínűleg ez lesz az én egyik leckém az élettől, hogy kaptam egy olyan gyereket, akiknek viszont -egyelőre - a betűk nem barátai.
Nem vészes a történet, fejlődik és boldogul, a hiátusokat eddig simán kompenzálja IQ-ból, de egyértelmű, hogy ez hosszútávon fárasztó.
Úgyhogy most mindenki megnyugtatására megyünk a nevtanba, ahol majd felmérik. A tanítónéni szemmel láthatóan megnyugodott attól, hogy megtalálta Lilinek a megfelelő skatulyát. Eddig szinte idegesítette, hogy van némi szakadék Lili intellektusa és személyisége (rendkívül figyelmes, precíz, szabálykövető), valamint az iskolai teljesítménye (hullámzó, a füzetei, munkái "rondák") között.
Én meg abban bízom, hogy kapunk módszertani tanácsokat ahhoz, hogy segítsük neki. Természetesen azóta búvárkodom az interneten, beszereztünk dyslexiás fejlesztő anyagokat, de nekem ez nem szakmám, nem látom át egészében a dolgokat, így komplexen egyedül nem tudom fejleszteni.
Biztos jön majd a klasszikus, "de hát miért lett ilyen?" kérdés, de az okok feltárása engem csak annyiban érdekel,amennyiben ez segít neki a fejlődésben. Ha nem segít, leszarom, hogy az apai örökség (Sanyi dyslexiás, az összes felnőttkori maradványtünettel rendelkezik, csak a mi időnkben ezt elintézték azzal, hogy "lusta" vagy neki ellenkezőleg azzal, hogy "gyorsabb az esze a szeménél" - ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ :D), vagy az elhúzódó szülés okozta-e, vagy fejlődési rendellenesség. Mondanám, hogy ennél nagyobb bajunk sose legyen, de szarul hangzana.



Nekem is lecke ez, meg kell tanulnom, hogy Lili nem a "teher alatt nő a pálma" típus, annak ellenére, hogy iszonyatos akarat és megfelelni akarás van benne. Ő nem azt, és nem úgy látja a betűket, ahogy én, számára az olvasás nem élvezet, hanem kihívás, ő nyomás alatt nem fog jobban teljesíteni.
Talán azt is el kell fogadnom majd, hogy A kőszívű ember fiait hangoskönyvben fogja meghallgatni (bár már van egy elméletem a hangoskönyv és a könyv együttműködéséről :D) nem elolvasni. Hogy nem lesz nyelvtannáci, mint az anyja, és nem ugrik át némi sznobériából olyan lakáshirdetést, aminek a szövegében helyesírási hiba van :D. Hogy nem olyan szakmát kell választania, ahol az olvasott szöveg értelmezése a feladat. Szóval lehet nem lesz jogász, lektor, irodalmár. :D
Újratanuljuk egymást.
Amúgy ettől valamelyest én is megnyugodtam. Mert nem buta, nem azért olvas az egyik napon hibátlanul, folyékonyan, a másik napon meg drámai mekegéssel, mert lusta, nem figyel, nem érdekli, hanem mert rossz napja van. És attól nem lesz jobb, ha erőltetem, aznap hagynom kell, hogy mást csináljon, mert nem lesz attól jobb az olvasása, ha 10-szer olvastatom el vele.
Meg mondom, nagy baj nincs, összességében jól teljesít, de látszik már, hogy van valami zavar az erőben, és talán ha idejében elkapjuk, akkor megkap minden segítséget ahhoz, hogy emiatt ne legyenek nagyobb nehézségei, mint amik egyébként  is adódnak.
Most úgy tűnik tanítónéni is partner abban, hogy neki kellő módon segítsen neki időnként, reméljük így is marad.

Ted Robinson meg a pedagógiai Halálvölgye

A kissé drámaira sikerült cím ellenére érdemes megnézni ezt a videót, mert egyrészt rendkívül szórakoztató,  de azzal együtt gondolatébresztő előadás, másrészt ilyenek hangzanak el benne, mint " a gyerekek általában nem szenvednek pszichológiai betegségekben (ADHD, hiperaktivitás etc.), hanem gyerekkorban szenvednek."
Természetesen nem Ken Robinson a pedagógia orákuluma, de érdemes elgondolkodni azokon, amiket kritikával illet, és amilyen megoldási alternatívákat javasol.
Egyébként pedagógiai fórumok előszeretettel morognak rá, többek között "bulvárpedagógia, médiasztár, pedagógiai stand up" címkéket ragasztanak a tevékenységére, mintha ettől kevésbé lenne igaza.
Ken Robinson alaptételeinek egyike az, hogy az angolszász pedagógia, és főleg a teljesítményértékelés rendszere kiöli a gyerekekből a kreativitást, az ösztönös tanulási igényt, ezért a pedagógusképzés alapvető feladatának annak kellene lenni, hogy megtalálja azokat az embereket, akik képesek motiválni, jó értelemben provokálni, lelkesíteni,és ezekből képezzen tanárokat.
És hogy ez lehetetlen, mondják a kritikusai. Meg hát azt nem mondja meg, hogy hogyan lelkesítsen egy tanár... Mert nem kell neki megmondani, szerintem, jó esetben ösztönösen tudja, vagy ráérez. Meg azért, mert erre nincs recept, ezért mondom, hogy nem elég a tárgyi tudás, vannak dolgok, amikre az ember a személyisége okán, és nem a azért képes, mert megtanult bizonyos módszereket.
 Nincs pályaalkalmassági feltétel a tanárképzésben sem.  És mivel nincsenek alkalmassági feltételek, így joggal mondhatjuk, hogy alkalmatlansági feltételek sincsenek.
 Talán naivitás,de szerintem szükség van azokra, akiket érdekel a diák, és aki a különbözőségében nem a devianciát látja, amit le kell nyesni, hanem lehetőséget arra, hogy kibontakoztassa azt, amiben igazán jó lehet. Itt most nem feltétlen brutális, úgyis utat törő tehetségről beszélek, hanem egyszerű szakmáik iránti affinitásról is, mikor  a tanáriban azt mondja a fizika tanár, hogy "te, ennek a Kovács Petinek jó szeme van az elektromosság iránt, lehet belőle egy nagyon jó villanyszerelő",
Olyan pedagógusokra van szükség akik a 21. században szükséges készségekre tudják felkészíteni a diákokat.
Lehet itt hőbörögni, meg tudománytalanságot, bulvárpedagógiát kiabálni, de ha iskolánként már egy tanárt felráz a kerettanterv és a 80%-ban meghatározott tananyag "bűvöletéből" Ken Robinson, akkor már nagyon is megérte. Az utóbbi évek megmutatták, hogy akár már az egyetemekről is haszontalan és/vagy minimális tudással jönnek ki emberek, akik egyszerűen nem értik egymást, mert már a szövegértelmezés is nehéz számukra.

A családom meg az angol

Marhára ráérek, úgyhogy ma pl. megtudtam, hogy ez a legolvasottabb posztjaim egyike. :D Erről meg eszembe jutott egy másik történet.
Vagy egy éve anyám villámló szemmel szegezte nekem a kérdést:
-Hallottad te mit mondott a gyerek már vagy harmadszor
-Nem, mit?! (Zalán)
-Azt, hogy baszd meg Vudi.
-Nem anyukám, ő azt mondta, hogy Buzz meg Woody. :D

Cikkajánló kapcsán

Nemrég bukkantam rá erre az oldalra, és ott is először erre a cikkre. Érdemes elolvasni.
Egyébként én büszke vagyok arra, hogy nekem még voltak olyan kollégáim, évfolyamtársaim, akik ma is gyakorló pedagógusok és nem azt fújják, hogy hülye a gyerek, hanem minden eszközzel próbálják felkelteni az érdeklődésüket a világ dolgai iránt. Őket megilleti a hála és az elismerés, a többit csak a fizetés.
Másrészt meg kezdek félni. Mert bár szabálykövető vagyok, a hülye és értelmetlen regulákkal nem tudok és nem is akarok azonosulni,  az iskolai oktatásba pedig egyre több olyan elv és szabály jön be, amitől kinyílik a bicska a zsebemben. Gyakorlatilag szerencsések vagyunk, mert a legnagyobb változások az idei elsősöket érintik, Liliéknek tavaly csak a mindennapos testnevelés jött be, amivel nekem semmi bajom nincs, bár nem vagyok meggyőzve arról, hogy valóban megvan mind az 5. Eleve 3 angol nyelvű van és 2 magyar nyelvű, és két különböző tanítónéni tartja, másrészt meg mivel iskolaotthonos oktatási formában tanul Lili, aminek az órarendjében vannak egyébként is szabadtéri mozgásos foglalkozások, nehéz eldönteni, hogy az udvari futkosás most annak a része, vagy az volt az aznapi tesióra - de egyébként mindegy is minek hívják, a lényeg, hogy nem a padban ülnek.
Egy darabig megússzuk a hittan-erkölcstan kérdést is, neki elvileg 5. osztályban kellene kezdeni, de erősen bízom abban, hogy addigra meg/visszareformálják az oktatást. Úgy gondolom, hogy szülőként az én feladatom a gyerek erkölcsi és vallási nevelése. Nem mellékesen én még voltam kisdobos meg egy darabig úttörő is, hadd álljon már fel a hátamon a szőr a kötelező ideológiai oktatás gondolatától is. Akár erkölcsnek, akár hitnek hívják. Nem titkolom, nem vagyok nagy véleménnyel a gyakorló magyar pedagógusok általános intellektuális színvonaláról, nem John Keatingek tanítanak zömében, akiktől valóban megtanulnak valamit az életről, hanem olyanok, akik azt és úgy mondják el, ahogy azt központilag előirányozták. Egyébként ettől is sikoltozni támad kedvem, hogy a rendszerváltás után 24 évvel megint központosítanak, előírnak, központilag meghatározott erkölcsöt oktatnak. "Az iskolákban, a tantestület tagjaként aktív rendőrök, ún. bűnmegelőzési tanácsadók jelennek meg.  Feladatuk elsődlegesen az internetes és droggal összefüggő bűncselekmények megelőzése lesz, de olyan információkat kell szerezniük, amelyekből megismerik a gyerekek iskolán kívüli szokásait, tevékenységét is. Aktív rendőrként, belátásuk szerint intézkedhetnek is, ennek részeként arányos mértékű testi kényszert is alkalmazhatnak." Ezt nem tudom indulatok nélkül kommentálni még akkor sem, ha tudom, hogy néhány  - valószínűleg közép- iskolában erre valóban szükség lenne. De nem. Több helyen utánaolvastam a feladatkörüknek, és nekem nagyon úgy tűnik, hogy az intézkedési jogkört kivéve ezt iskolai szociális munkásokkal (garantálom, hogy szoc. munkás is van munkanélkül annyi, mint  nyugdíjból visszatérő rendőr) is kitűnően véghez lehetne vinni. Akkor a francnak az egyenruhás mumus? 
Egyébként meg nem leszek népszerű az elméletemmel, de azért vannak ekkora problémák az oktatásban a fegyelemmel, mert az oktatók igen jelentős százaléka alkalmatlan a munkájára. Attól nem lesz pedagógus valaki, hogy elvégezte az adott főiskolát, egyetemet, közben meg utálja az egészet, nem tisztelik (az alanyi jogon nem jár, ezért kér sipítozni....), következetlen, gyenge. Ha egy pedagógus felkészületlen, poros ismeretei vannak a világról, következetlen, személyeskedő és nincs benne szeretet, annak vége.
Szóval én most nem érzem jól magam, és féltem a gyerekeim. Nem mellékesen attól is féltem őket, és innentől kezdve ez már nem demokrácia és nem véleményszabadság - , hogy miattam, és az én megnyilvánulásaim miatt fogják atrocitások érni. De az én -nyugodtan be lehet húzni a listán a nevem mellé, vállalom - liberálértelmiségi gondolkodásmódomba nem fér bele, hogy kérdések és ellenvélemények nélkül fogadjak el mindent, mert "így van".

Pedagógusnap ürügyén

...bár soha nem tartottam magam lázadónak, irtózom a "kell, illik, szoktak, elvárják" jellegű akcióktól. Nem érdekel, hogy valaki 20 évvel idősebb nálam, de egy bunkó, nem fogom hajbókolva tisztelni. Teszek rá, hogy a kollégám, ha nem kedvelem, akkor a munkán és a munkaidőn túli interakcióinkat a "tescoban összefutottunk és köszönünk" szintjén tartom. Ha valakinek nem ismerem el a tevékenységét, nem fogom méltatni érte, mert illik.
Vannak szakmák, amiknek a művelőit csak akkor vagyok hajlandó a munkabérükön felül elismerni, ha a minimális elvárásokon felül teljesít. Nem adok hálapénzt az orvosnak, ha nem vagyok elégedett vele, nem hagyok borravalót, ha kívánnivalót hagy maga után a kiszolgálás.  Ha a munkaköre minimumát teljesíti, arra ott a munkabér.
Aztán vannak olyan szakmák, amiket nem lehet muszájból csinálni. Kellene, hogy legyenek, talán így a helyes. Ha valaki nem élvezi a gyerekek társaságát, nem lehet jó óvónő. Akit napi szinten felcsesz a tudatlanság, ne legyen tanító. Én pl. magamról tudom, hogy nem lennék jó tanító, mert magasak az elvárásaim. Van a tudatlanságnak egy olyan szintje, ami engem bosszant, vannak bizonyos alapok, ami alá nem óhajtok menni magyarázat címén, aki nem tud jönni velem, nem fogja fel, amit mondok, az nem érdekel a továbbiakban. Ezért nem is lettem tanító.
Ha valakinek a munkája az, hogy tanár, és nem a hivatása, annak a díjazása a munkabér. Arra felnőttkorukban nem, vagy max. elrettentő példaként fognak a tanítványok emlékezni, nem fogják siratni a ballagáson, mert nem fog hiányozni. Nem fogják felé kifejezni a szeretetüket, a tiszteletüket, a nagybecsülésüket, mert nem szeretik, nem tisztelik, nem ismerik el. Igen, lehet, hogy szót fogadnak, hogy teljesítik az elvárásait, de félelemből.
Ha a kicsengetéstől-becsengetésig megteszi, amit a szakmai szabályok elvárnak tőle, és azon felül nem tesz egy gesztust sem, sőt elutasító, akkor mi jogon várja el, hogy a iskolai menettől teljesen független, abszolút magánjellegű névnapjára megemlékezzenek? Mi jogon sérelmezi ezt olyan szinten egy kolléganője, hogy  leszidja a gyerekeket, hogy szégyelljék magukat, amiért a másik tanító nénit nem köszöntötték fel? Egyáltalán mi köze ehhez a gyerekeknek? Egyértelmű, hogy általános iskola első osztályában nem a gyerekek fogják számon tartani a tanító nénik névnapját, és ajándékot venni, hanem a szülők. Akkor most kit és milyen jogon toltak le? Elég lett volna, ha a gyerekek 32-en rajzolnak a tanító néninek valamit szeretetük és nagyrabecsülésük jeléül, vagy a minimum 3000 Ft-os értékhatárú ajándék kell? Köcsög vagyok? Az hát. Felháborodott, pikírt, cinikus.
És akkor ezt megfejelik azzal, hogy ugye nem felejtettük el, hogy pedagógusnap, és hát LEGALÁBB MOST vegyünk ajándékot annak az igazgatónőnek és helyetteseknek, akiket nemhogy a szülők, de még a gyerekek se láttak talán soha. Micsoda világ ez, és micsoda álszentség.
Amikor lefújják a II. félévre szükséges nyelvtankönyv-rendelést (egy kéttannyelvű iskolában), hogy ne terheljék meg a szülőket anyagilag, akkor milyen jogon várják el azt, hogy bónuszjuttatásokat adjunk? Önként, dalolva? Idézőjelben?
És akkor még bele se mentem abba, hogy miket kapunk vissza a világ legdegeneráltabb SZM elnökétől, aki az iskola királylányának hiszi magát, és mindenkit utasítgat. De a mi osztályunk és a szülők egyszerűen szarnak vannak elkönyvelve. Kérdem én: kinek a véleményét szajkózza az SZM anyuka? Kinek a z információi alapján baszogatja a mi SZM anyukánkat, meg engem, hogy "hát én nem tudom, hogy milyenek vagytok ti, de MINDEN TANÁR panaszkodik rátok, hogy a gyerekek neveletlenek, a szülők pedig nem partnerek semmiben az iskolának".  Ki adta ezeket a szájába, és milyen jogon nyilvánít véleményt?
És ezek után vegyünk legalább  3000 Ft értékben legalább 8 tanárnak ajándékot. Amikor az általam is befizetett alapítványi pénz elköltéséről meg sem kérdeznek, és hülyeséget találnak ki.
Amikor az általam és pár lelkes szülő által megszervezett és kivitelezett csapatépítő bulin a tanító nénik látványosan nem vegyülnek, úgy ülnek ott, mintha a fogorvosi váróban tennék.
Felháborít? Fel.

Szemelvények az "Év tanára" verseny pályamunkáiból

(Figyelem, irónikus, szarkasztikus bejegyzés, ha nincs humorérzéked, ezt ne olvasd el. Szóltam.)

Szolgálati közlemény: Rájöttem, hogy hosszabb lélegzetvételű posztokra nem nagyon futja tőlem, viszont kikívánkozó mondanivaló meg van több is, így az ötperces villámposztok ideje következik. Vagy nem.
Szóval ma kinyitottam Lili egyik füzetét, és abban találtam az alábbi két gyöngyszemet. Az egyik kitűnően mutatja a tanító néni pozitívumokat kiemelő és motiváló hozzáállását. Én különösen kedvelem az írásjelek halmozását egyébként is. Köztudott. A három felkiáltójel a kedvencem, de így is baba. Semmi indulat nincs benne, tényleg.


A másikat pedig Ó Nagy Gábor: Mi fán terem? című  könyvéhez ajánlanám fel a "Más szemében a szálkát is megleli" közmondás illusztrációjaként. Ill. el tudom még képzelni az "Amit szabad Jupiternek, azt  nem szabad a kisökörnek" mellé is, mivel ez amúgy is a tanító néni kedvenc szólása. (Vagy közmondás? Most elbizonytalanodtam, de nincs kedvem közszolgálatinak lenni, és utánanézni. :-D)
Egyébként meg én tökre értékelem, hogy ha azt írják neki elő, hogy "csungjön", akkor Lili azt fogja leírni, hogy "csungjön". És azt is értékelem, hogy az ő munkájában a tanítónéni észrevette a hibát, minden szóban, és nem terelték el a figyelmét a saját gyöngybetűi. De tényleg.

Amúgy manapság iróniával, szarkazmussal tartom magam életben, mert olyan emberekkel vagyok összezárva, akiknek napi 10 mondatától 1 pontot csökken az IQ-m, és már nem bírom. De jelezték, hogy kifejezetten üdítőek a pikírt megjegyzéseim annak, aki érti. Erre csak annyit válaszoltam szendén és szerényen, hogy reggelenként vitriolos teát iszom epés pirítóssal. Erre mondja azóta a kolléga (aki nem az IQ csökkentők közé tartozik persze) időnként röhögve, hogy "na, ma is két filter volt, mi?".

Na most aztán... :-)

Tudom, tudom, régen jöttem. Gyakorlatilag fizikailag is kevés a 24 óta sokszor, másrészt főleg szellemileg vagyok annyira elfáradva mostanában, hogy kevés vállalható mondatot tudok kiizzadni magamból. Igazából nem túlterhelve vagyok, már ami a szellemi kihívásokat érinti, hanem olyannyira destruktív és mondhatni sokszor primitív légkörben dolgozom, ami engem mérhetetlen módon idegesít, lenyom. De ezt hagyjuk is, agyat nem tudok adni senkinek, egyelőre eljönni onnan sincs esélyem, így marad az, hogy igyekszem süketté és vakká válni, amivel együtt természetesen megkapom bizonyára itt is, hogy én beképzelt diplomás vagyok, és nem állok szóba velük, mert lenézem őket. Egyébként távol álljon tőlem, hogy bárkit is lenézzek az iskolai végzettsége miatt, de igen, utálom a kicsinyes, rosszindulatú, irigy, szarkavaró, buta embereket, akik 27-szer mondják el ugyanazokkal a szavakkal ugyanazt, és először sincs igazuk.
Na, de erről ennyi is túl sok.
Zalán jelenleg de jure ismétlő kiscsoportos, de ezt kikéri magának, hiszen de facto középsős. Így nem is hajlandó a kiscsoportos feladatokat csinálni, rendszeresen a nagyobbak iskolaelőkészítő feladatait hozza haza, és kifejezetten jó eredményeket ér el benne. Persze az ő óvónénijei össze sem hasonlíthatók a Liliével, nagyon nagy hangsúlyt fektetnek az "iskolaelőkészítésre", szinte minden nap hoz haza valamit, amivel aznap foglalatoskodtak. Már most, 4 évesen jobban rajzol, mint Lili anno az iskolaérettségi vizsgálaton. :-) Színekkel, irányokkal teljesen tisztában van, azonosságokat, különbségeket is szinte hiba nélkül ismer fel, nagyon jó a memóriája, könnyen tanul meg dalokat, verseket, és hatalmas a szókincse. Lilinél ez utóbbi ugye az iskolaérettégi vizsgálaton is "gond" volt. Túl azon, hogy két különböző gyerekről beszélünk, és az már látszik, hogy Lili inkább a "számok nyelvén ért", az is sokat számít, hogy Zalánéknál erre tudatosan figyelnek. Mindenféle témáról beszélgetnek velük, ha a gyerekek visznek be könyveket, olvasnak az óvónénik bármiről.
Egyébként mostanában már nem nő olyan irgalmatlan tempóban, mint eddig, még mindig nagy, de már nem kirívóan nagyobb, mint a többi. Ebben gondolom az is belejátszik, hogy rettenetes édességfüggő. Lilinél nem volt szükségünk arra, hogy szabályozzuk az édességevést, egyszerűen nem édesszájú, napok telnek el úgy, hogy egy csokit, vagy akármit megegyen. Ezzel szemben Zalán mostanra már olyan volt, mint egy drogos. Egyszerűen csak az motoszkált a fejében, hogy hogyan juthatna csokihoz, ezen manipulált egész nap, ezzel egyidejűleg beindult az "én ezt nem szeretem", és az "ez nem finom" projekt. Gyakorlatilag bolognai spagettit, húslevest, pizzát és pirítóst volt hajlandó enni, ezen kívül semmi mást nem szeretett, vagy evett belőle 2 falatot, hogy utána kaphasson csokit. Úgyhogy 2 hete letisztáztam vele, hogy ennek vége, nem lesz itthon csoki, ne is keresse. Nem arról van szó, hogy néha nem kaphat, de nem lesz napirenden. Volt némi sértődés, szerintem az elköltözést is fontolgatta, bevetette a "bazi nagy könnyes szem + remegő szájszél" kártyát is, de nem könyörültem. És láss csodát, mára eljutottunk oda, hogy rendesen eszik, nem kér folyton édességet, és ezt természetesnek is veszi. Egyébként továbbra is pasi, bármennyire próbáltam távol tartani a Pókember és egyéb szuperhősök vonaltól, nem sikerült. Oviba az egyik kisfiú bevitte a Star Wars vonalat, azóta SW rajzfilmet néz, és a csattogós lepkéje bocija a fénykard, illetve októberben megkapta az első Legoját, azóta már többet is, köztük Ninjagot, DVD-vel, szóval Ninjago harcos is - sőt az ovis farsangon is az lesz. Közben még tűzoltó is, meg Darth Wader, aki szerinte egy szuperhős és legyőzi a gonoszokat, meg sokszor megy állati küldetésre (állatokká alakuló szuperhősök a Minimaxon), és bármi, aki férfi és férfias dolgokat művel. Ezzel egyidejűleg megkezdődött " a lányok hülyék" korszak is. :-) Úgyhogy most épp nem szerelmes.
Lili kisebb-nagyobb döccenőkkel veszi az első osztályt. Többször eszembe jutott már, hogy talán vissza kellett volna tartani még egy évet, mert vannak dolgok, amik nagyon nehezen mennek neki, viszont elképesztő iramban fejlődik. De nagyon nem akart maradni az óvodában, hiszen a barátai mind mentek. Szó sincs róla, hogy le lenne maradva, de talán 7,5 évesen jobban ment volna, mint 6,5 évesen. De természetesen a elméleti kérdés, hiszen 6,5 évesen kezdte az iskolát, ebből kell kihoznunk a maximumot. :-)
Angol kéttannyelvűbe jár, angolból gyakorlatilag hibátlan minden tesztje, a tanítónéni is dicséri, a kiejtése nem az igazi, de az magyarból sem, mivel még mindig renyhén artikulál (nem magyar szakos olvasóknak: nem nyitja ki rendesen a száját :-D). Matekból is nagyon ügyes, szereti is, itthon is képes időtöltésként, játék gyanánt matekozni.
És hát a magyar, amit nem véletlenül hagytam a végére. Döccenőkkel megy. Itt sincs lemaradva a többiektől, igazából probléma sincs vele, de nehéz neki, több okból is.
Alapvetően nem egy "magyaros beállítottságú", ez egyértelmű. A beszédhibájából visszamaradt, hogy nehezen differenciálta a hangzókat, plusz volt némi percepciós zavara is, o/u-t,  g/k-t nehezen különböztette meg egymástól, a hangzótartamokat nem igazán érzi. Persze, nem beszél kristálytisztán, ez ennek az eredménye. Nincs érzékelhető beszédhibája, de "galuskásan beszél" sokszor, kicsit hadar.
Mivel a finommozgásai sem voltak 100%-osak, így az írás is nehezen ment neki, a füzetei rondák, "pedig milyen precíz kislány". :-S
Aztán az egyéni hiányosságokon felül a követező összetevője szerintem az volt a problémának, hogy szerintem nem neki való módszerrel tanultak írni-olvasni. Amit persze nem tudtunk, amíg ki nem próbáltuk.
Az egy dolog, hogy az osztály egy jelentős része már magától megtanult olvasni, mire iskolába kerültek (na, vajon milyen módszerrel? :-D), nekik nem jelentett gondot az, hogy első félévben kizárólag nyomatott nagybetűkkel olvastak és nyomtatott nagybetűket írtak. Vitán felül áll, hogy Lili csúnyán írt. Na de ki ír szépen nyomatott nagybetűkkel, és ki olvas gyorsan nyomatott nagybetűkkel. SENKI,  MERT A NYOMTATOTT NAGYBETŰS ÍRÁS LASSÍTJA AZ OLVASÁS TEMPÓJÁT. Ezért írnak így újságcímeket, közlekedési táblákat, figyelmeztető táblákat, mert nem tudsz rajta gyorsan átfutni, úgy, hogy fel sem fogod mit olvastál. Lili ezt gyönyörűen hozta. A csupa nagybetűvel odáig jutottunk el nála, hogy szótagolva olvasott. Ennyi.
Az írás meg eleve adja magát a slendriánságra, mert nem kell odafigyelni az ívekre, ha nem műszaki rajzoló az ember. Ez is bejött Lilinél.
És a harmadik komponense a történetnek a tanítónéni. Mondták szigorú. Az. Mondták sokat követel. Látjuk. Mondták kemény. Igen. Azt viszont nem mondták, hogy mostanra a gyerekek összes motivációja megszűnt, mert hihetetlenül sok fekete pontot osztogat. El sem tudják képzelni, hogy valamiért dicséretet kapnak, vagy ha igen, akkor azt úgyis keresztülhúzza valami magatartásprobléma miatt. Zsetonokat kapnak a jó munkáért, amit fegyelmezetlenségért, figyelmetlenségért szinte 100%-os bizonyossággal visszavesz. Lilit már ne is érdekli, pedig 5 zseton egy karikás csillag - lenne, és ha van stréber gyerek a osztályban, akkor ő az. Azt mondja, hogy olyan mindegy mit csinál, úgyis csak kiabál velük, meg elveszi a zsetont, így ő már csak matekból gyűjti.
Szülőin is azt hallgattuk, hogy rosszak, ennyi fekete pontot még életükben nem osztottak ki, meg büszkén elmondta a zseton vissza akciót, de hát valami módot kell találnia a fegyelmezésre, mert a fegyelem figyelem, és a figyelem tudás. :-O Nos én úgy tanultam, hogy ha fegyelmi problémák vannak, akkor az ELSŐSORBAN az én hibám, mert nem tudom lekötni a csoportot, tehát valószínűleg hibás a tanítási módszerem. Mert az is nagyon jól megtanultam, hogy nincs meg a pedagógiai bölcsek köve, nincs üdvözítő módszer, így néhány alkalmat az elején arra kell fordítanom, hogy megtaláljam a csoportban alkalmazható optimális tanítási módszert. Mert ha én szarul tanítok, senki sem fog tudni.
Szóval nem értettünk egyet. Abban igen, hogy fegyelmezni kell, de abban nem, hogy a magyarból elért eredményt semlegesítse a magatartással. Szinte semmi másból nem áll az üzenőfüzet értékelése, mint magatartásbeli kihágásokból. Igen ám, de csak magyarból. Más tárgyakból elvétve, de magyarból szinte mindennapos a balhé. Pedig a másik 4 tanár is ugyanazt az osztályt tanítja. Ők is megmondják, hogy nagyon elevenek, mégsem az a központi kérdés, hogy na most éppen mivel büntesse őket. Így persze, hogy fegyelmezetlenek, mert nyugtalanok, és azért nyugtalanok, mert szoronganak. Lili például attól fél, hogy az itthoni gyakorlófüzetét is bekéri, és feketét kap rá, más úgy dönt, hogy előre beír magának egy feketét másnapra az üzenőfüzetbe, mert úgyis kap. És az ilyen akciókban a tanár csak azt látja, hogy a gyerek olyat csinál, amit nem lenne szabad, egy másodpercig nem gondolkodik el azon, hogy miért.
Akartunk erről beszélni vele a szülői értekezleten, de a legártatlanabb felvetésre olyan hévvel és indulattal válaszolt, hogy visszakoztunk. Remegett a hangja, keze, gyakorlatilag másodpercekre volt egy hisztériás rohamtól. Nos utólag kiderült, hogy így is csak fél napot váratott magára a kitörés.
Az ominózus zsetont akarta visszavenni az egyik kislánytól, aki eldugta azt a zsebébe, letagadta, hogy van neki. Otthon azt mondta, hogy azért, mert karikás csillagot akar, de esélye sincs rá, mert a tanítónéni mindig visszaveszi a zsetont, akármit csinál.
A történet legcifrább része ezután következett: a tanítónéni természetesen elvette a kislány üzenőfüzetét, hogy beírja, mit tett, majd ledobta a földre, és hisztérikus sírásban tört ki, hogy "neki ilyen szar osztálya" még életében nem volt. A gyerekek előtt.
Én nem mondom, hogy az ember soha nem veszítheti el a türelmét, de ilyen viselkedés, pláne sorozatban, mert ez csak egy kiragadott példa volt, már elkeserítő.
És azért is elkeserítő, mert maga az iskola jó, Lili szereti is, neki a tanítónénivel sincs különösebb problémája, max. azt írogatja be neki, hogy ronda, amit csinál, meg elmaradt házi feladatokért kap feketét (ez is egy másik történet), de már nekem is megfordult a fejemben, hogy elviszem innen, és másnak is.
Pedig most már megy az olvasás és az írás is, mióta kisbetűkkel is olvasnak, és belekezdtek a folyóírás tanulásába, de ezek a hisztériás kirohanások talán gimnáziumban kezelhetők egy legyintéssel, hogy "a Kovácsné idegbeteg", de egy elsősben szerintem maradandó nyomot hagy.

Időzavarban

Mostanában időzavarban vagyok. Nagyon. Mivel ez már korábban nagyon-nagyon nem volt jellemző rám, csak az iskola lehet az oka. ;-) Ennek is. Nem mellékesen a kéthavi allergiás cirkusz hatására a fizikai teljesítőképességem manapság kemény kihívásokkal küszködött. Kurvára zavart, hogy koszos az ablak, de képtelen lettem volna megpucolni. A legszarabb időszakomban itthon maradtam, legyen hős más. Akkor már olyan állapotban voltam, hogy a mosógép bepakolása, és a beágyazás után le kellett feküdnöm, annyira kimerültem. Hozzátartozik, hogy akkor még valami vírust is benyeltem az allergiára.

Szóval fél négyig dolgozok, utána rohanok Zazáért az oviba, és Liliért is oda kell érnem négyre az iskolába. Kb. fél öt mire hazaérünk, ötig szieszta, evés - mindig éhesen jönnek haza; öttől tanulunk Lilivel. Hiába iskolaotthonos, szinte minden nap hoz haza valamit, amit meg kell csinálni, vagy gyakorolni. Nem mellékesen a várakozásoknak megfelelően kicsit darabos a keze, úgyhogy egyelőre nagyon rondán '"ír", az összes feladata mellé oda van írva, hogy "szebben, pontosabban". Tanítónénikből is elég szigorúakat fogtunk ki, majd ha cseppet eltávolodok az első sokktól, és tárgyilagosabb tudok lenni, akkor írok róluk is. :-)))
Matekból egyelőre jó, ahogy vártam. Szinte hibátlan minden feladata, leszámítva, hogy főleg színezéssel kell megoldani, amit meg köztudottan utál, úgyhogy jelzésértékkel színez, ami miatt megint megkapja a "szebben, pontosabban"-t. :-)
Angolból jutalmakat, mosolygós ötösöket hoz, amikor kikérdezem a szavakat, rangon alulinak érzi:-)).
Most viszont időzavarban ismét, vacsoraidő:-)) Folyt. köv.

Air-conditioned room

Tudom, régen nem írtam. Hagyjuk a magyarázatokat... Amúgy az van, hogy szabadságon vagyok, itt ülök a légkondicionált 27 fokban, odakint meg gyúrunk a melegrekordra megint, mert nem telhet el hét anélkül, hogy valami rekordot meg ne döntenénk, pláne olimpia idején. Szerintem a múlt héten mi a "legközelebb becsapott villám" rekordját döntöttük meg, ilyen közel még sose volt.
Munkahelyem hagyjuk, hosszú. Van.
Lilinek majdnem mindent beszereztünk az iskolába, egy vagyon. Szerencsémre nem ragaszkodott a rózsaszín hercegnős bóvlikhoz, megúsztuk egy órarenddel és némi vinyettával.  (Az milyen, hogy most beírtam ezt a szót a google-ba, mert nem tudtam, hogy vignetta vagy vinyetta a jelenlegi írásmódja, és adott ki képeket: letölthető SP-s vinyetta. Öcsém..... Tulajdonképpen most rohadtul örülök a 30 db Disney hercegnős vinyettának:-DD) És tágult a látóköröm, megtudtam pl, hogy a kék-piros színes nem feltétlenül postairón és fordítva. Aztán tudom mi a számkártya - erről pl. több játszótéri meetinget tartottunk leendő elsősök szüleivel.

Lett emeletes ágyunk, kifestettük a gyerekszobát. Idén a fallal jártunk úgy, mint én tavaly a plafonnal: konkrétan lejött az egész. Gondoltam egy kicsit megkaparom a festéket ott, ahol feljött, és jött vele az egész. Nem baj, így egy nappal tovább tartott, de létjogosultságát vesztette az az aggodalmam, hogy vajon a világosabb sárga befogja-e a sötét narancsot. :-)) Jövő nyárra ugyan nem tervezünk festést, de megbeszéltünk S-val, hogy valahová csak be kéne kéredzkedni majd segíteni, mert nem telhet el nyár falfestős sz*pás  nélkül.
Amúgy még majd Tűzoltó Samet, kastélyt meg Toy Storyt kell a falra festenem, juhé....
Fogni konkrétan nem tudok a két napnyi spakliszorítástól, és még 3-4 zuhanyzás után is vannak rejtett festékfoltok rajtam. :-)

Gyerekek egyébként nőnek, Zaza továbbra is jobban, mint a kortársai. :-) Rendszeresen 6-7 évesekkel játszik a nővére bandája okán, és azt kell mondjam: nem lóg ki közülük. Egyébként okos, de rossz, és ez esetében a legkegyetlenebb párosítás. Mert hülyeséget csinál, és megmagyarázza, hogy amúgy igaza volt. :-)
Ilyen beszélgetéseink vannak mostanában:
- Én szeretném a Pókembert nézni.
- EZ a Pókember.
- De nincs benne.
- De benne van, ez a bácsi a Pókember, csak most még nincs álruhában.
- Ez nem a Pókember, ez Peter Parker.
- De álruha....
- Álruhája Mátyás királynak van.

Máskor meg azt követeli, hogy büntetésből gyantázzam le Lili lábát. :-)
Lilit amúgy is zrikálja folyton, de ha kettőnél többen vannak, akkor meg állandóan a fenekében lóg; nem mellékesen ő a belépője a nagyfiúkkal való játékba. Egymást nagyon tudják nevelni, azt mindig tudják, hogy a másiknak mit és hogyan kellene csinálni, mondani, hogy jó legyen.

Lili már nagyon készül az iskolába, nagyon érdekli minden, ami azzal kapcsolatos. Lassan önszorgalomból megtanulja az órát, szinte az összes nyomtatott nagybetűt ismeri - össze nem olvassa őket, viszont leírva sok szót felismer, emiatt azt gondolja magáról, hogy tud olvasni. :-) Százas számkörben ismeri a számokat, tízig  összead, kivon, mostanában az osztást kóstolgatja. Természetesen továbbra sem rajzol, viszont sokat "ír".
Változott az elmúlt időszakban, sokkal jobban kiáll magáért, sokkal bátrabb, rengeteget kérdez, mindent meg akar érteni. Néha már megőrjít azzal, hogy reggel 7-től este 9-ig beszél. :-)És -szerinte - sokat angolul. Ami angolos halandzsa egyébként, és a legőrjítőbb szokása a székhúzogatáson kívül. A másiknak meg a tévébámulás napszámban. :-)
Csak én vagyok tökéletes. :-P

In memoriam

Nem, nem halt meg senki, csak valami. A mi osztályunk. Ahogy szokták mondani, tragikus hirtelenséggel.
Rebesgették persze, hogy vannak tervek, de ezek mindig csak pletykák voltak, soha nem az autentikus embertől hallottuk. Aztán egy hete egyre több jel utalt arra, hogy mégsem pletyka, majd kedden reggel 8-kor a kórházvezetés bejelentette, hogy július 1-től "felsőbb döntés" értelmében a pszichiátriai rehabilitáció, mint feladat helyet cserél a stroke akut ellátással. Ami azt jelenti, hogy másik kórház, és fogalmuk sincs, hogy mikor, milyen formában él tovább. Valamit tudhatnak, mert rögtön elhangzott, hogy mindenkinek ajánlanak munkát a kórház berkein belül.
Első körben szinte megkönnyebbültünk, hogy végre valami konkrétat tudunk. Aztán tegnap a betegek összehívták a személyzetet, köszönetet mondtak, dalt írtak, sírtak, sírtunk mi is. Mint amikor a temetésen a haragos rokonok békét kötnek, úgy kötöttünk mi is hallgatólagosan békét a kollégákkal, hiszen ugyanaz a veszteségünk. Vagyunk 5-6-an, akik minden nap bent vagyunk, igazából mi visszük el a balhét, mi érezzük közvetlen módon ennek a döntésnek leginkább a súlyát, mi látjuk a betegek reakcióit. Ki kell ürítenünk az osztályt jövő keddre, úgyhogy jelenleg ezerrel zárójelentéseket írunk, közben dobozolunk, leltározunk - nem tudjuk kinek. Mondhatnám: nem tudjuk minek.
Túl azon, hogy tudjuk, hogy ez egy ilyen világ, és hálásak vagyunk azért, hogy nem kerülünk utcára, mint sokan mások egy ilyen döntés eredményeképpen, mindannyiunkat megvisel az, hogy azok alól az emberek alól húztak ki egy védőhálót, akik szinte csak ránk számíthattak. Mert onnan fentről ez csak átszervezés, de innen lentről ezek emberi életek.
Ők fogalmazták meg: itt gyógyultak; tanultak (önállóan) élni; itt elfogadták őket olyannak, amilyenek; itt minden értük volt, ha haragudtunk is, értük, és nem ellenük; itt úgy érezték, hogy fontosak, hasznosak; sokak számára olyan volt ide járni, mint egy munkahelyre. Ezt vették el tőlük. Ha beindul is újra a nappali ellátás, akkor a város másik végében, ami a vidékről járóknak időben és anyagiakban is jelentős többletet jelent. (Az már csak a hab a tortán, hogy a kórház, ahová az osztály telepítették egy gettó közepén van.) De sokan vállalnák ezt is, viszont egyelőre felelőtlenség lenne nekik bármit megígérni, mert mi sem tudjuk, hogy mi lesz.

Iskolaügyek

Na szóval az van,hogy Lili szeptembertől iskolás. Hánytunk, vetettünk, de a "trenden" kívül- miszerint minél később menjen iskolába a gyerek -semmi nem szólt amellett, hogy maradjon még óvodában. Nem is akart. A logopédus is "kirúgta" már, szóval ez sem lehet visszatartó tényező. (Apukám kérdezte tőle, hogy jár-e még logopédushoz, mire flegmán közölte: "róka, egér" - kb. "hülye vagy, nem hallod, hogy már tudom a r-t?!"- hangsúllyal.:-))
A lakásunktól kettő percre van egy iskola, ami tökéletesen megfelel az elvárásainknak, így nem is keresgéltünk tovább. Iskolaotthonos, angol-magyar kéttannyelvű oktatással, szimpatikus tanítónénikkel. Az osztálylétszám elég magas (jelenleg 32),de amikor lehetőségük van rá, és előnyösebb a kisebb létszám, akkor bontják az osztályt. Az angol órák eleve két csoportban mennek,akkor is, ha 18 gyerek van egy osztályban. Abból lesz napi 1, illetve az ének, rajz és testnevelés első perctől angolul zajlik majd. Aztán majd a természetismeret és a történelem egy része lesz angol. (Ezen egy anyu ki is akadt, hogy HAZÁNK természetrajzát és HAZÁNK történelmét miért IDEGEN nyelven tanulják?! Tanítónénik nagyon ügyesen kezelték a kérdést, a válaszban az is benne volt, hogy nem kötelező ide jönni, ez van, akinek tetszik, azt szeretettel várják, akinek nem, az keressen az igényeinek megfelelő iskolát, biztos van. )
Annak ellenére, hogy bevallottan magasak az elvárások, nekem nem tűnik versenyistállónak, különösen figyelnek arra, hogy családias legyen a légkör (évfolyamonként egy osztállyal nem is olyan nehéz:-D).
Az osztálya kb. fele az ovis csoportja lesz, a tanítónénik egy részét is ismerik már, mert járnak át az óvodába angol és néptánc foglalkozásokat tartani. Tavasszal volt több "ismerkedős" rendezvény, nyílt napok, játszóházak, szépen átvezetik őket az iskolába, tényleg.
Közben az óvoda már nagyon ki akarja őket tenni, május elején egyben lenyomták az anyák napja - évzáró - ballagás kombót, ami után már nem is kötelező jönni. :-S. A tavalyi ballagásból kiindulva - két vers + egy ceruza - felvetettem a ballagási buli ötletét, hogy legalább valami élménnyel gazdagodva menjenek el a gyerekek az óvodából. Pár lelkes szülővel megszerveztük, készítettünk díszeket, játékokat, szerveztünk versenyeket, zenét. A gyerekek igazán jól érezték magukat, sőt a szülők többsége is, aki meg nem, azt nemes egyszerűséggel leszarom. :-) Nem a finnyogókról szólt.
Liliék május utolsó két hetében úszni jártak, ennek eredményeképpen a mellúszást már tudja, simán beugrik a medencébe.
Most pedig mennem kell, mert kikelt a dinó a tojásból, és meg kell néznem. :-))Feltétlen.

A vesztes edző felelőssége

Két történet, és ami ennek kapcsán eszembe jutott.

Adott egy városi amatőr táncverseny óvodásoknak, amelyen egy óvodás csoport elindul, és nem nyer. Semmit. A történet elmondója szerint a gyerekek is csalódottak, de az óvónénik és a szülők még inkább. Ekkor két szülő elmegy, és (jelentős anyagi áldozat árán) készíttet egy ugyanolyan kupát a csoportnak, amilyet a helyezettek kaptak KÖZÖNSÉGDÍJ felirattal, amit aztán így is kommunikálnak a továbbiakban. A gyermekeket tovább vigasztalandó gyors bevásárlás eredményeképpen süti, rágcsa is kerül az asztalra az óvodába visszatérve, illetve van olyan 5 éves, akinek ezen fellépésére (?) anyuka hatalmas virágcsokorral érkezik. A gyereknek.

Adott egy városi amatőr sportverseny óvodásoknak, amin egy másik óvodás csoport elindul, és nem nyer. Semmit. Az ovisok büszkék arra, hogy egyáltalán ott voltak és ők képviselték az ovit, hogy mindent beleadtak és cseppet sem csalódottak. Másnap a két óvónéni tortát hoz, és az egész csoport elfogyasztja. A szülők hátbaveregetik a gyerekeket: nagyon ügyesek voltatok, büszkék vagyunk rátok.

Ugyanazon óvoda nagyjából azonos életkorú két csoportjáról van szó. 

Én készséggel aláírom, hogy siker- és teljesítményorientált világban élünk, The winner takes it all, the loser standing small  (a győztes mindent visz, a vesztes eltörpül)- ahogy az ABBA énekelte egykor, de ez a történet nálam akkor is kiverte a biztosítékot.
A gyerekek szeretnek versengeni, és egyértelműen GYŐZNI szeretnek, utálnak, mi több: nem tudnak veszíteni. Frusztrálja őket a veszteség ténye, ekkor jönnek a felrúgott kismotorok, a felborogatott társasjátékok. Mindannyian játszottunk már úgy - akár társasjátékot, akár futóversenyt -, hogy a gyereket hagytuk nyerni. Mert akkor ő boldog.
Ellenben úgy gondolom, hogy felelősségteljes nevelőként - szülőként és pedagógusként - igenis MEG KELL TANÍTANI a gyereket veszíteni is, nem kell óvni a széltől. A normális önértékelés kialakulásához, kialakításhoz hozzátartozik az, hogy megtanulja: nem körülötte forog a világ. Néha nem az van, amit ő szeretne, néha csalódni kell, néha legyőzik.
Egyébként én már eleve azt nem értem, hogy miért győzni mentek? Hiszen, ha mindenki csalódott, hogy nem nyertek, mert "senki sem értette, hogy miért nem nyernek, amikor ők voltak a legjobbak", akkor győzni mentek. Miért nem volt az elég, hogy megtanulták az adott koreográfiát, kiálltak az óvoda nevében egy kisebb hadseregnyi ember elé, és megcsinálták? Nem, ők csalódtak, mert nem nyertek kupát.
Ők csalódtak, vagy a felnőttek?
MIKOR jön el az a pillanat, amikor hagyni kell megélni a veszteséget (amit továbbra sem értek, hogy miért kell csalódott vesztesként megélni), és nem kamu közönségdíjat gyártani?

Nálam egyszerű a kérdés, első perctől "engedem" veszíteni, felborulni, megverni őket. Soha nem gyártottam nekik mesterséges vattacukorvilágot, ahol minden szép és jó, és az ő akaratuk szerint történik, hanem időnként hagytam, hogy megtanulják, hogy van néha erősebb, okosabb, gyorsabb nála, és bizony a tesó visszaüt, ha meghúzza a haját.
A versengésnek szerintem csak akkor van nevelő hatása, ha tudja, hogy ezért erőfeszítéseket kell tennie, ha tudja, hogy a siker munka, és nem jár.
Zalánnál még nehéz eldönteni, hogy mennyire kitartó és kudarctűrő, de Lilinél nagyon jól látszik, hogy mindkettőből bőven jutott neki. Sőt, nem is éli meg kudarcként, ha valami nem sikerül neki elsőre, mert megtanulta (megtanítottuk?), hogy ezek folyamatok, és minél többet csinálja, annál jobb lesz.
Johnny, az edzője szokta mondani, hogy lehet, hogy kiissza a fél medencét úszás közben, de akkor is végigcsinálja.:-)  Az első korin bugyiig izzadt le, és már sírt a kimerültségtől, de nem ült le, hiába mondták neki. Csinálta. Persze, nem boldog, ha nem nyer társasjátékban, de megpróbálja újra. Vagy majd legközelebb.
Tudják, hogy nincs tökéletes. Nincs tökéletes gyerek, tökéletes anya-apa, tökéletes világ. Nincs áthatolhatatlan burok körülöttük, ami megóvja minden csalódástól. Védőháló van. Ott vagyok, figyelek, elmagyarázom, ha magától nem tudja megoldani, közbeavatkozom, de hagyom, hogy megéljék a negatív eseményeket is.
Néhány hete elpusztult anyámék kutyája. Nem kerítettünk neki túl nagy feneket, de mivel épp szóba hozta valamelyik gyerek, elmondtam, hogy sajnos meghalt, mert már nagyon öreg volt, kutyaévekben matuzsálem, és hát a nagyon öreg kutyák is meghalnak. Tudomásul vették. Amikor elmentek a szüleimhez, Zalán megkérte apámat, hogy mutassa meg hová temették el a kutyát, egyszer-kétszer még kérdeztek róla, ami érdekelte őket, de tényként és természetes folyamatként kezelik. Kamuzhattunk volna akármit, de minek, amikor az igazságot is kitűnően értik.
Mi felnőttek olyan sokszor túlaggódjuk, és emiatt túlóvjuk a gyerekeket. Holott a világ legrugalmasabb lényei, és ha őszinte válaszokat kapnak, bármit megértenek, és elhelyezik a világukban.

Lehetnék pikírt, de nem leszek. Ezt a meccset nem a gyerekek veszítették el, hanem az óvónők és a szülők.
Az a kupa az ő szegénységi bizonyítványuk.
Ó jaj, mégis pikírt lettem. :-)

Borjú és kézmosás

Na hogy jön ez a kettő össze, ez az első gondolat, ugye? Rém egyszerűen.
Zalán  wc-használat után éppencsak bevizezi az ujjait, sőt: a felső ujjbegyeit, és kijelenti, hogy kezet mosott.  Miután ez nem túl hatékony módszer a bacilusok ellen, bevezettük a kézmosós esztrádműsort. Szappant nyom a kezére, és addig kell dörzsölnie, amíg elénekli a Boci, boci, tarkát, utána lemoshatja. Eddig működik. :-)))