...neveljünk meg egy kissé túlkapásos 2 évest, aki tele van kiütéssel?
Kisember a bárányhimlő idejére egész nehéz eset lett. Születésétől vannak diktátor hajlamai (egy időben Zsebmussolininek becéztük), de ezt többnyire kordában tudjuk tartani a civilizáció és a demokrácia jegyében. Mostanában viszont "van szegénynek elég baja" , ezért úgy gondolja, hogy ha kicsit és/vagy nagyon elszalad vele a ló, akkor az belefér. Múlt csütörtök óta csak az orvoslátogatás idejére volt kint, úgyhogy menne már, mint a veszedelem, de nem akarok 2 lépésenként magyarázkodni, hogy mi baja van, így nem megyünk le. Ez annyira zokon veszi, hogy minden egyes alkalommal, amikor valaki elmegy tőlünk, és az nem ő, visít, sikít, veri az ajtót... meg engem. Egyszer-kétszer emelt rám már kezet korábban, de letisztáztuk gyorsan, hogy ez nem az Anyádra ütök. Kissé zokon vette, de úgy tűnik felfogta. Most viszont újra próbálkozik, is mivel mindenhol vagy hólyagos, vagy varas, meg se merem fogni igazából sem a kezét, sem őfelségét, hogy akkor most ideülsz fiam és gondolkozol. Így igyekszem rohadt keményen nézni, valahol a Terminátor meg a Nanny McPhee korai korszaka között. Némi hatást ugyan elérek vele, meg szerintem egyre jobban érzi magát, így a totális irracionalitás és a l'art pour l'art hiszti is kez háttérbe szorulni. Manapság ilyen "beszélgetések" zajlottak nálunk:
-Kérek szörpit!
-Tessék.
-Pojáááááárbaaa!
-Tessék.
-Neeem kéééjek szörpit, nem kell, vidd innen.
-Jól van fiam, akkor nem iszol. Ide leteszem, ha kell elveszed - Ez eddig működött, pár másodperc hiszti után odament, elvette, megitta. Most képes tizenpercekig hisztizni, majd odamenni, és leverni a poharat. Mihez tartás végett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése