for everyone |
Amúgy tényleg nem tudja az ember, hogy mit hoz ki belőle a szülés, pláne a gáz meg egyéb okosságok. Lilinél tartottam tőle, hogy Sanyit ki fogom zavarni a szülőszobáról, mert én az a "fájdalmamban magamban a sarokban elrohadós fajta" vagyok. Szóval ha nekem bajom van, engem ne tutujgassanak, ne sajnáljanak, ne kérdezgessék 3 percenként, hogy hogy vagyok, hagyjanak békén. Mondhatnám szerencsére a szülésznők pont szartak rám (bár ez szerintem nem a helyzetfelismerésnek szólt, hanem zsigerből jött nekik), Sanyi meg be volt tojva annyira, hogy meg se mert szólalni.
Aztán mikor 14 óra vajúdás meg vagy 2 óra gázszívás után bekerültem a műtőbe, és megkaptam a spinális érzéstelenítést és már nem is fájt, megszállt a mennyei lótusz békéje. Úgy feküdtem ott,mint Buddha. Az időérzékemet tuti elvesztettem, mondtam Sanyinak utána, hogy milyen hamar végeztek, vagy fél óra alatt. Aha, persze; 1,5 óra volt, amit én félnek éreztem. Sérelmeztem, hogy Lilit elvitték 2 perc után, erre kiderült, hogy vagy 10-et állt felettem vele a csecsemős, én meg beszélgettem vele. Mármint Lilivel.Meg kényszert éreztem beszélgetni műtét közben, hogy lássák nem vagyok beszarva, laza vagyok és kemény. Emlékeim szerint ilyeneket mondtam szegény Takácsnak,hogy ha már úgyis ott jár, nem lehetne egyidejűleg egy kis zsírleszívást is foganatosítani? Meg Sanyival összevesztünk azon, hogy allergiás vagyok-e az Augementinre.
Aztán még napok múlva is azt álmodtam, hogy a számon van a maszk és szívom a gázt. Biztos jó volt a cucc.
Ehhez képest Zalánnal totálisan tisztán kerültem a műtőbe, az "NST-re jöttem csak" tudatállapotából egy óra alatt kellett a "szülök" tudatállapotába kerülnöm. Hát, elég szar volt végighallgatni a műtétet úgy, hogy nem egy téren is időn kívüli lila ködön szűrődtek át hozzám a szavak. És persze nem volt komplikációmentes a dolog, szóval volt is mit hallani. De biztos voltam abban, hogy Taki vigyáz ránk, így tényleg csak minimálisan voltam betojva.
És akkor itt most hosszas elmélkedésbe kezdhetnék a "kényelmi császár" nevű hülyeségről, de úgy döntöttem, hogy ma nem leszek közszolgálati.
Ja, és gyakorlom Lustanyu életfilozófiáját: megint sikerült családunk egyik tagjának olyan hülyeséget csinálni, amin vagy röhögök, vagy agyonverem szeneslapáttal.
Pláne, hogy kapaszkodva lépeget, és amikor erre érez affinitást, akkor cipőt húzok rá odakint. Hát nagy, ez van.
Vagy amikor úgy nyíg a "kukiért" (extrudált kukoricahernyó) a játszótéren, hogy rossz hallgatni. Úgyhogy eszik gabonaféléket. Kiflit, kenyeret, müzlikkel gabonapépekkel dúsítom a gyümölcspüréit, így jól lakik vele. Tegnap a túrót is megkóstolta, ráharapott Lili kezében a Túró Rudira. Egyelőre semmitől semmi baja. Úgy vagyok vele, hogy nem a kora, hanem az igénye alapján etetem. Szerintem ilyenkor már belefér.
Ezt még szó nélkül hagytuk, bár ugrok, ha "lebutáznak" egy gyereket. Később az unokája elvette Lili motorját - jelzem kérés nélkül, de én nem vagyok annyira érzékeny az etikettre - és legurult vele a dombról. Többször. Lili valahogy visszaszerezte a motort és elindult ő is a domb felé, mire a néni háromszor szólt rá, hogy "ne menj fel, nem szabad felmenni". És háromszor szóltam a néninek,hogy "de, szabad neki". Arra már nem tértem ki, hogy ha az unokájának szabad, aki rá van bízva, akkor az én gyerekemnek, akihez semmi köze, miért ne lenne? Erre odajön nekem, hogy ő egy nagymama és nagyon félti. Na itt már bepöccentem, és mondtam neki, hogy én meg az anyja vagyok, és majd én nevelem. Na, ezen természetesen megsértődött, de legalább békén hagyott minket, csak ilyen "üzeneteket" hallottunk, hogy mondta az unokájának, hogy menjen jobbra a játszótéren, mert erre mennek az okos kisfiúk. A mi gyerekeink balra mentek, értettük a célzást. 
Nyáron szoktam mondani, hogy bejelentkezünk ideiglenes lakcímként a játszótérre, úgyis csak aludni járunk haza. 
Egyébként feláll, kapaszkodva lépeget, négykézláb maratoni távokat küzd le, gügyög, bújócskázik.
