Tiszta szoba, szobatiszta

Meglódult Zé gyerek a szobatisztaság felé vezető úton.
Igaz, alig kettő, de Lili ugyanennyi idős volt, amikor hasonló döntés eredményeképpen 3 nap alatt ledobta a pelust, nem sokkal utána éjszakára is. Sztori emitt olvasható.
Zalánnal is előfordult már, hogy produkált, ha ráültettem a bilire, de soha nem szólt eddig magától, hogy pisilni kell. Csak azért, hogy becsurgatott. A Szent Verdás Alsógatyába.
Szóval az én fogalmaim szerint ez egyszerű időzítés és helyrajz kérdése, nem valós szobatisztaság. Tudom mikor fog pisilni, kakilni és ráültetem a bilire, így nem a pelusba csorgat, hanem a bilibe. Van ilyen anyuka is, aki 15 percenként "pisilteti" a gyereket, jó lapjárás esetén egy-két pisit eltalál, a többinél lukra fut... És akkor a "gyerek szobatiszta, csak nem szól". (Ekkor sem röhögtem.)
A hét elején volt a bölcsiben valami szülőcsoportos megbeszélés, épp a szobatisztaság volt a téma. Maradjunk annyiban, hogy állati felnőtt módon viselkedtem ott is, nem röhögtem hangosan sem a hülyeségeken (az egész család összegyűlik és tapsol MINDIG, ha Izidorka a bilibe csurgat), sem az anyukák önkéntes glóriafényezési versenyén. És nem ám az elsőgyerekesek voltak a leglelkesebbek.... Mint valami anonim szuperanyák gyülekezete: "Mari vagyok, 32 éves, és a gyerekem ugyan csak 3 évesen lett szobatiszta, de 4 évesen már olvasott!!! " Meg a "ne hallgassatok senkire, minden gyerek más ütemben fejlődik, az se baj, ha csak későn lesz szobatiszta. Na persze az enyémmel nem így volt, (ez fontos hozzátennem.) " "Gizi vagyok, 35 éves, és egyszer rácsaptam a gyerekre, mert hisztizett a boltban. De soha máskor. Becsszó."Kissé karikírozva, de hasonló expozék hangzottak el.
Mindegy, ott a gondozónők egyértelműen azt hangsúlyozták, hogy majd tavasszal-nyáron mozdulnak rá jobban a bili témára, mert nagyon ráérnek még a gyerekek.
Ma reggel azért megkérdeztem a fiatalembert, nem ülne-e rá a wc-re, és nagyon lelkes lett. Egyébként is utálja a pelenkázást, állandóan elszalad, harcol ellene.
Üldögélt, Lili szórakoztatta (vitt be széket), olvasgatott, rajzolt a mágneses rajztáblán, és belekakilt mellékesen. :-) Délután megint felajánlottam neki a lehetőséget, akkor meg hallottuk, hogy csorog a pisi. Megint elüldögélt egy darabig, mindenkit kizavart (Mennyél be szobába!!!), és bele is kakilt. Most ismét Verdás gatyában tengeti, próbáltam motiválni, hogy szóljon, mert ha lepisili Villám McQueent, akkor az szomorú lesz. Nem tudom mennyire veszi be, nem nagyon hagyja hülyének nézni magát. :-)

Update: be is pisilt, de szólt. Időben, számban, személyben nyelvtanilag helyesen: pisilek. :-) És valóban, abban a pillanatban pisilt. :-DD De legyünk pozitívak: ragoz!

Jézus, Télapó, gyurma meg testőr Barbie a kamionban

Ja-ja, karácsony. Természetesen ha a gyerekeknek maguktól nem lenne ajándékötlete, akkor azért a kertévék gondoskodnak arról, hogy adjanak párat. A reggeli meseblokkban hétvégén szerintem a mese és a reklám aránya közel 50-50%. ( Jó, persze nekünk sincs tévénk, illetve van, de csak National Geographicet nézünk rajta Spektrummal felváltva, ill. DVD-n művészfilmeket; hallottam. ;-) )
Zalánnak szerintem tök mindegy, csak Thomasos és/vagy Verdás legyen. És lehetőleg kamion is. Meg kukásautó. A hétvégén vettünk is így 5000-ért Lilinek egy kabátot, 800-ért Zalánnak egy db zoknit a H&M-ben. Mondjuk hazáig kézben hordta, mint a győzelmi serleget, majd másnap abban ment bölcsibe és minden szembejövőnek megmutatta, hogy "nézd: Verdás".
Lili maga se tudja mit akar. Igazából semire nem vágyik aaaaannyira, de bármit meglát, az kell. Amit legtöbbet emleget, az a Play-Doh fagyis készlete. Tegnap azt akart rajzolni a Jézuskának levélben, de berágott, mert nem tudta lerajzolni, hiába győzködtem, hogy rajzoljon, ahogy tudja, a Jézuska fel fogja ismerni. A vége hiszti lett, nekem meg karácsonyhoz méltatlan szavak tolakodtak az elmémbe.
Aztán testőr Barbie-t is szeretne, de lehetőleg mind a négyet...
És ZuzuPets hörcsögöt autóval meg mittudoménmivel...
Meg táncoló-beszélő pszicho-Dorát (tök pszichopata feje van, plusz amikor véletlenül a Müllerben működésbe hoztuk, a dobozban tánc gyanánt olyan vergődést levágott, hogy Sanyi konkrétan megijedt tőle:-)))
És az ÖSSZES Pöttyös Panni könyvet...
És beteg kispónit - ezt mondjuk tavaly is megfutottuk, mondtam hogy én PELENKÁS, CUMIS, KEHES lovat nem veszek. Majd ha meggyógyul és szobatiszta lesz.
Meg valami gyöngyös izét, tudjátok, amiben hallucinogén-származékok voltak...
Meg bármit, amit épp meglát, és kellően cuki, meg flitteres meg rózsaszín. Ja persze, tütü is kéne neki, meg szárny és varázspálca - persze rózsaszín. És korona, és "anya, lehetek Lilo és Stich a farsangon és csinálsz nekem MOST (novemberben) hozzá szokynát meg virágdíszt?"
Hát hogyne.

Zalánszáj

-Hogy hívnak?
-Zalán Kettő.
(Úgyis az lesz a következő kérdés, hogy hány éves, letudja egyben:-))

-Nézd, Minimax. - mutat a Holdra.

Kukájozós autó. (Kukásautó)- szintén az házioltáron.

Jó éjszakádat!- köszön el lefekvéskor.

Nekem fel sem tűnt, de apája ledöbbent azon, hogy 10-ig számol magyarul és hatig angolul. :-))

Anaaa, mi az?

Ana vagyok. Nem elírtam, én ana vagyok. Mindkét gyerekem így hív, a kicsinél fel se tűnik, a nagynál időszakosan agylobot kapok tőle. Amikor rászólok, hogy nem vagyok ana, akkor korrigál, hogy "bocs, aNYUkám". Érdekes, akkor megy a "ny".
Zalán, ha nagyon be akar nyalni, akkor anucizik. :-)
Gyönyörűségesen okos 2 éves, elkezdődött nála a "mi az?" korszak. Egész nap képeskönyveket illetve termékkatalógusokat nézegetünk, ő a kettő között semmi különbséget nem érez, ugyanolyan lelkesedéssel lapozza. Az állatos könyvben cicákat keres, a Metro katalógusban Samsungot. Meg Villám Mac-et. Thomas mellé emeltük a családi oltáron a Verdákat is. Állandóan azt nézi DVD-ről. Elromlott a tévénk, mit össze nem udvaroltam egy szerelőnek, hogy még ma próbálja már megcsinálni, mert ki leszek nyúvasztva, ha holnap nem tudnak Dórát, Diegót meg X-faktort nézni:-)
Szóval nézegetjük a katalógust, mai gyerek, keni-vágja a márkaneveket. Samsung, LG, Nokia. (Megismeri a logót.)
A konyhában megkértem, hogy adja már ide a répát, erre behozta a mondókás könyvet. Répa, retek, mogyoró. Lili szerint: répa, paradicsom, krumpli. Mert bénák a rajzok, tényleg.
"Nézd mi van ott!" -visítottam debil, de lelkes óvónéni hangon: mire gyerekem: virág. Jogos. Virágmező közepén egy kismacska, de több volt a virág. :-)
Lilivel állati jól megvannak, a nővére talán még feljebb áll az oltárán, mint Thomas és barátai, meg az összes Verda együttvéve. Egyébként is nagyon közösségi gyerek, a körülmények nem nagyon érdeklik, inkább a társaság, az együttjátszás élménye fontos neki. Amúgy Lili is ilyen, annyira nem is bánom, hogy nem tárgyak, helyek kötik le a figyelmét, hanem események.
Egyébként imád rosszalkodni továbbra is, újabban minden és azonnal kell neki. Állandóan elszed Lilitől mindent, ő meg odaadja. Szoktam heccelni, hogy harcoljon már egy kicsit, nem kell első nyikkra odaadni mindent a kis buldózernek. :-) Lili időnként könnyen enged másoknak, és belenyugszik a helyzetbe. Egyébként meg piszok kitartó, szoktam volt mondani, hogy egy rózsaszín, habos-babos, flitterekkel és tüllökkel díszített TANK. :-)Cuki, édes, talpig kislány, de ha valamit a fejébe vesz, azt csinálja. Korcsolyán kész vannak tőle, hogy halálosan fáradt, de akkor sem panaszkodik, nem áll meg, nem ül le, megy és csinálja. :-)

Pitbullhercegnő

Tegnap Liliék korcsolyázni voltak. Az óvónője mesélte, hogy Lili a foglalkozás végén már sírva csinálta a feladatokat, annyira fáradt volt, de akkor sem adta fel. Hiába mondták neki, hogy üljön le pihenni, mert annyira le volt izzadva, hogy bugyiig ruhát cseréltek rajta, ő nem. Hihetetlen módon kitartó.
Soha nem fogja feladni, ez már a hisztijeiből is nyilvánvaló volt:-). Baltazár nem alkuszik. ;-)

Kés a vajban

Na és ne csak panaszkodjak már: Zalán múlt héten hétfőn ordított utoljára reggel. Olyan gyönyörűen megy be bölcsibe, mint a legnagyobbak. Napközben is jól érzi magát, sokat játszik, gyönyörűen eszik, alszik, szót fogad, rosszalkodik.
A hazajövetel még mindig kalandos, de egyszer csak elmúlik az is.

Lili-rajongóknak

- Anya, Halloween Hello Kitty barátja?
(Szerinte a rokonság és a barátság szinonimák. Időnként közli velem, hogy nem vagy a barátom! Szoktam mondani, hogy nem is, mer' az anyád vagyok. Akkor az anyám se vagy! És ekkor felvilágosítom, hogy ez nem opció, e' van.

- Anya, Amadé mindig piszkál.
-Biztos azért piszkál, mert szerelmes beléd.
-Nem szerelmes az, csak hülye.
(És igen! löki a kezét a levegőbe a bennem rejlő feminista. :-) Már 4, 5 évesen sem veszi be ezt a hülye maszlagot. Egy férfi udvaroljon úgy, mint egy férfi.
Jelzem Antalics Kendén kívül még mindig Kiss Tibire bukik; mióta rájött, hogy létezik Tibi csoki, azóta azt kell vennünk. Kiss Tibi csokit.)

Édesek

Lili papírt hajtogat.
-Mi lesz abból Lilikém? Csákó, hajó, repülő?
-Vízibicikli.

Zalán a játékkamion tetejére rajta Thomast, úgy tologatta.
-Mi történt Thomasszal?
-Beteg. Doktornéni.
-És a kamion viszi a doktonénihez?
-Igen, ölben. :-D

Challenge day

Lassan indulok Zalánért, és kezd gyomoridegem lenni. Kemény.:-) Erősen gondolkodom azon, hogy leszarom, hogy a bölcsiig hülyének néznek egy üres babakocsival, de el kéne vinni. Tegnap is azzal mentünk vissza az oviba. Tudom, gyáva szar vagyok, és nem tudok megnevelni egy kétévest. :-)) Meg a nyúl viszi a puskát und so weiter.
Szörpi üvegben, Túró Rudi zsebben, korpás kifli táskában. :-)) Nagy levegő, 10, 9, 8, 7, ......


Update: Úgy látszik sikerült a rinyálással kivívni az őrzőangyalom figyelmét, ugyanis kétség sem fér hozzá, hogy az én kisfiamtól szófogadóbb, együttműködőbb gyerek nincs, csak Bartos Bezzeg Erika örökbecsű regényciklusában, az AnnaPetiGergőben. :-)

Bezzeganyu stílusban:
Hát az én drágám a legédesebb gyerek a világon. Még csak 4. hete jár bölcsibe, de egy másodpercet sem sír. Ébren volt már, de feküdt az ágyában illedelmesen. Felöltöztünk pikk-pakk, hazajöttünk, útközben mindenki felragyogott, aki ránk nézett, szinte a fák is rügyezni kezdtek. Megbeszéltük a napi eseményeket, figyelemmel kísértük a természet változásait, napszaknak megfelelően köszöntöttük az ismerősöket. Nem tudok hibázni, szuperanya vagyok.

És a valóság:
Egész úton olyan voltam, mint egy oroszlánszelídítő. Első perctől etettem Túró Rudival, kiflivel. Folyamatosan pofáztam neki (született óvónéniket idéző lelkes fejhangon), hogy ne veszítsem el a kontaktust, nehogy unalmában gondolkodni kezdjen, és arra jusson, hogy tulajdonképpen nem kötelező neki mellettem kézenfogva, kiflit csócsálva baktatni, tulajdonképpen másfelé is mehetnénk, vagy akár a földön is ülhetne, fekhetne.
"Nézd, mennyi levél lehullott a fáról, bele akarsz menni?" Nem akart.
"Nahát, ott egy kutyus, gyere, nézzük meg közelebbről?" Pláne, hogy a kutya arra ment, amerre lakunk. Ellenkező irányban le van szarva. Kutya, kész. Láttunk már ilyet.
"Volt ma Fannika?" Csend. "Játszottál Kornéllal?" Csend. "Mi volt az ebéd?" Csend. De nem áll meg. Jön némán.
"Nézd, ott van Eszter, gyere, siessünk, köszönjünk neki."De meg nem állunk beszélgetni. Dehogy. Ritmusban vagyunk, ha megállnánk, tán kis is esnénk.
És megérkeztünk a ház elé. Nem, nem engedem el a kezét, nem állok meg, nem érdekel mi van a postaládában, beszélek tovább, jövök, nem esek ki a ritmusból. Az első emeletig nincs gond. Ott megáll, megnézi az autókat a rutinpályán. "Nahát, nézd, ott egy varjú. Gyere, menjünk fel, onnan jobban látjuk." A harmadikig beveszi. Ott megint megáll. Előveszem a matematikai fejlesztőprogramot: "gyere, számoljuk meg a lépcsőket". Nem. Hozzácsapom a testnevelést: "versenyezzünk, ki ér fel hamarabb. Elkészülni, vigyázz...." Mákom van, van benne versenyszellem. :-)
A lakásba megint nem akar bejönni, de ez már bagatell. Lepakolok, levetkőzöm, megunja, bejön. Bezárom az ajtót. Kulcsra, kétszer.
Lilit ma Eszterék hozzák haza az oviból, megy fel hozzájuk játszani. Sanyit meg felhívtam, hogy 6-ig fővesztés terhe mellett érjen haza, és útközben hozza el Ágiéktól Lilit. Így nem kell ma lemennünk.
Nem tudok hibázni :-DDDDDDDDDDD

Egyensúly meg univerzum

Nem, nem lesz ez szellemileg olyan magasröptű poszt, mint a címe sejteti, ahhoz túlzottan csikorognak a kerekek odabenn. Totálisan elhülyültem itthon, úgyhogy maxirespekt annak, aki nem, vagy netán még önnön épülésére is tudja fordítani a szőnyegen hasalva eltöltött időt. Nem mondom, hogy lehetetlen, -én hiszek a két gyerek szoptatása után peckesen álló 80 D-s mellekben is;-), - nekem egyik se ment.
Némi metafizikai kitérőt azért tegyünk: nem vagyok vallásos, viszont abban hiszek, hogy egyensúly van a világban, és semmi nem történik ok nélkül.
No, és akkor evezzünk póriasabb vizekre.
Zé két napja nem ordít reggelente, sőt önként és dalolva megy be a bölcsibe. Ma már puszit adni is úgy szaladt vissza. Juhé, és hurrá. Cserébe a jin és jang szellemiségében olyan cirkuszt levág hazafelé, hogy csomókban hullik a hajam, és gőz csap ki a fülemen.
Kezdi azzal, hogy röhögve ül a padon, és nem hajlandó öltözni. Tekereg, kihúzza a kezét a ruhából, lerúgja a cipőjét, hasrafekszik és hasonlók. Kérek, utasítok, figyelemelterelek, leszarja. Próbálnám erővel, de nevezett egy 15 kilós, 1 méteres 2 éves, kb. Herkules erejével. A kabátomat már azelőtt leveszem, hogy beszólnék érte, de eddigre bikiniben leizzadnék. Mondtam, hogy én aztán sose, aztán mégis viszek neki inni, Túró Rudit, kiflit, hogy amíg ezekkel elszórakozik, addig tudom öltöztetni.
15-20 perc alatt végzünk is, aztán jön a következő nehézségi szint: elindulás. Merthogy ő nem jön. Se Liliért, se boltba, se levelet szedni, se mogyorót keresni, se buszt nézni, se lépcsőzni. Ellenérve hangzatos: NEM! Jó, akkor én megyek. Csak nyugodtan, mondaná, ha lenne ennyi szókincse, ugyanis magasról tesz rá, hogy kimegyek az ajtón, és ott várom, hogy majd utánam szaladjon. Nem jön. Röhög. Kb. harmadszor megyek vissza érte, mire kegyeskedik elindulni. Ha megunom, ölbeveszem, de ilyenkor tekereg, karmol, leveri a szemüvegem, belekapaszkodik a hajamba. Leteszem, elmagyarázom az etikettet, nem érdekli.
Valahogy kijutunk a kapun, ekkor jön a cirkusz, hogy ő akkor ellenkező irányba menne. Ugyan, hiszen arra semmi, ellenben hazafelé galambok, kutyák, cicák, falevelek; otthon Thomas, építőzés, Hawaii, DJ. Ekkor jön el a rongyláb ideje. Nem ordít, nem visít, ellenben nem hajlandó egy lépést sem tenni, és ennek úgy ad hangot, hogy nem áll a lábára. Konkrétan ül, vagy fekszik a földön. Felállítom, eldől. Ő röhög, én gondolatban szidom az anyját. Otthagyom, nem érdekli. Ő nem az a gyerek, aki ilyenkor feláll és üvöltve rohan utánad. Biztos lenne egy pont, amikor feláll, csak van egy távolság, amitől tovább nem megyek el, gondolva arra, hogy mi van, ha felpattan és kirohan az utcára, nem érek addig oda.
Természetesen ha nem lennék alanyi jogon elég ideges, akkor mindig akad egy okostojás, akinek be kell szólni, vagy csak fejcsóválva elmenni mellettünk. Olyankor projektálva a dühömet, oda is be tudnék egyet mosni. :-) Párszor eljátsszuk ezt hazáig, én egyre idegesebb vagyok, egyre kisebb résen szűröm a fogaim között a mondanivalómat. Amikor épp hajlandó jönni, akkor némán húzom magam után, vagy cipelem az ölemben, ha tűri. Sokszor nyafog ilyenkor, de ez már nem hat meg. Nyafogni lehet, sőt felőlem visíthat is, csak jöjjön.
Időnként elkövetem azt a hibát, hogy magassarkú cipőben és/vagy szatyrokkal a kezemben próbálok hazajutni így. De amikor észnél vagyok, akkor alkalomhoz illően öltözöm: lapos cipő, nadrág, dzseki, semmi táska, semmi szatyor (max. hátizsák). Igen, a kisgyerekes anyukák elhanyagoltak. Minden ilyen kijelentéseket tévő férfit vagy nőt beutalnék talpig sminkben- frizurában, magas sarkúban és miniszoknyában, egy db. válltáskával és egy darab bevásárlószatyorral felfegyverkezve egy bölcsi-otthon túrára Zalánnal.
Ha eljutunk a házig, az már félsiker. De ott sem akar ám jönni. Mivel a lépcsőház egy zárt ököszisztéma, különösebben nem tud sehová eltűnni, így ott már inkább otthagyom, "jól van kisfiam, akkor ne gyere fel" felkiáltással. Simán fel tudok jönni a negyedkre úgy, hogy el sem mozdul a sarokból, ahová beplántálta magát. Ennyire izgatja, hogy otthagyom-e.
Nem kispályás hisztiző.
Néha meg tudom győzni, hogy számoljuk meg a lépcsőfokokat (simán elszámol 10-ig, csak mondom), nézzük meg kint van-e a cica a másodikon, menjünk Túró Rudit enni, Actimelt inni, Thomast nézni, kocsikulcsért, építőzni, rajzolni, gyurmázni, apámf*sza. Egy komplett motivációs tréning vagyok egész hazaúton, de különösebben nem izgatja.
Tudom, kinövi, elmúlik. Tudom. Omm. Omm. Om mani padme hum. ;-)

Amúgy imádom, mer' a világ legcsibészebb, legédesebb és legokosabb kölyke, csak akarat lehetne benne kevesebb. Meg a nővérében is. Aki ugyan nem játszik rongylábat, és nem veri magát a földre, de visítva szájal és csapkodja az ajtót, ugyanazon motivációs vonal mentén.

Korommal a kéménybe

Anyám szokta mondani, ha valami emlékezetes dolog történik: írjam fel korommal a kéménybe. Hát felírom: Zalán ma reggel mindennemű sírás nélkül ment be a bölcsibe! Van remény. ;-)

Anyád

Úgy tűnik mindenkinek könnyebb, ha Zalánt visszük először a megfelelő műintézménybe. Hősanyák persze ziher elítél(né)nek azért, hogy talán ebben az egészben nekem a legkönnyebb, mínusz egy leizzadás/nap. Mert mire reggel két gyereket felöltöztetek - különös tekintettel Zalánra, akihez epiteton ornansként odabiggyeszthetném, hogy "Ellenálló"; addigra egyszer tuti, hogy leiizadok. Aztán az oviban még egyszer, mert Lili bambul és tököl, Zalán meg szökik és rombol, tombol, pakol; aztán még egyszer a bölcsiben. Így az ovis verziót kihagyjuk. Nem mellékesen Zalán sem bőg, csak már a csoportszoba ajtajában - ott is csak fél percig, amíg lát.

Tegnap Zsuzsa megfejtette a napközbeni nyígás-nyafogás titkát. Valami fosós-hányós kórság van az bölcsiben (juhé), ezért nem jött a beszoktatós kisfiú, plusz az anyukája ugye, és így sem Zalán, sem hű szerelme Fannika nem kapott ihletet arra, hogy a saját anyja után nyígjon. Mert senki anyja nem volt benn a csoportban. Zalánt egyébként is zavarják - teljesen adequat reakcióként - az idegenek, a főiskolás gyakorlós lányokat se bírja. Pláne, hogy lelkesek és folyton "foglalkozni" akarnak vele, nem ismerték fel, hogy békén kell hagyni. Jobban szeret ő nyitni emberek felé. Anyámat is sokszor söpri le magáról, mert folyton nyalja, ölelgeti, prüntyög neki, ellenben koslat a folyton horgászó apám, és a folyton rajzoló húgom után. :-) Lili ugyanilyen volt. Anyámban és anyósban ez rögtön aktiválja a mártírgéneket, és zokon veszik, hogy a gyerek le se szarja őket, pedig ők az életüket odaadnák érte. Na, hát pont ezért. Őket már nem kell meghódítani, behódoltak. ;-) Gondolom hasonló elv alapján mondják hamarabb a gyerek azt, hogy apa, mint azt, hogy anya. Anyát nem kell hívni, anya mindig ott van. :-))

Na és hát tegnap Zalán két éves lett. :-)

Tervmódosítás

Eddig úgy gondoltam, hogy Zalánnak könnyebb, ha látja, hogy elvisszük Lilit oviba, ő ottmarad, és csak utána megyünk bölcsibe.
Ma késésben voltunk (8-ra be kell érnünk bölcsibe a reggeli miatt), így először Zalánt vittük el. És nem volt bőgés, csak közvetlenül akkor, amikor beadtam a csoportba. De mire kiértem Lilihez, már csend is lett. Most két verzió lehetséges: vagy egyébként se bőgött volna ma, vagy könnyebb így neki. Nem mellékesen nekem is könnyebb, mert Lili megáll, leül, vár sorára, amíg Zalánt elintézem, ellenben Zalán után az oviban folyton rohanok, mert vagy a fürdőszobában pocsol, vagy bemegy valamelyik cspoortba, vagy dévaj kacajjal egyszerűen szökik. Mer' élvezi.
Meglátjuk.

Köldökzsinór....

A héten már 8-tól ébredésig ott van Zalán a bölcsiben. Reggelente még hisztizve tiltakozik, de napközben már nagyon jól eljátszik, eszik, alszik.
Tegnap a bölcsi előtt kezdte a tiltakozást, ma már itthon is. Kérdezte, hogy megyünk-e Zsuzsához. Én meg nem szoktam nekik kíméletből hazudni még ilyen kicsi dolgokban sem, úgyhogy mondtam, hogy most még Marika lesz bent, Zsuzsa reggeli után jön. Erre elkezdett sírni. Nem hisztizett, sírt. Aztán befeküdt az ágyába. Szívem szakadt meg, mert láttam, hogy ez most nem hiszti, nem szokott ő ilyen csendben lenni, elhúzódni. Alig hüppögve felöltözött, aztán megnyugodott. A bölcsi előtt összefutottunk Kornélékkal, így simán bejött, de öltözéskor eltört a mécses, amikor bevittem, már toporzékolt.
Közben persze jönnek szinte naponta a kedves kérdések, hogy "miért adtam bölcsibe?!" Ilyenkor egyre inkább kitörni készül belőlem az állat, úgyhogy a következőnek lassan megmondom, hogy azért szültem mindkettőt, hogy kínozzam, azért.

Papírforma

A hétfői hiszti után voltak félelmeim azzal kapcsolatban, hogy Zalán beszokik-e végül....
Közben meg csak a papírformát hozza, amit egyébként Zsuzsa és Marika előre meg is jósolt. Mondták, hogy egy hét majd két nap szünet után hétfőn lesz balhé - volt, de kedden-szerdán már könnyebb lesz.
Ma, csütörtökön ott tartunk, hogy negyed kilencre már itthon voltam.:-)). Volt egy protokolláris felvonyítás, de mire kiértem, be is fejezte. Ott maradtam még vagy 10 percet és tényleg nem balhézott.
Délben visszamegyek, hogy ha nem alszik, elhozzam, de bízom benne, hogy nem lesz gond.
Reggel egyébként tiltakozott kicsit a bölcsi előtt, de inkább nyígás-nyafogás volt az, mert odabent már kiabált Fannika után, ott is hagyott, míg elpakoltam, és rohant be a csoportba.
Most meg egyedül vagyok itthon, gyerekek nélkül. Nem is tudom mikor volt ilyen utoljára. Okosok megkérdezték nem fogok-e unatkozni... De, rohadtul. Szerintem a szabadságom mind a 71 napjára van programom:-). Helyre kéne hoznom egy két gyerek által leamortizált lakást. ;-)