A héten már 8-tól ébredésig ott van Zalán a bölcsiben. Reggelente még hisztizve tiltakozik, de napközben már nagyon jól eljátszik, eszik, alszik.
Tegnap a bölcsi előtt kezdte a tiltakozást, ma már itthon is. Kérdezte, hogy megyünk-e Zsuzsához. Én meg nem szoktam nekik kíméletből hazudni még ilyen kicsi dolgokban sem, úgyhogy mondtam, hogy most még Marika lesz bent, Zsuzsa reggeli után jön. Erre elkezdett sírni. Nem hisztizett, sírt. Aztán befeküdt az ágyába. Szívem szakadt meg, mert láttam, hogy ez most nem hiszti, nem szokott ő ilyen csendben lenni, elhúzódni. Alig hüppögve felöltözött, aztán megnyugodott. A bölcsi előtt összefutottunk Kornélékkal, így simán bejött, de öltözéskor eltört a mécses, amikor bevittem, már toporzékolt.
Közben persze jönnek szinte naponta a kedves kérdések, hogy "miért adtam bölcsibe?!" Ilyenkor egyre inkább kitörni készül belőlem az állat, úgyhogy a következőnek lassan megmondom, hogy azért szültem mindkettőt, hogy kínozzam, azért.
Nem irigyellek... én szinte naponta küzdök a bűntudattal az ikrek bölcsije miatt. Persze ki tudja, mi a legjobb nekik? Én néha már úgy éreztem, hogy ingerszegény nekik, ha csak velem vannak, jó nekik a közösség.
VálaszTörlésDe általában azzal végződik az öntipródás, hogy magamban megállapítom, hogy mindent egybevetve, igyekszem a legjobbat adni nekik... csak tudnám, mi az!
Tudom, hogy jól érzi magát ott, meg teljesen normális az, hogy nehezen válik el tőlem, csak hát az anyai szív, ugye. :-) Lili nagyobb volt már, amikor elszakadt, ő csak oviba jár, így nála nem volt ilyen szintű sírás-rívás.
VálaszTörlés