Challenge day

Lassan indulok Zalánért, és kezd gyomoridegem lenni. Kemény.:-) Erősen gondolkodom azon, hogy leszarom, hogy a bölcsiig hülyének néznek egy üres babakocsival, de el kéne vinni. Tegnap is azzal mentünk vissza az oviba. Tudom, gyáva szar vagyok, és nem tudok megnevelni egy kétévest. :-)) Meg a nyúl viszi a puskát und so weiter.
Szörpi üvegben, Túró Rudi zsebben, korpás kifli táskában. :-)) Nagy levegő, 10, 9, 8, 7, ......


Update: Úgy látszik sikerült a rinyálással kivívni az őrzőangyalom figyelmét, ugyanis kétség sem fér hozzá, hogy az én kisfiamtól szófogadóbb, együttműködőbb gyerek nincs, csak Bartos Bezzeg Erika örökbecsű regényciklusában, az AnnaPetiGergőben. :-)

Bezzeganyu stílusban:
Hát az én drágám a legédesebb gyerek a világon. Még csak 4. hete jár bölcsibe, de egy másodpercet sem sír. Ébren volt már, de feküdt az ágyában illedelmesen. Felöltöztünk pikk-pakk, hazajöttünk, útközben mindenki felragyogott, aki ránk nézett, szinte a fák is rügyezni kezdtek. Megbeszéltük a napi eseményeket, figyelemmel kísértük a természet változásait, napszaknak megfelelően köszöntöttük az ismerősöket. Nem tudok hibázni, szuperanya vagyok.

És a valóság:
Egész úton olyan voltam, mint egy oroszlánszelídítő. Első perctől etettem Túró Rudival, kiflivel. Folyamatosan pofáztam neki (született óvónéniket idéző lelkes fejhangon), hogy ne veszítsem el a kontaktust, nehogy unalmában gondolkodni kezdjen, és arra jusson, hogy tulajdonképpen nem kötelező neki mellettem kézenfogva, kiflit csócsálva baktatni, tulajdonképpen másfelé is mehetnénk, vagy akár a földön is ülhetne, fekhetne.
"Nézd, mennyi levél lehullott a fáról, bele akarsz menni?" Nem akart.
"Nahát, ott egy kutyus, gyere, nézzük meg közelebbről?" Pláne, hogy a kutya arra ment, amerre lakunk. Ellenkező irányban le van szarva. Kutya, kész. Láttunk már ilyet.
"Volt ma Fannika?" Csend. "Játszottál Kornéllal?" Csend. "Mi volt az ebéd?" Csend. De nem áll meg. Jön némán.
"Nézd, ott van Eszter, gyere, siessünk, köszönjünk neki."De meg nem állunk beszélgetni. Dehogy. Ritmusban vagyunk, ha megállnánk, tán kis is esnénk.
És megérkeztünk a ház elé. Nem, nem engedem el a kezét, nem állok meg, nem érdekel mi van a postaládában, beszélek tovább, jövök, nem esek ki a ritmusból. Az első emeletig nincs gond. Ott megáll, megnézi az autókat a rutinpályán. "Nahát, nézd, ott egy varjú. Gyere, menjünk fel, onnan jobban látjuk." A harmadikig beveszi. Ott megint megáll. Előveszem a matematikai fejlesztőprogramot: "gyere, számoljuk meg a lépcsőket". Nem. Hozzácsapom a testnevelést: "versenyezzünk, ki ér fel hamarabb. Elkészülni, vigyázz...." Mákom van, van benne versenyszellem. :-)
A lakásba megint nem akar bejönni, de ez már bagatell. Lepakolok, levetkőzöm, megunja, bejön. Bezárom az ajtót. Kulcsra, kétszer.
Lilit ma Eszterék hozzák haza az oviból, megy fel hozzájuk játszani. Sanyit meg felhívtam, hogy 6-ig fővesztés terhe mellett érjen haza, és útközben hozza el Ágiéktól Lilit. Így nem kell ma lemennünk.
Nem tudok hibázni :-DDDDDDDDDDD