Azt hittem, hogy Lilivel letudtuk a gyereknevelés szívatós fázisát, és mivel ketteskénk fiú, így talán a hisztinek búcsút is inthetünk úgy 10 évre, amikor majd kezdődik a "tökszarahajamígynemmegyekiskolába" korszak. De nem. Az univerzum a véremre szomjazik. Szorozzuk be Lili terrible two (rettenetes kétéves, az angolszász terminológia szerint) hisztirohamait kettővel, és megkapjuk a 16 hónapos Zalánt. Időnként elgondolkodok azon, hogy felveszem videóra és jó pénzért árulni fogom, mint kutatási eszköz, mert olyan szabályos, tankönyvi hisztiket produkál. Egyelőre ott még nem tartunk, hogy ő keresi az alkalmat a hisztizésre, de bármilyen ellenkezés beindítja nála a mechanizmust. Átmenet nélkül torkaszakadtából ordít; hozzámvágja azt, ami a kezében van vagy a cumiját; földhöz vágja magát, hasra, hanyatt - mikor mihez van kedve. Egyébként állati édes, amikor pukkancs, úgyhogy sokszor erőt kell venni magamon, hogy ne röhögjek - nehogy biztatásnak vegye. Amúgy ez a gyereknevelés egyik anomáliája: szíved szerint visítva röhögnél a gyereken, de halál komoly arccal el kell neki magyarázni, hogy ilyet nem csinálunk, nem mondunk.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése