Ha őszülni kezdek, annak Zalán lesz az oka. Egyrészt olyan akaratos és hisztis továbbra is, hogy lassan már a "haha, csak nyomjad öcsém, túléltem a nővéred hisztikorszakát is, te sem fogsz ki rajtam" -mantra sem segít. Ma ugyan pléhpofával hagytam a harmadik és negyedik emelet fordulójában a földön fekve, de szerintem ez nem a higgadtságomnak, hanem a rezignáltságomnak tudható be.
Történt ugyanis, hogy elmentünk műanyag motort venni. Nem is volt gond addig, amíg rá nem ültettem a motorra, hogy megnézzem jó-e a méret. Igen, rutinos anyukák már sejtik: láb a motor alatt összekulcsol, marok rászorít és visít, hogy nem száll le. Valahogy leválasztottam azért róla, betuszkoltam a babakocsiba (nem ér röhögni, amíg bekötöttem, a térdemmel nyomtam bele), megmutattam neki, hogy visszük a motort, így hamar elhallgatott. Na persze ez a későbbiekre nézve nem túl üdvös, hogy akkor fejezi be a visítást, ha eléri, amit akar, de most kifejezetten meg akartam venni a motort.
Félúton elkezdett esni az eső, de különösebb megrázkódtatások nélkül hazaértünk. Míg eltettem a babakocsit, addig motorozott a lépcsőházban. Utána persze megint ment a cirkusz, hogy nem akar leszállni. Így hátamon a zsákom, vállamon a szatyrom, benne vagy 3 kilónyi zöldség meg egy sonka, kezemben a motor, másik kezemben meg a hisztitől feszítő, rugdosó, visító gyerekem, akit próbáltam nem elejteni. Ha letettem, lefeküdt a földre, hogy nem jön tovább. Mondom, a végén ott hagytam. Feljöttem, kinyitottam az ajtót, lepakoltam a cuccokat (láttam mit csinál, nem köll aggódni), akkor rájött, hogy feleslegesen cirkuszol, így elindult felfelé: "anuka, segítesz?" :-D
Szóval: hullik, őszül, a maradékot kitépem....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése