Édesek

Lili papírt hajtogat.
-Mi lesz abból Lilikém? Csákó, hajó, repülő?
-Vízibicikli.

Zalán a játékkamion tetejére rajta Thomast, úgy tologatta.
-Mi történt Thomasszal?
-Beteg. Doktornéni.
-És a kamion viszi a doktonénihez?
-Igen, ölben. :-D

Challenge day

Lassan indulok Zalánért, és kezd gyomoridegem lenni. Kemény.:-) Erősen gondolkodom azon, hogy leszarom, hogy a bölcsiig hülyének néznek egy üres babakocsival, de el kéne vinni. Tegnap is azzal mentünk vissza az oviba. Tudom, gyáva szar vagyok, és nem tudok megnevelni egy kétévest. :-)) Meg a nyúl viszi a puskát und so weiter.
Szörpi üvegben, Túró Rudi zsebben, korpás kifli táskában. :-)) Nagy levegő, 10, 9, 8, 7, ......


Update: Úgy látszik sikerült a rinyálással kivívni az őrzőangyalom figyelmét, ugyanis kétség sem fér hozzá, hogy az én kisfiamtól szófogadóbb, együttműködőbb gyerek nincs, csak Bartos Bezzeg Erika örökbecsű regényciklusában, az AnnaPetiGergőben. :-)

Bezzeganyu stílusban:
Hát az én drágám a legédesebb gyerek a világon. Még csak 4. hete jár bölcsibe, de egy másodpercet sem sír. Ébren volt már, de feküdt az ágyában illedelmesen. Felöltöztünk pikk-pakk, hazajöttünk, útközben mindenki felragyogott, aki ránk nézett, szinte a fák is rügyezni kezdtek. Megbeszéltük a napi eseményeket, figyelemmel kísértük a természet változásait, napszaknak megfelelően köszöntöttük az ismerősöket. Nem tudok hibázni, szuperanya vagyok.

És a valóság:
Egész úton olyan voltam, mint egy oroszlánszelídítő. Első perctől etettem Túró Rudival, kiflivel. Folyamatosan pofáztam neki (született óvónéniket idéző lelkes fejhangon), hogy ne veszítsem el a kontaktust, nehogy unalmában gondolkodni kezdjen, és arra jusson, hogy tulajdonképpen nem kötelező neki mellettem kézenfogva, kiflit csócsálva baktatni, tulajdonképpen másfelé is mehetnénk, vagy akár a földön is ülhetne, fekhetne.
"Nézd, mennyi levél lehullott a fáról, bele akarsz menni?" Nem akart.
"Nahát, ott egy kutyus, gyere, nézzük meg közelebbről?" Pláne, hogy a kutya arra ment, amerre lakunk. Ellenkező irányban le van szarva. Kutya, kész. Láttunk már ilyet.
"Volt ma Fannika?" Csend. "Játszottál Kornéllal?" Csend. "Mi volt az ebéd?" Csend. De nem áll meg. Jön némán.
"Nézd, ott van Eszter, gyere, siessünk, köszönjünk neki."De meg nem állunk beszélgetni. Dehogy. Ritmusban vagyunk, ha megállnánk, tán kis is esnénk.
És megérkeztünk a ház elé. Nem, nem engedem el a kezét, nem állok meg, nem érdekel mi van a postaládában, beszélek tovább, jövök, nem esek ki a ritmusból. Az első emeletig nincs gond. Ott megáll, megnézi az autókat a rutinpályán. "Nahát, nézd, ott egy varjú. Gyere, menjünk fel, onnan jobban látjuk." A harmadikig beveszi. Ott megint megáll. Előveszem a matematikai fejlesztőprogramot: "gyere, számoljuk meg a lépcsőket". Nem. Hozzácsapom a testnevelést: "versenyezzünk, ki ér fel hamarabb. Elkészülni, vigyázz...." Mákom van, van benne versenyszellem. :-)
A lakásba megint nem akar bejönni, de ez már bagatell. Lepakolok, levetkőzöm, megunja, bejön. Bezárom az ajtót. Kulcsra, kétszer.
Lilit ma Eszterék hozzák haza az oviból, megy fel hozzájuk játszani. Sanyit meg felhívtam, hogy 6-ig fővesztés terhe mellett érjen haza, és útközben hozza el Ágiéktól Lilit. Így nem kell ma lemennünk.
Nem tudok hibázni :-DDDDDDDDDDD

Egyensúly meg univerzum

Nem, nem lesz ez szellemileg olyan magasröptű poszt, mint a címe sejteti, ahhoz túlzottan csikorognak a kerekek odabenn. Totálisan elhülyültem itthon, úgyhogy maxirespekt annak, aki nem, vagy netán még önnön épülésére is tudja fordítani a szőnyegen hasalva eltöltött időt. Nem mondom, hogy lehetetlen, -én hiszek a két gyerek szoptatása után peckesen álló 80 D-s mellekben is;-), - nekem egyik se ment.
Némi metafizikai kitérőt azért tegyünk: nem vagyok vallásos, viszont abban hiszek, hogy egyensúly van a világban, és semmi nem történik ok nélkül.
No, és akkor evezzünk póriasabb vizekre.
Zé két napja nem ordít reggelente, sőt önként és dalolva megy be a bölcsibe. Ma már puszit adni is úgy szaladt vissza. Juhé, és hurrá. Cserébe a jin és jang szellemiségében olyan cirkuszt levág hazafelé, hogy csomókban hullik a hajam, és gőz csap ki a fülemen.
Kezdi azzal, hogy röhögve ül a padon, és nem hajlandó öltözni. Tekereg, kihúzza a kezét a ruhából, lerúgja a cipőjét, hasrafekszik és hasonlók. Kérek, utasítok, figyelemelterelek, leszarja. Próbálnám erővel, de nevezett egy 15 kilós, 1 méteres 2 éves, kb. Herkules erejével. A kabátomat már azelőtt leveszem, hogy beszólnék érte, de eddigre bikiniben leizzadnék. Mondtam, hogy én aztán sose, aztán mégis viszek neki inni, Túró Rudit, kiflit, hogy amíg ezekkel elszórakozik, addig tudom öltöztetni.
15-20 perc alatt végzünk is, aztán jön a következő nehézségi szint: elindulás. Merthogy ő nem jön. Se Liliért, se boltba, se levelet szedni, se mogyorót keresni, se buszt nézni, se lépcsőzni. Ellenérve hangzatos: NEM! Jó, akkor én megyek. Csak nyugodtan, mondaná, ha lenne ennyi szókincse, ugyanis magasról tesz rá, hogy kimegyek az ajtón, és ott várom, hogy majd utánam szaladjon. Nem jön. Röhög. Kb. harmadszor megyek vissza érte, mire kegyeskedik elindulni. Ha megunom, ölbeveszem, de ilyenkor tekereg, karmol, leveri a szemüvegem, belekapaszkodik a hajamba. Leteszem, elmagyarázom az etikettet, nem érdekli.
Valahogy kijutunk a kapun, ekkor jön a cirkusz, hogy ő akkor ellenkező irányba menne. Ugyan, hiszen arra semmi, ellenben hazafelé galambok, kutyák, cicák, falevelek; otthon Thomas, építőzés, Hawaii, DJ. Ekkor jön el a rongyláb ideje. Nem ordít, nem visít, ellenben nem hajlandó egy lépést sem tenni, és ennek úgy ad hangot, hogy nem áll a lábára. Konkrétan ül, vagy fekszik a földön. Felállítom, eldől. Ő röhög, én gondolatban szidom az anyját. Otthagyom, nem érdekli. Ő nem az a gyerek, aki ilyenkor feláll és üvöltve rohan utánad. Biztos lenne egy pont, amikor feláll, csak van egy távolság, amitől tovább nem megyek el, gondolva arra, hogy mi van, ha felpattan és kirohan az utcára, nem érek addig oda.
Természetesen ha nem lennék alanyi jogon elég ideges, akkor mindig akad egy okostojás, akinek be kell szólni, vagy csak fejcsóválva elmenni mellettünk. Olyankor projektálva a dühömet, oda is be tudnék egyet mosni. :-) Párszor eljátsszuk ezt hazáig, én egyre idegesebb vagyok, egyre kisebb résen szűröm a fogaim között a mondanivalómat. Amikor épp hajlandó jönni, akkor némán húzom magam után, vagy cipelem az ölemben, ha tűri. Sokszor nyafog ilyenkor, de ez már nem hat meg. Nyafogni lehet, sőt felőlem visíthat is, csak jöjjön.
Időnként elkövetem azt a hibát, hogy magassarkú cipőben és/vagy szatyrokkal a kezemben próbálok hazajutni így. De amikor észnél vagyok, akkor alkalomhoz illően öltözöm: lapos cipő, nadrág, dzseki, semmi táska, semmi szatyor (max. hátizsák). Igen, a kisgyerekes anyukák elhanyagoltak. Minden ilyen kijelentéseket tévő férfit vagy nőt beutalnék talpig sminkben- frizurában, magas sarkúban és miniszoknyában, egy db. válltáskával és egy darab bevásárlószatyorral felfegyverkezve egy bölcsi-otthon túrára Zalánnal.
Ha eljutunk a házig, az már félsiker. De ott sem akar ám jönni. Mivel a lépcsőház egy zárt ököszisztéma, különösebben nem tud sehová eltűnni, így ott már inkább otthagyom, "jól van kisfiam, akkor ne gyere fel" felkiáltással. Simán fel tudok jönni a negyedkre úgy, hogy el sem mozdul a sarokból, ahová beplántálta magát. Ennyire izgatja, hogy otthagyom-e.
Nem kispályás hisztiző.
Néha meg tudom győzni, hogy számoljuk meg a lépcsőfokokat (simán elszámol 10-ig, csak mondom), nézzük meg kint van-e a cica a másodikon, menjünk Túró Rudit enni, Actimelt inni, Thomast nézni, kocsikulcsért, építőzni, rajzolni, gyurmázni, apámf*sza. Egy komplett motivációs tréning vagyok egész hazaúton, de különösebben nem izgatja.
Tudom, kinövi, elmúlik. Tudom. Omm. Omm. Om mani padme hum. ;-)

Amúgy imádom, mer' a világ legcsibészebb, legédesebb és legokosabb kölyke, csak akarat lehetne benne kevesebb. Meg a nővérében is. Aki ugyan nem játszik rongylábat, és nem veri magát a földre, de visítva szájal és csapkodja az ajtót, ugyanazon motivációs vonal mentén.

Korommal a kéménybe

Anyám szokta mondani, ha valami emlékezetes dolog történik: írjam fel korommal a kéménybe. Hát felírom: Zalán ma reggel mindennemű sírás nélkül ment be a bölcsibe! Van remény. ;-)

Anyád

Úgy tűnik mindenkinek könnyebb, ha Zalánt visszük először a megfelelő műintézménybe. Hősanyák persze ziher elítél(né)nek azért, hogy talán ebben az egészben nekem a legkönnyebb, mínusz egy leizzadás/nap. Mert mire reggel két gyereket felöltöztetek - különös tekintettel Zalánra, akihez epiteton ornansként odabiggyeszthetném, hogy "Ellenálló"; addigra egyszer tuti, hogy leiizadok. Aztán az oviban még egyszer, mert Lili bambul és tököl, Zalán meg szökik és rombol, tombol, pakol; aztán még egyszer a bölcsiben. Így az ovis verziót kihagyjuk. Nem mellékesen Zalán sem bőg, csak már a csoportszoba ajtajában - ott is csak fél percig, amíg lát.

Tegnap Zsuzsa megfejtette a napközbeni nyígás-nyafogás titkát. Valami fosós-hányós kórság van az bölcsiben (juhé), ezért nem jött a beszoktatós kisfiú, plusz az anyukája ugye, és így sem Zalán, sem hű szerelme Fannika nem kapott ihletet arra, hogy a saját anyja után nyígjon. Mert senki anyja nem volt benn a csoportban. Zalánt egyébként is zavarják - teljesen adequat reakcióként - az idegenek, a főiskolás gyakorlós lányokat se bírja. Pláne, hogy lelkesek és folyton "foglalkozni" akarnak vele, nem ismerték fel, hogy békén kell hagyni. Jobban szeret ő nyitni emberek felé. Anyámat is sokszor söpri le magáról, mert folyton nyalja, ölelgeti, prüntyög neki, ellenben koslat a folyton horgászó apám, és a folyton rajzoló húgom után. :-) Lili ugyanilyen volt. Anyámban és anyósban ez rögtön aktiválja a mártírgéneket, és zokon veszik, hogy a gyerek le se szarja őket, pedig ők az életüket odaadnák érte. Na, hát pont ezért. Őket már nem kell meghódítani, behódoltak. ;-) Gondolom hasonló elv alapján mondják hamarabb a gyerek azt, hogy apa, mint azt, hogy anya. Anyát nem kell hívni, anya mindig ott van. :-))

Na és hát tegnap Zalán két éves lett. :-)

Tervmódosítás

Eddig úgy gondoltam, hogy Zalánnak könnyebb, ha látja, hogy elvisszük Lilit oviba, ő ottmarad, és csak utána megyünk bölcsibe.
Ma késésben voltunk (8-ra be kell érnünk bölcsibe a reggeli miatt), így először Zalánt vittük el. És nem volt bőgés, csak közvetlenül akkor, amikor beadtam a csoportba. De mire kiértem Lilihez, már csend is lett. Most két verzió lehetséges: vagy egyébként se bőgött volna ma, vagy könnyebb így neki. Nem mellékesen nekem is könnyebb, mert Lili megáll, leül, vár sorára, amíg Zalánt elintézem, ellenben Zalán után az oviban folyton rohanok, mert vagy a fürdőszobában pocsol, vagy bemegy valamelyik cspoortba, vagy dévaj kacajjal egyszerűen szökik. Mer' élvezi.
Meglátjuk.

Köldökzsinór....

A héten már 8-tól ébredésig ott van Zalán a bölcsiben. Reggelente még hisztizve tiltakozik, de napközben már nagyon jól eljátszik, eszik, alszik.
Tegnap a bölcsi előtt kezdte a tiltakozást, ma már itthon is. Kérdezte, hogy megyünk-e Zsuzsához. Én meg nem szoktam nekik kíméletből hazudni még ilyen kicsi dolgokban sem, úgyhogy mondtam, hogy most még Marika lesz bent, Zsuzsa reggeli után jön. Erre elkezdett sírni. Nem hisztizett, sírt. Aztán befeküdt az ágyába. Szívem szakadt meg, mert láttam, hogy ez most nem hiszti, nem szokott ő ilyen csendben lenni, elhúzódni. Alig hüppögve felöltözött, aztán megnyugodott. A bölcsi előtt összefutottunk Kornélékkal, így simán bejött, de öltözéskor eltört a mécses, amikor bevittem, már toporzékolt.
Közben persze jönnek szinte naponta a kedves kérdések, hogy "miért adtam bölcsibe?!" Ilyenkor egyre inkább kitörni készül belőlem az állat, úgyhogy a következőnek lassan megmondom, hogy azért szültem mindkettőt, hogy kínozzam, azért.

Papírforma

A hétfői hiszti után voltak félelmeim azzal kapcsolatban, hogy Zalán beszokik-e végül....
Közben meg csak a papírformát hozza, amit egyébként Zsuzsa és Marika előre meg is jósolt. Mondták, hogy egy hét majd két nap szünet után hétfőn lesz balhé - volt, de kedden-szerdán már könnyebb lesz.
Ma, csütörtökön ott tartunk, hogy negyed kilencre már itthon voltam.:-)). Volt egy protokolláris felvonyítás, de mire kiértem, be is fejezte. Ott maradtam még vagy 10 percet és tényleg nem balhézott.
Délben visszamegyek, hogy ha nem alszik, elhozzam, de bízom benne, hogy nem lesz gond.
Reggel egyébként tiltakozott kicsit a bölcsi előtt, de inkább nyígás-nyafogás volt az, mert odabent már kiabált Fannika után, ott is hagyott, míg elpakoltam, és rohant be a csoportba.
Most meg egyedül vagyok itthon, gyerekek nélkül. Nem is tudom mikor volt ilyen utoljára. Okosok megkérdezték nem fogok-e unatkozni... De, rohadtul. Szerintem a szabadságom mind a 71 napjára van programom:-). Helyre kéne hoznom egy két gyerek által leamortizált lakást. ;-)

Ottalvós buli

Éhségsztrájnak vége, bőgés csak miheztartás végett fél percig, és ott is aludt ma! :) Én meg nem bíztam a gyerekben (minek szül az ilyen, ugye), kivettem a könyvem reggel, úgyhogy másfél órát töltöttem egy 2007-es Babamagazin és egy tavalyi Deichmann-katalógus társaságában. :-)

Kezd visszarázódni...

Elsősorban magam, másodsorban mások megnyugtatására közlöm, hogy ma már csak 10 percet hisztizett Zalán. És tényleg hiszti, és használ nála az itthoni módszer ott is: hagyják toporzékolni, kaibálni, nem vigasztalják, nem tötyügnek körülötte kéztördelve, és láss csodát: megnyugszik, és megy játszani.
Ma már csak akkor sírt, amikor kijöttem; pelenkázáskor, ebédkor is csendben volt, csak matrázta, hogy "menjünk anyához". Reggel tudta, hogy el fogok jönni, tapadt is rám, mint a matrica, de már nem hisztizett, mint tegnap. Vannak főiskolás lányok gyakorlaton a csoportban, ez sem tetszik neki igazán, mert Zsuzsát és Marikát már megszokta.
Viszont Balzatár inkább meghl, de nem alkuszik, ugye, úgyhogy nem eszik 2 napja a bölcsiben. Lázad. :-) De jó úton haladunk, Zsuzsa szerint nemhogy nem reménytelen, de igazán nem is problémás eset, gyerek.

A Nagy Ordítás Napja

Hát eljöve A Nagy Ordítás Napja. Mer' az nem úgy van, hogy belekényelmesedünk abba, hogy a mi gyerekünk (bezzeg) kicsit sírdogál, de utána vígan játszik a bölcsődei beszoktatás első hetének utolsó két napján anya nélkül is. Na, nem, majd ő megmutatja, hogy mire képes.
Szerintem egyébként elszúrtuk azzal, hogy amikor kiszaladtam a cumijáért, pityeregni kezdett, és ezért Zsuzsa azt mondta, hogy vigyem magammal. Így mentünk el befizetni az ebédjét is. Aztán amikor végleg kijöttem, akkor egy darabig szerintem azt hitte, hogy ha bőg, akkor visszamegyek. 30 percig tombolt, Ebből 10-et azt matrázta, hogy "anya-anya", aztán meg Zsuzsa annyira fellelkesítette, hogy mennek ki az udvarra, hogy 20-at már azért üvöltött, hogy menjenek. Az udvaron csend volt és béke, befelé már nagyon fáradt volt (hatkor kelt), úgyhogy ebédnél már behívtak, hogy leülni sem hajlandó. Mire hazaértünk, teljesen ki volt ütve, el is aludt rögtön.
Mikor felébredt, kérdeztem tőle, hogy miért sírt? Válasz: nem sírtam, hisztiztem. :-)) De azóta sem nagyon hajlandó beszélgetni velem a bölcsi kérdésről, sanda mosollyal hallgat, de bármit kérdezek, nem szól.

Először egyedül...

Egyelőre úgy tűnik, hogy Zalán lelkesen, ügyesen és zökkenőmentesen szokik az óvodába. Ma, amikor kimentek, Zsuzsa beküldött, hogy lássuk hogy reagál arra, ha nem vagyok a közelben. Kb. egy órát töltött nélkülem, és miután voyeurködtem az ablakból láttam, hogy egy másodpercig sem okozott nála fennakadást, hogy nem voltam ott. Jött-ment, mászott, motorozott, labdázott Zsuzsával. Holnap hosszabb időre is otthagyom, és ha minden jól megy, akkor az ebédhez sem megyek be. Ma is befeküdt Fanni ágyába, és erősen tiltakozott a hazamenetel ellen. Azért amikor elindultam az ajtó felé, gondolkodás nélkül felpattant. :-)
Reggel volt balhé, mert nem azonnal mentünk be, először elvittük Lilit (szóltam, hogy fél kilenc körül hozom a héten, mert nem fordulok egy órán belül kettőt a lakás meg az óvoda között), aztán elmentünk kifliért... Na itt már ordított, hogy "menjünk bölcsibeeeee". Még kicsit húztam az időt kavicsszedéssel (tipikus fiú, mindig tele az össze zsebe kaviccsal mogyoróval, gesztenyével), de kénytelen voltunk menni. Konkrétan otthagyott az öltözőben, rohant be, hogy "sziasztok".
Kornéllal együtt csinálnak minden hülyeséget, már csak úgy hívják őket, hogy a Hazard megye lordjai:-)). Meg Starsky és Hutch.
Nem tudom az könnyebbség-e neki, hogy ott van Kornél, de eddig tényleg nagyon ügyes. Nem mellékesen azért Zsuzsával piszok nagy szerencsénk van. Persze nem tudom milyenek a többiek, amennyit látok, velük sem nagyon lőttünk volna nagyon mellé, de Zalán rögtön megtalálta vele a közös hangot. (Most néztem az egyik közösségi oldalon, hogy 1 nappal fiatalabb tőlem, lehet ezért van valami azonos rezgésünk:-DD, amire a gyerek így reagál.)

Lilit nagyon érdeklik a bölcsődei történések - biztos azért, mert nála ez kimaradt. Pisilek be, amikor hazafelé faggatja Zalánt: jó volt? Jó. És mit csináltál? Mi volt az ebéd? Ki a barátod? Tipikusan azok a hülye szülői kérdések, amire ő maga sem válaszolt másfél évig. :-DD Most meg már mondja magától is, hogy mi történt.
Ma állatsimogató volt az oviban, volt vadászgörény meg teknős. És a vadászgörénynek Évike néni csinált sonkás szendvicset- bár ez utóbbi esemény lehet, hogy csak a túláradó fantáziája terméke.
Beindultak a különórák is, továbbra is jár angolra és néptáncra. Novembertől majd mennek korcsolyázni. Egyelőre neki ennyi bőven elég, most úgy gondoljuk, hogy iskolás koráig nem is nagyon akarjuk ovin kívüli különórára hordani. Nem igazán tervezzük, hogy sportról, zenéről szóljon az élete, amihez fontos lenne, hogy korán elkezdje ezeket a tevékenységeket űzni. Én szeretném, ha hobbi szinten sportolna valamit (vagy táncolna), illetve alapszinten, a maga szórakoztatására játszana valami hangszeren, de nincsenek nagyratörő terveink vele, velük. Ha kimagaslóan tehetséges, az meg majd úgyis kiderül.
Egyébként is elfárad még estére. Sokszor nem alszik az oviban, illetve közelebb állok az igazsághoz, ha azt mondom, hogy néha alszik. Ezért négykor, ötkor már irtózatosan nyűgös-hisztis.
Én személy szerint a korcsolyát is korainak tartanám neki, mert elég figyelmetlen, nem mellékesen képes a saját lábában nyílt terepen hasra esni, de szeretett volna menni. Úszni is megy, bár úgy kapkod a törölköző után, ha hajmosás közben víz fröccsen az arcára, mint aki épp megfulladni készül.

És ha már először egyedül: Lili újabban a lépcsőházat harsogja tele, hogy azért kell-e rohannunk, mert kakálnia kell, vagy azért, mert pisilni. Ma a kezébe nyomtam a lakáskulcsot a földszinten, mondtam, hogy Évike néni felé kell tekerni, és kíváncsi voltam, hogy megoldja-e. Megoldotta. :-)

Ja, minden napi vicce: ma jött egy kisfiú meg egy új kislány az oviba. Mivel elvileg nagycsoportosok (bár koruk alapján összesen 10-en mehetnének iskolába az egész csoportból), még el is hinném, de ha mindig igaza lenne, akkor mostanra kb. 50-en lennének a csoportban. :-)

Második nap

Szakad az eső egész nap, ezért nem volt szabadtéri játék a bölcsiben. Zalán így jobban elunta magát, és amikor már fáradni kezdett fél 12 magasságában, többször mondta, hogy menjünk haza. De utána beállt kisvasutat építeni Zsuzsához, mondókáztak, ezzel el is felejtette az ötletét. Aztán türelmetlen volt egy kicsit az ebéd miatt; itthon is alig bírja kivárni, míg megfőzöm vagy megmelegítem, a bölcsiben pedig nem teljesen egyszerre esznek, mert többen vannak, akinek segíteni kell. Aztán sikeresen benyomta a teljes tányér májas rizottót - holott eddig nem ette a májat, és természetesen még kért. :-) Utána le is feküdt az egyik ágyra, lehet nem sokat kellett volna kapacitálni az ottlavásra, de amikor mondtam, hogy jövünk haza, lelkesen jött azért. Itthon kb. 10 perc után ülve elaludt. :-)

Első nap a bölcsiben

A héten még kilencre járunk (Zsuzsa 9-kor kezd, valószínűleg ez az oka), nekem ez egy kicsit macerás, mivel Lilit 8-ra viszem oviba. Ma elvitte Sanyi, mivel hajnalban jött haza a választások miatt és szabadnapot kaptak, de holnap már "kétszer kell fordulnom".
Az indulás kicsit döcögősre sikerült, mert Zalán mindenáron a fehér cipőjét akarta felhúzni, én meg azt akartam ráadni, aminek gumis az orra, és emiatt hisztizett egy sort. De a motorozás ígéretével hajlandó volt felvenni. A fehér cipő orrát egyébként az első bölcsilátogatáskor feláldoztuk a műanyag motor oltárán.

Amikor megérkeztünk, hátra se nézett, úgy rohant be játszani Kornélhoz, és utána se érdekelte látszólag, hogy ott vagyok-e. Igyekeztem háttérbe húzódni, de simán elfogadja, hogy Zsuzsa irányítja, egyszer nem jött oda hozzám vigaszért, vagy védelemért. :-)
Ebéd előtt már nagyon fáradt volt, és személyes sértésnek vette, hogy nem ülhetett oda, ahová akart -más helye, akkor hisztizett egy sort, de hamar megnyugodott, és leült enni. Repetát is kért, sőt még kért volna, de már nem volt több hal:-)))
Utána közölte, hogy nem jön haza, sőt talán arra sem nagyon kellett volna kapacitálni, hogy lefeküdjön, mert gusztálta az ágyakat, csak éppen akkor jött Sanyi, hogy be kell mennie a hivatalba, nálam meg nincs lakáskulcs és a telefonom le van némítva. Szóval így volt kellő motiváció, hogy "megyünk apával kocsival", és eljöttünk. De délután már vissza akart menni, amikor Liliért mentünk bölcsibe.
Szóval összességében nagyon pozitív az első nap tapasztalata, bár gondolom jön még kutyára dér. :-)
Óra lett a jele, úgyhogy a tegnap bevésett PZ-k mellé most vésem az órát is.

Pasiügy

Lili lapozgatja az Éva magazinomat:

- Na, mit ír az újság? - kérdem tőle.
- Azt, hogy Kende még én szerelmesek vagyunk és csókolóztunk a babakonyhában

Anyám..

Néma Leventéné, született Makrancos Kata

Volt szeparációs szorongás, elmúlt. Volt terrible two, elmúlt. Most van very terrible four, és nem múlik. Nem azt mondom, hogy mindig hisztizik, mindig dacol, de rendszeresen visszatér, és ugyanazzal az intenzitással.
Többnyire azzal kezdődik, hogy dacol. Leginkább úgy, hogy egyszerűen nem válaszol arra, amit kérdezek tőle, vagy nem néz rám se, vagy flegmán és némán, időnként alig titkolt vigyorgással bámul a képembe. Szoktam mondani, hogy jó, akkor most megkérdezem még egyszer, és ha ismét nem válaszol, annak ez és ez lesz a következménye. Na, talán addig eljutottunk, hogy azt már néha érzi, hogy tényleg komolyan mondom, és ha ekkor sem reagál, akkor valóban beváltom, amit ígértem, nem hat meg se könny, se visítás, se esküdözés, hogy soha többet. Akkor általában nagy kegyesen odavet valami választ.
De sokszor akkor sem válaszol, ha belepusztul, nem és nem. Ilyenkor szoktam mondani, hogy rendben, akkor eldöntöm én, és közlöm vele, hogy most mit csinálunk. Na itt indul be nála a Lipótmező program, minden átmenet nélkül sikítani, visítani kezd, ugrál (toporzékol), rohangál utánam, totális kontrollvesztéskor rángat, de olyan is volt már, hogy ütni próbált. Érdekes módon nekem soha nem támadt, ellenben az apjának már nekirontott. Nem mondom, hogy nem kapott már a seggére egyszer-kétszer, ha nagyon kihúzta a gyufát, de nem verjük. Egyébként is abban az állapotában egy fenékrecsapás olyan neki, mint amikor a felvadult bikát megcsípi a bögöly: maximum jobban felidegesítjük vele, de semmi hatása nincs rá.
Ritkán jut el idáig, talán félévente egyszer, de ilyenkor tényleg tiszta Pszicho a nő. Ekkor szoktunk totálisan kétségbe esni, mert rá sem lehet ismerni. Viszont ha kitombolja magát, szemmel láthatóan jobban van. Egyszerűen mintha néha ki kéne sütni az akkumulátorát, ha kiadja az feszültséget magából, akkor megnyugszik. Kérdezgetem sokszor, hogy mi a baj, de semmi konkrétat nem mond. Én is tipikus szorongó gyerek voltam egyébként, lehet, hogy ő is ilyen.
Mindenesetre baromi fárasztó, hogy sokszor az utolsó pillanatig feszíti a húrt, és csak akkor csinálja azt, amit kérünk tőle, amikor érzi, hogy lassan elpattan. Bár ez még a jobbik eset;-)
Érdekes egyébként, hogy nem azért hisztizik, ha nem engedünk neki valamit, azt már régen tudomásul vette, hogy vannak szabályok, hanem többnyire abból indul ki a rapli, ha választási lehetősége van, és miután nem tud és nem akar dönteni, így mi döntünk helyette.
Sokszor mondtuk már, de egyre valószínűbb: a gyerek nem dackorszakát és hisztikorszakát éli, hanem dacos és hisztis. Jellem. Pont. (Férj itt buzgón bólogatna, állítólag van egy ilyen ismerőse :-DDD)

Mai gyerek

-Anya, képzeld el, Zsófinak kistestvére született, és úgy hívják, hogy SMS.
-Nem, szívem, Emesének hívják.
-MSN-nek?!- és röhög, mintha az évszázad poénját hallotta volna.
4,5 éves. 2010-ben. ;-) Anyám nem is értené. :-)

Pózolj Darth Vaderrel

Buktuk a projektet

Lili igazi tündibündi csecsemő volt, kisgyereknek (mert most mi, 4,5 évesen?!) is halk, illedelmes, nem kiabálós-rohangálós. Gondoltuk eladjuk valami népességgyarapítási program kampányarcának, mert sokaknak támadt kedve babázni, ha eltöltöttek vele egy kis időt, mer' olyan ééééédes.
Na, ezt buktuk. Az tuti.
Tegnap elmentünk a Deichmannba Sanyinak cipőt venni. Kb. 15 percet töltöttünk bent, de szerintem a végén hálát adtak, hogy fizettünk és távoztunk végre. Zalán volt az értelmi szerző, de visítozva rohangáltak a sorok között, én meg utánuk. Lili is kezelhetetlen volt, hiába mondtam neki, hogy ha az öccse elkezd száguldani, ne menjen utána, majd én, de azonnal visítva utánairamodott. Egyébként is szereti mutatni, hogy ő milyen figyelmes és gondoskodó nővér, és hogy a kis szélvész hozzá tartozik. Meg hát azért gyerekből van, szóval nem hagyott ki egy alkalmat, amikor visítva lehet rohanni.
Széken egy másodpercet nem ült Zalán, ha lefogtam visított. Ha ölbe vettem, visított és rúgkapált. Egyébként is napok óta meg van buggyanva, szerintem bennünket úgy ismernek a környéken, hogy a nő, akinek a gyereke folyton a földön ül. Merthogy földhöz veri magát, mert nem akar arra jönni, sőt jönni sem akar, egyébként is amarra szeretne menni mindig. Én meg hagyom. Hadd üljön, majd jön. Mondjuk ma estére már a hajam hullik, hogy napi kétszer olyan kampánybeszédet nyomok le, hogy feljöjjön a negyedikre, amilyet az összes polgármester-jelölt se. Ígérgetek én mindent: lesz Túró Rudi, Thomas, Actimel, körhinta, nyalóka, táncos lányok...

Ma volt családlátogatni Zsuzsa, a bölcsis gondozónője. Végül is az ő gyereke lesz Zalán. Örülök neki, nem mintha Marika kevésbé szimpatikus lenne, de Zalán inkább Zsuzsa felé nyitott. Most is befogta rögtön rajzolni, építőzni azonnal, egy picit sem volt vele szemben tartózkodó. Búcsúzáskor megkérdezte Zalántól: akkor jössz hétfőn bölcsibe, mire kisfiam megfogta a kezét és közölte: menjünk. :-))
Amikor megérkezett Zsuzsa, Zalán első kérdése: hol van Kornél? Ritkán találkoznak a fiúk, de így is annyit emlegeti Zalán, hogy ha napi szinten együtt töltenek majd 7-8 órát, szerintem vallást is alapítunk rá.
Szóval hétfőn megyünk. 9-re, aztán délig maradunk, egyelőre mindketten. Aztán majd ahogy a helyzet adja, de úgy tűnik, hogy az első héten ez lesz a menet, közben rövidebb-hosszabb időre megpróbálok kijönni. A második héten szerdán kezdjük az ottalvós bulit, először azt is úgy, hogy vele maradok.

Az ovi...Jaj. A "nem kapott enni" történetet faszán elkenték, amikor rákérdeztem, megmagyarázták, hogy a gyerek túloz. Benne van a pakliban, bár másik kettő ugyanezt mondta az esetről, és nem hiszem, hogy 4-5 évesen konspirálnának. Mindesetre remélem vették, hogy a gyerek elmondja, és nekem meg piszkosul nem tetszik, hogy így próbálnak fegyelmezni.
Bár Lili azt is mesélte, hogy tegnap az egyik barátnőjét átvitték a kiscsoportba, hogy majd ők megtanítják, hogy hogy kell viselkedni. Komolyan, ettől meg a nemlétező farkam kivan, utálom, rühellem, ütnék, amikor megszégyenítenek egy gyereket. Mert ez mi más? Amikor egy nagycsoportost az iskolaelőkészítő foglalkozásról büntetésből átvisznek a kicsikhez. Lilinek így is vörös posztó a földszint, mert tavaly ott voltak a kiscsoportosok, és azzal fenyegették őket, hogy ha nem viselkednek középsőshöz "méltón", akkor lemennek a kiscsoportba. Amikor összevonás volt már, Lili tiszta pánikban volt, hogy neki miért kell lemenni a földszintre, nem is viselkedett rosszul. :-S
Őszintén szólva erősen gondolkodom, hogy feldobom az ovis weboldal fórumán, mint témát...