Hát eljöve A Nagy Ordítás Napja. Mer' az nem úgy van, hogy belekényelmesedünk abba, hogy a mi gyerekünk (bezzeg) kicsit sírdogál, de utána vígan játszik a bölcsődei beszoktatás első hetének utolsó két napján anya nélkül is. Na, nem, majd ő megmutatja, hogy mire képes.
Szerintem egyébként elszúrtuk azzal, hogy amikor kiszaladtam a cumijáért, pityeregni kezdett, és ezért Zsuzsa azt mondta, hogy vigyem magammal. Így mentünk el befizetni az ebédjét is. Aztán amikor végleg kijöttem, akkor egy darabig szerintem azt hitte, hogy ha bőg, akkor visszamegyek. 30 percig tombolt, Ebből 10-et azt matrázta, hogy "anya-anya", aztán meg Zsuzsa annyira fellelkesítette, hogy mennek ki az udvarra, hogy 20-at már azért üvöltött, hogy menjenek. Az udvaron csend volt és béke, befelé már nagyon fáradt volt (hatkor kelt), úgyhogy ebédnél már behívtak, hogy leülni sem hajlandó. Mire hazaértünk, teljesen ki volt ütve, el is aludt rögtön.
Mikor felébredt, kérdeztem tőle, hogy miért sírt? Válasz: nem sírtam, hisztiztem. :-)) De azóta sem nagyon hajlandó beszélgetni velem a bölcsi kérdésről, sanda mosollyal hallgat, de bármit kérdezek, nem szól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése