Én meg a melegek meg a gyerekek meg egyebek

Sep 7, '09 4:32 AM for everyone

Már megint közszolgálati vagyok, most úgyis aktuális a kérdés (most volt a hétvégén a meleg büszkeség napja, vagy minek hívják, amikor felvonultak a homoszexuálisok). Minap is szóba került a játszótéren, hogy majd Zalán is úgy nő, hogy egyszer csak azt vesszük észre, hogy hazaállít valami lánnyal. Én meg nevetve hozzátettem, hogy "vagy fiúval". Nos őszintén szólva kicsit ledöbbentem a reakciókon, ahogyan felnőtt, értelmiségi , szülő funkcióban is működő emberek reagáltak a kérdésre.
Soha nem kell velem egyetérteni, most sem; de úgy gondolom, hogy ha valamelyik gyerekem homoszexuális, akkor máris az, ez nem döntés, nevelés, példa kérdése. Megváltoztatni ezt nem lehet; a tilalomfákkal, tabukkal, viszolygással, elhallgatással nem segítek ebben az esetben az amúgy sem könnyű helyzetén. Mit várhatunk a széles társadalomtól, ha mi magunk a saját gyerekeinknél nem tudnánk ezt természetesen kezelni? Nem csak beletörődni, elfogadni - hanem természetesen kezelni.
Persze bízom abban, hogy a gyerekeim hagyományos szexualitású emberek lesznek - férfi-nő kapcsolatban fognak élni, de ha nem, akkor sem fogom ezt tragédiaként megélni. A klasszikus felállás mindnyájunknak könnyebb lenne, de ha más konstellációban lesznek boldogok, akkor sem nekem, sem másnak nincs jogom ezt megkérdőjelezni; és szülőként az a dolgom, hogy így szeressem, így segítsem őt, őket. Akkor is, ha a választottuk azonos nemű. Nem az a fontos, hogy "olyan legyen, mit a többi, ne lógjon ki a sorból", pláne nem az, hogy "legalább tegyen úgy, mint a többi, aztán ha nem tudok róla, hogy mit csinál, nem fáj", hanem az, hogy őszinte, boldog ember legyen. Nem lehet őszinte, ha én, vagy bárki más alakoskodásra kényszerítem, és ugyanekkor boldog sem lehet, ha nem élhet úgy, ahogy szeretne. Nem, nem szeretem, amikor valaki mellét döngetve kiáll, és beleüvölti az arcunkba, hogy "meleg vagyok, vállalom", de megértem, hogy miért így teszi. Sőt, valahol azt is megértem, hogy miért rázza rózsaszín tangában egy szál tollboával a nyakában az utca közepén egy férfi magát. Ugye ezen szoktunk közízlésileg felháborodni. Hogy miért kell ez, miért nem lehet csendben melegnek lenni? Az év 364 napján csendben teszik - kivéve akik ebből élnek, pl. a szórakoztatóiparban, de ez elenyésző százalékuk. És van egy nap, amikor kitörhet a megalkuvó csendből, és azt mondhatja a csendben, vagy hangosan háborgóknak: "látod, öcsém, ilyen is van, én vállalom, te meg nyisd ki a szemed és lásd".
Nem akarok itt párhuzamokat vonni semmivel, de a többség viszolyog bárminemű másságtól.
Soha életemben nem voltam lázadó - sem külsőségekben, sem elméletekben - legalábbis azt hiszem. Ennek ellenére nem okoz számomra problémát senki "másságának" elfogadása. Értem ezt nemcsak szexualitásra, hanem politikai, vallási, életvezetési kérdésekre éppúgy, mint pl. testi fogyatékosságra.
Nem zavar addig, míg a tolerancia jegyében működünk, elfogadjuk egymás véleményét és nem óhajtjuk meggyőzni a miénk helyességéről.
Bővítik a bölcsődét, ahová Zalán is járni fog. Ennek kapcsán kérdezgetett végig a védőnő potenciális bölcsis szülőket, és az egyik kérdés az integrált intézmény elképzelése volt. Felvetődött annak a lehetősége, hogy testi vagy értelmi sérült gyerekek ellátást is felvállalná a bölcsőde - a gyakorlati megvalósítását most hagyjuk, több kérdésem is lenne a kivitelezéssel kapcsolatban. Mesélte a védőnő, hogy a szülőknek egy jelentős százaléka hallani sem akar erről. Még a gondolatát is elutasítja annak, hogy az ő gyereke egy közösségbe járjon láthatóan sérült gyerekekkel, mert szerintük ez a gyereknek teher. Mármint ezt látni. Nos, kedves szülők! A gyerekben nincs viszolygás, nincs elutasítás a nem szokványos dolgokkal szemben, ezeket mi - ill. bocs, de most hadd ne vállaljak közösséget veletek - ti nevelitek a gyerekeitekbe. Nincs elfogadóbb, toleránsabb lény a kétéveseknél, ne velük takarózzatok. Ha ilyen bölcsibe, oviba járna, ő talán elfogadóbb lenne.
Nem, nem óhajtok mozgalomba kezdeni, kultúrmissziót ellátni, csak szeretném a két gyerekemet hasonló gondolkodásra nevelni. Hogy attól, hogy valaki még nem illik bele egy hétköznapi öntőformába sem, attól még lehet helyes, kedves, értelmes ember. A másság nem billog, nem alaptézis, amihez viszonyítva kell minden mást értelmeznünk és értékelnünk vele kapcsolatban, hanem egy tulajdonsága a sok közül. Ennek ellenére nem vagyok optimista, hogy eljön majd a szép új világ, ahol az, hogy Petike siket, kb. azzal lesz egyenértékű, hogy Petikének szőke haja van. De talán egy hangyányit hozzá tudok ehhez tenni azokkal az emberekkel, akik az én gondjaimra vannak bízva.