2009. október 19., hétfő

Betegség

Mar 17, '09 11:17 AM
for everyone
Természetesen ez sem maradhatott ki Lili ovis pályafutásából. Igazán csodálkoztam is rajta, hogy kibírt 2 hetet anélkül, hogy lebetegedett volna. Eddig ugyan nem volt jellemző rá, hogy a kötelező viziteken kívül sokat járjunk orvoshoz, de az ismerősök felkészítettek, hogy lesz ez még így se.
Na persze semmi extra, kis orrfolyás. Épp mondta Sanyi, hogy egyik anyuka öltöztetés közben tegnap mondta neki, hogy a lányának ugyan kicsit folyik az orra, de nem beteg.
Én ennek ellenére nem engedtem Lilit ma oviba; egyrészt nem hiányzik, hogy rászedjen valami bacit is, és valóban beteg legyen, másrészt meg minek vigyünk vírust az oviba, van már ott elég. Most mentek el apával a dokinénihez, azért nézzen rá. Direkt úgy kértem időpontot, hogy nagy baja nincs, jó lenne, ha ott se szedne össze semmit, remélem így lesz.

Ja, hogy miért nem velem ment? Mert van egy anyafüggő fiam, aki közel 2 hete nem alszik napközben csak 20-30 perceket, és a közbülső időszakban többnyire cicin lóg.
Az energiállapotomról legyen elég annyi, hogy a 9-kor kezdődő filmeknek már a főcímét sem látom. Mert akkor már mindkét poronty alszik. Cserébe Zaza hajnali fél hatkor ébred. Dumálva, sikkangatva, éhesen, befosva. Így indulnak a napjaim: másfél órán keresztül próbálok csendben tartani egy 5 hónapost, akinek marhára kurjongatni van kedve. Mire elkezdi dörgölni a szemét, addigra felébred a család másik fele; Lili 3 percig bootol, de utána ezerrel pörög, Zaza meg tátott szájjal vigyorogva kapkodja a fejét utána. 8 körül van némi nyugalom a tradicionálissá vált 20-40 perc alvás formájában, utána a déli 20-40 percéig ölben kell cipelni, buzgón mutogatja, hogy merre. Alapvetően meg kell zabálni, ahogy nyúl minden után, ami érdekli, meg értem én, hogy a szándék mögött lemarad a fizikum - vagyis menne ezerrel, csak még nem tud - , csak baromi nehéz. Aztán délben hazajön Lili, akkor már ketten pörögnek (leánygyermek mondhatni leszokott az alvásról), este hétig-nyolcig. Akkor bevágom mindkettőt a kádba, ott lefáradnak teljesen és végre csend van. Jó esetben 1 óráig. Akkor Zalán kezdi a műsort. Vagy Lili: Apucikáááám! Átjössz? Itt maradsz velem? Mert ezt szerencsémre így osztotta be magának: az éjszakai műszak vele az apjáé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése