Tegnap végre sikerült megörökítenünk a bimbózó románc egy pillanatát.
Kicsit nyomulós a lányom, legalábbis Bence nem nagyon vevő erre a nagy szerelemre. 
Na, de majd tizenegynéhány év múlva...Most csak azért tudok írni, mert Lili kezében egy doboz mézes-rostos Danone Aktíviával (ez nem a reklám helye, most ez a kedvence) épp a Szezám utcát nézi. Amúgy hiszti-világnap van, igazán maga sem tudja, hogy mi a baja. Kb. 20 percet feküdtünk a földön egymás mellett és irtó jókat kuncogtunk a nemtudommin. Aztán fél perc alatt megint jött a nyígás-nyafogás.
Épp tegnapelőtt volt téma a játszótéren a márciusi ifjak anyukáival és apukáival (4-en vannak hasonló korú csemeték), hogy ki hol tart a beszédfejlődésben. Lili sokszor mond egy-egy szót, aztán soha többet, pl. cápa, pasi, nem jön, virág, tejcsi... De szinte mindent ért, és abszolúte megérteti magát.
Tegnap viszont egész nap járt a szája, haladzsázott vég nélkül.
Aztán amikor már végképp nem akartam érteni, hogy mit akar, közölte: "mama, gyere". Hahá, lebukott a kis büdös! Ismét. Máskor is volt már, hogy kénytelen volt szólni, hogy elérje, amit akar. Bármennyire is közhely, tényleg iszonyúan rohan az idő, most látom igazán ezt, mióta Lili megszületett; ezért soha nem azt várom, hogy mit FOG csinálni, hanem abban gyönyörködöm, amit éppen csinál. Persze kíváncsi leszek, hogy majd miket fog mondani. Kétségem nincs afelől, hogy lesz néhány emlékezetes szituáció...
Egy ismerősünk szerint 1 évig várjuk, hogy elinduljon és beszélni kezdjen, majd 15 évig, hogy leüljön végre és befogja a száját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése