Épp most járt le a közel 1-2 hónapos babakocsimoratórium, és ennek kapcsán gondoltam lejegyzem, hogy magzatom fennállásának eddig 14 hónapja alatt mikor mitől félt.
A legemlékezetesebbek - illetve ezekre emlékszem:
-a wc. Akárhányszor meglátta, ordítani kezdett, mint a sakál. Próbáltam megfejtést találni rá, kaptam is olyan tippeket, hogy biztos azért fél tőle, mert ott "eltűnnek a dolgok". Na most sem addig, sem azóta nem látta, hogy mik tűnnek el benne. Miután akkor is ordított, ha bezártam az ajtót, mikor a fürdőszobába mentem, így választhattam, hogy azért ordít, mert kizártam, vagy azért, mert látja a wc-t. Wc-re menni pedig időnként kell még egy anyának is, tehát ki kellett várnom, amíg elmúlik. Aztán ahogy jött, úgy el is múlt.
-A következő etap a fürdőkád volt. Vagy a víz. Ez sosem derült ki igazán. mindenesetre ha meglátta a kis sárga fürdőkádját, élénk ordításba és menekülésbe kezdett. Próbáltuk mindenféle módon "barátkoztatni" a káddal, de csak egyre tovább ordított: a barátkoztatás és a fürdés időtartama alatt is. Úgyhogy ismét sokkterápia: vízbe be, gyerek lecsutakol, kivesz. Majd jött a zuhanyzós korszak. Kismajomként belémkapaszkodva együtt zuhanyoztunk, így lassan oldódott a félelem. Azóta már vígan lubickol a nagykádban, milliónyi játék közepette.
-Utoljára a babakocsiba nem volt hajlandó beleülni, és ezzel egyidejűleg a saját lábán jönni sem, és többnyire az apjánál is hisztizett. Magyarul vagy autóval mentünk mindenhová, vagy cipeltem a 10 kilócskáját. Valahogy különleges érzéke van ahhoz, hogy csupa olyan dologtól féljen, ami a hétköznapi életben kikerülhetetlen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése