2009. október 19., hétfő

Így kezdtük...

2007. ápr. 12. Mikor megszületett a lányunk, irtózatosan nagy pofám volt, többek között azért, hogy én bizony nem fogok blogot írni, én nem fogom szegény gyereket egy (virtuális) világ előtt égetni, hogy mennyit kakált, hány percig kínozta egy puki ésatöbbi. A másik,ami nem tetszik, amikor a gyerek szemszögéből, az ő nevében és vélt stílusában blogol a szülő...(Olvastam egy pár ilyet, bele sem gondoltam, hogy másról is szólhat.) Lili ma 1 éves, 1 hónapos és 12 napos. Tehát nem kerek évforduló az apropó, csak rá kell jönnöm, hogy a memóriám nem a régi. Azt hittem, soha nem fogok elfelejteni bizonyos dolgokat, aztán mégis úgy kell kutatnom az emlékeimben, fórumos bejegyzéseimben, mikor azon gondolkodom, hogy vajon mikor fordult meg, ült fel, akármi. Bár erre lehetőséget nyújt a babanaplója, de az meg szinte csak adathalmaz: ennyi kiló, ennyi centi, ekkor jött ki a foga. Ami végül mégis arra késztetett, hogy klaviatúrát ragadjak, az, hogy egyre gyakrabban történnek Lilivel lejegyzésre méltó dolgok. Mint anyának, természetesen meggyőződésem, hogy mindamellett, hogy 3 fiú és 4 kisördög bújt el benne, igazi NŐ. Gyönyörű, okos, barátságos, érdeklődő - kivéve, ha jön a foga.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése